Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 17. fejezet

H A R R Y

A hatalmas ablak előtt sétáltam oda-vissza, közben picikét rugóztam és énekeltem, hogy a karjaimban lévő Grace megnyugodjon. Az ikrek közül Grace volt a hangosabb. Oliver nagyrészt csendes volt, gügyögött és csuklott az idő legnagyobb részében, de Grace csak akkor volt nyugodt és kizárólag csak akkor volt csendben, ha neki szenteltem az összes figyelmemet.

Az utóbbi hétben az időm nagy részét anyáméknál töltöttem. Nem tudom, mi van ezekkel a babákkal, de nem tudok betelni velük. Imádni valóak voltak, mindkettő a saját kis külön személyiségükkel. És higgyétek el, soha nem fogod annál fontosabbnak érezni magad, mint amikor egy kisbaba a mellkasodon alszik el. Ez a világ legcsodálatosabb dolga, és én nem is szoktam olyan szavakat használni, hogy csodálatos.

- Nagy segítség vagy nekünk - mondta mosolyogva Anne, miközben Oliverrel a kezében ült a hintaszékben. - Robinnak vissza kellett mennie a munkába és egyedül nem bírtam volna. Tényleg, Harry, köszönöm.

Grace felcsuklott, szemei tágra nyíltak. - Semmiség, anya. Ne köszönj meg mindent állandóan.

Anne megint lágyan elmosolyodott, mint mindig, amikor anyának hívom és nem Annenek. Nem tudom, hogy mostanában miért hívom általában majdnem mindig anyának, de így tűnt jól esik neki. Végtére is az édesanyám volt, és a kapcsolatunk így is túl sokáig volt törékeny. Megígértem neki, hogy próbálkozni fogok, szóval most itt vagyok és próbálkozom.

- Igazából mindjárt megyek - mondtam halkan, miközben egy álmos Gracet raktam be a kiságyába. Amikor babákról volt szó, akkor sok dolog van, amit csinálhatsz és sok, amit nem. Például nem szabad semminek sem a kiságyban lennie velük, amikor alszanak és mindig a hátukra kell fektetned őket. Valamilyen babás könyvben olvastam, amibe Anne megengedte, hogy belenézzek. Soknak tűnt.

- Máris? - kérdezte, és feltartott egy üveget Olivernek, aki nem mellesleg elég nagyétkű volt.

- Órák óta itt vagyok - forgattam meg a szemeimet. Dél volt, és mivel kivettem pár szabadnapot, a reggeleimet mindig itt töltöttem.

- Tudom - kuncogott fel. - De reméltem, hogy itt maradsz vacsorára.

- Öm, - motyogtam, és megvakartam a nyakam hátulját, - igazából már van programom. Egy baráttal. De amúgy maradnék.

Anyám szemei kitágultak. - Egy baráttal? Kivel?

- Liam - a karjaimat kereszteztem a mellkasom előtt. - Nem hiszem, hogy találkoztál volna vele.

Egy pillanatig elgondolkodott, és a kisbabát nézte helyettem. - Igazad van, nem találkoztam vele - megállt, hogy hátrasöpörje Oliver haját. - Jó szórakozást!

*****

A hely szokásosan kihalt volt. Csak azok voltak itt, akik állandóan itt csöveztek. Akik nappal is ittak, mert nem volt jobb dolguk az egész napos ivászatnál. Azt hiszem, hogy nem ítélhetem el őket. Én is eldöntöttem, hogy így töltöm a napomat. Nem voltam jobb náluk. A falon lévő tévéből üvöltött a foci, de senki nem fordított rá figyelmet.

- Harry! - hagyta abba Mark a fa bárpult törölgetését, amikor leültem egy székre. Gőzöm sincs, hogy miért foglalkozott ezzel. Ahogy minden más ezen a helyen, úgy a bárpult is túl régi volt, hogy tisztának tűnjön. Csoda volt, hogy ezt a helyet nem zárták még be a hatóságok. Az elmúlt héten minden estémet itt töltöttem, de Mark ugyanúgy üdvözölt minden egyes alkalommal. - A szokásosat?

- Duplán - mutattam fel két ujjamat sóhajtva. A cigaretta szaga az őrületbe kergetett és sóvárogtam utána. Kihúztam a dobozt a farzsebemből és meggyújtottam egy szálat, és ekkor tette le Mark elém a két poharat.