Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 4. fejezet

H A R R Y

Két hete erőszakolom ki magam az ágyból minden egyes reggel, megkérdőjelezve a döntésemet, amíg be nem érek a rendőrségre. Cindy most már nem néz rám kételkedve minden alkalommal, amikor meglát, általában most már egy biccentéssel köszön. A biccentés még mindig jobb volt, mint az a megvető tekintet, így nem foglalkoztam vele, amíg nem szól bele a dolgomba.

Hónapok óta most először éreztem magamat normálisnak. Visszatértem az élők közé, minden reggel munkába mentem és más emberekkel beszélgettem. Annyira elzártam magamat a külvilágtól az utóbbi időszakban, hogy el is felejtettem, milyen érzés olyan dolgokról beszélni, amik nem is számítanak. Pár órára el tudtam felejteni a sok szart az életemből, és eltemetkezhettem a munkában. Jó figyelemelterelés volt, de amikor újra otthon voltam egyedül, ez megszűnt és a gondolataim újra elkezdtek felemészteni.

- Láttad a cipőit? - hallottam meg Elena suttogását. Nem tudtam, hogy miért suttog, az ajtó be volt zárva, a telefonok reggel óta megállás nélkül csörögtek. - Egyszerűen... szörnyűek.

- Nos - fejeztem be az egyik jelentést, ami családon belüli erőszakkal volt kapcsolatos, egy utolsó kattintással. - Ő egy prostitulált. Nem hiszem, hogy a cipője miatt aggódik legjobban.

Elena elfolytott egy nevetést és beleivott a kávéjába. - Szörnyűnek érzem magam, amiért nevetek, de nem bírom ki, hogy ne tegyem.

Nem gondoltam volna, hogy képes leszek újra barátot szerezni, de Elena nagyszerű volt. Vibráló személyisége volt, mindig nevetett, ami engem is erre ösztönzött. Segített felejteni. Nem tűntek annyira hosszúnak a napjaim, ha tudtam, hogy ott lesz Elena, aki segít, hogy átvészeljem az előttem álló órákat.

Volt egy barátom. Nem tudott semmit az életemről, mielőtt visszakaptam a munkámat, és nem is kérdezősködött. Így, hogy nem tudott semmit, nem is próbált meg rávenni, hogy állandóan az érzéseimről beszéljek, ahogy az összes többi barátom tette. Nem merített ki az, hogy vele voltam egy légtérben.

Elena rengeteget beszélt, ami nem volt rossz dolog. Leginkább a munkáról csacsogott, de sokat mesélt magáról is, ami szintén nem volt rossz dolog. Minél többet beszélt magáról, annál kevesebbet kellett rólam beszélnünk. Tudtam tőle kérdezgetni, így ő nem tudott rólam kérdezősködni.

A két hét alatt megtudtam, hogy Indiana államból származik, és a legnagyobb iskola szurkolócsapatába tartozott. Azután költöztek ide az anyukájával, miután Elena leérettségizett, és hogy a horoszkópja Halak volt. Gyakornok volt itt, mielőtt megkezdené az egyetemet ősszel. Szociológiára jelentkezett és szociális munkás szeretne lenni, ami szerintem érdekes volt.

- Mit olvasol? - kérdeztem tőle. A mai napon a rendőrség nyugisabb volt, volt időnk levegőt venni és kicsit kikapcsolódni, ha akartunk.

Mogyoróbarna szemek tűntek fel a könyv mögül, amik rögtön vissza is néztek a lapokra. Pár másodperccel később Elena becsukta a könyvet és letette az asztalára, állát tenyereiben támasztotta meg.

- Vámpírnaplók - válaszolt. - Csak azért kezdtem el olvasni, mert az egyik főszereplőnek ugyanaz a keresztneve, mint nekem.

- Oh, tényleg? - nem érdekelt a könyv, egyszerűen csak beszélnem kellett valamiről, hogy ne legyünk csöndben. Ha csönd van, az agyam elkezd pörögni és szórakozni kezd velem. - Miről szól?

- Nem érdekelne téged.

Megforgattam a szemeimet. - Ezt nem tudhatod. Tesztelj.

- Nem - temette arcát kezeibe. - Ki fogsz nevetni.