Recovery - h.s [hun] // befejezett

15.

H A R R Y

Lily majdnem négy hete nem szól hozzám. Az irodában beállt csend megőrjített. Őrületbe kergetett az a tudat, hogy ez a csend az én hibám miatt keletkezett.

Minden egyes nap pokoli érzés volt őt látni. Emlékeztem arra az estére. Minden egyes pillanatára. Már annyira hozzá volt szokva a szervezetem a vodkához, hogy semmi bajom nem lett tőle, ami miatt elfelejteném a dolgokat.

Részegen sokkal könnyebb volt neki beismerni, hogy szeretem, mint józanul. Nem tudtam rávenni magamat, hogy kimondjam neki. Lily többet akart, amit én nem tudnék neki megadni. Jobbat érdemelt nálam. Nem tudtam volna olyan boldoggá tenni őt, mint amennyire megérdemelné.

Már akkor rájöttem, hogy mekkora egy farok voltam, amikor visszavontam a vallomást. Az a nézés.. bassza meg. Annyira a karjaim közé akartam őt vonni, és megvédeni őt minden bajtól.

Egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy én bántottam meg. Amint arcon csapott ez a felismerés semmi mást nem akartam, csak valamilyen italt, amiben alkohol volt, és leinni magamat. El kellett űznöm azt a képet a lelki szemeim elöl, hogy milyen nézéssel nézett rám a szavaim miatt.

Nem hibáztathattam Lilyt a kommunikációhiány miatt, hiszen én sem erőltettem meg magamat, hiszen mit mondhattam volna? Semmivel nem tehettem volna jóvá a tetteimet. El kellett őt engednem.

- Sajnálom, haver - mondta Ashton az anyósülésről. Bármennyire is utáltam még az ötletet is, hogy valakinek meséljek ezekről, meg kellett tennem, különben tényleg megőrültem volna.

- És az a legszarabb ebben, hogy minden egyes nap látom őt - söpörtem ki a hajamat az arcomból. - Rosszabb, mint a pokol, és teljesen szerencsétlen vagyok - mindig annak érzem magam, de ez egy újfajta szerencsétlenség volt, amit az eddigi szomorú életem alatt csak most tapasztaltam meg.

- Lily hogy van? Mármint, látszólag hogy éli meg ezt azt egészet? - kérdezte, és ujjaival a lábán dobolt a kocsim hangszórójából szóló zenének ütemére.

Vállat vontam. - Kibaszottul nem beszéltem vele négy hete, Irwin. Lövésem sincs. Mármint, először úgy láttam, hogy ő is szerencsétlenül érzi magát, mint én. De most úgy viselkedik, mintha én nem is léteznék - fájt, tényleg fájt.

- Beszélj vele - úgy mondta, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga. Lehet az is volt. Lehet én tettem bonyolultabbá a dolgokat.

- Tegyük fel, hogy az olyan könnyű. Mit mondhatnék neki? - kérdeztem. Újra beletúrtam a hajamba, de most az idegesség és a tehetetlenség érzése miatt.

- Nos - kezdte -, először bocsánatot kell kérned, amiért egy farok voltál. Elmondod neki, hogy mindenre emlékszel és újra akarod kezdeni. Vagy elfogadja a bocsánatkérésedet, vagy a képedbe röhög.

- Én is ettől félek - mondtam sóhajtva. Soha nem tudtam kezelni az elutasításokat, leginkább azért, mert soha nem is volt benne részem. Most pedig az a Lilytől való elutasítás egyenesen összetörne.

- Egyszerűen csak menj be és tedd a dolgod, Styles - mondta egy mosollyal. Leparkoltam a rendőrség előtt, és azon kaptam magam hirtelen, hogy örültem, amiért végre engedtem Ashton kérésének és elhoztam őt. Rendőr szeretett volna lenni egy nap, és amióta itt dolgozom ezért könyörgött. Már csak a munka fele maradt hátra aznapra, szóval nem volt nehéz, hogy pár órára ott legyen velem. Szerencséje, hogy ő volt a kedvencem.

Belépve az őrsre szemeimmel rögtön Lilyt kezdtem el keresni. Azonnal kiszúrtam azt a barna hajzuhatagot, amint pár rendőrrel beszélget.

Hátravetett fejjel nevetett, amikor az egyik rendőr, akinek még mindig nem tudom a nevét, a kezével kezdett el mutogatni, miközben valamit magyarázott. A nevetése valami varázslatos volt. Majdnem négy hete nem hallottam ezt a hangot.

- Izgatott vagy? - kérdezte a kopaszodó férfi Lilyt. Tisztességes távolságban vártam, hogy abbahagyja a bájcsevejt, de még így is hallótávolságon jóval belül voltam, hogy amint elszabadul, beszélni tudjak vele.

- El nem tudtam képzelni nyár elején, hogy ennyire sok bulira menjek. Nevetségesek. Mivel ő hívott meg engem, nem igazán akartam elutasítani. Bár nem mintha akartam volna - nevetett fel megint, de nekem az motoszkált a fejemben, hogy ki az az 'ő'.

Arra jöttem rá, hogy ez a zsaru elég hidegvérű lehet, ha Lilyvel egy tinédzserek által tartott buliról beszélget. A legtöbb zsaru utálja az ilyeneket.

- Olivia barátjának, Liamnek a házában van. Liam jó Oliviának, és hatalmas háza is van. Minden évben, még mielőtt a suli elkezdődne, csap egy hatalmas partit - folytatta Lily. Liam Payne? Mi van a kamerákkal? Mi történt azzal, hogy a szülei kirakják?

Ne értsetek félre, a nyárbúcsúztató bulik mindig kurva jók voltak. De annyira nem, hogy kitegyenek a házból miatta.

- Ő is ott lesz? - kérdezte a férfi kacsintva. Nagyon pletykásnak nézett ki annak ellenére, hogy már túl volt a negyvenen.

- Igen, ott - Lily hangja az izgatottság miatt konkrétan három oktávval feljebb ment.

Ki volt az az 'ő'? Tudnom kellett. Már most túl sok volt bennem a féltékenység. Bármennyire utáltam Liamet és a gondolatot, hogy lássam a képét, el kell mennem arra a bulira. És én pontosan erre készültem.