Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 13. fejezet

H A R R Y

Unalmas volt a mai nap a rendőrségen. Általában mindig van valamit csinálni, mint például elrendezni egy gyilkossági ügynek az aktáját vagy egy olyan jelentést kitölteni, ami egy olyan embertől jött, akit megharapott valakinek a kutyája; de ma szó szerint semmi nem volt. Elena és én már mindent megcsináltunk, mindent kitöltöttünk és bevittünk a számítógépbe, így rengeteg időnk maradt, ami alatt semmit nem tudtunk csinálni.

- Esetleg ki tudnánk menni venni a kávégépbe még kávé filtert - törtem meg a csendet. Már kibírhatatlan volt számomra az órának a kattogása. Nem volt szükségünk azokra a filterekre, de még mindig jobb volt elmenni a boltba, mint itt ülni csendben.

Elena feltartotta az egyik kezét, hogy maradjak csöndbe, szemei nem hagyták el a könyvnek azt a lapját, amit éppen olvasott. Néztem, ahogy az utolsó sorokat is elolvassa, majd bezárta a könyvet és letette az asztalra.

- Nem kell még venni - felsóhajtott, rákönyökölt az asztalra és állát a tenyerén támasztotta meg. Egyik kezével a manikűrözött körmeivel „dobolt" az arcán. - És amúgy is, a rendőrség ingyen kapja őket.

- Igaz - forgattam meg a szemeimet és lecsúsztam a székemben. Ha tovább kell itt ülnöm beleőrülök.

- Szerinted engednék, hogy előbb elmenjünk? - kérdezte Elena, szemei tágra nyíltak. - El kell mennem a könyvesboltba - pirult el egy kicsit az arca. - Kifogytam a könyvekből, amiket még nem olvastam volna ki.

Mintha az ajtó előtt állt volna hallgatózva, White kopogott hármat az ajtón és beengedte magát.

- Ez egy unalmas nap - mondta sóhajtva, mintha nem lett volna nyilvánvaló. - Ha haza akartok menni, akkor nyugodtan tegyetek így. Majd hívunk titeket, ha hirtelen annyira elfoglaltak lennénk, hogy szükségünk van a segítségetekre.

Elena rám nézett, szemei csillogtak és elvigyorodott. - Ez könnyű volt - mondta a lány nevetve. - Köszönjük, kapitány. Holnap találkozunk.

White csak biccentett egyet és elment, maga után nyitva hagyva az ajtót. El nem tudtam hinni, hogy tényleg elengedett minket. Egyszer sem csinált ilyet, amióta itt dolgozom.

- Te valamilyen csodatevő dolgozó vagy - mondtam neki, amikor ő megfogta a táskáját, miközben én lekapcsoltam a villanyt. Becsuktam magunk után az ajtót, Elena elköszönésképpen mindenkinek odaintett egyet, a többiek pedig visszamosolyogtak rá. Még Gilbert nyomozó is, engem pedig csak egy rosszalló tekintettel díjazott.

Amikor az autóink felé indultunk volna, Elena felém fordult, mielőtt beszállt volna a sajátjába, ujjai között meglóbálta a kulcsot.

- Akarsz jönni? - kérdezte, a haját a füle mögé tűrte. - Nem muszáj, csak tudom, hogy te is szeretsz olvasni, és jól jönne néhány ajánlás.

Tudtam, hogy csak azért hívott el, hogy ne legyek otthon egyedül, miközben Isten tudja mit csinálok, így bólintottam. - Persze, megyek.

Az önsajnálatomban való elmerülés várhat, döntöttem el magamban. Ígéretet tettem magamnak, hogy mindent elkövetek annak érdekében, hogy ne legyek szomorú többé, és ha ez azt jelentette, hogy ki kell mozdulnom a lakásból, hát akkor legyen.

- Nagyszerű - vigyorodott el Elena, majd az anyósülés felőli oldalra biccentett. - Szállj be.

*****

Egy apró könyvesboltba mentünk a város szélén. A hely legnagyobb bevétele egyetemi tanulóktól jött, akiknek szükségük volt könyvekre a tanuláshoz. Amikor bementünk rájöttem, hogy az egész helyen csak egyetemisták voltak.