Recovery - h.s [hun] // befejezett

32.

H A R R Y

Lily barna haja a hátára omlott le laza fürtökben. Egyetlen, lazán összefogott törülköző takarta el testét előlem. Az utolsó simításokat végezte el a sminkjén, ajkai pedig azt a hülye „O" alakot formálták, mint minden nőnek, amikor a szempillájukat festették ki. Soha nem fogom megérteni, hogy Lily miért sminkelte magát, egyértelműen nem volt rá szüksége.

- Na milyen? – kérdeztem, mire a hirtelen hangtól megugrott ijedtében.

A tükör segítségével rám nézett, ajkait összeszorította. – Most miattad szempillaspirálos lett az orrom – nyafogta. Megfordult, és odajött elém. Nem tudtam levenni a szemeimet a szívásnyomokról, amik a csontos vállát díszítették. Örömmel vettem tudomásul, hogy jó munkát végeztem.

Felhúzta az orrát, amikor letöröltem róla a sminket, majd miután elmotyogott egy halk "Köszönöm"-öt hátralépett, és szemügyre vette a szerelésemet.

- Harry, nem egy bandás pólót fogsz felvenni Hálaadásra – forgatta meg a szemeit, miközben a szekrényre mutatott. – Öltözz át. Most.

Vissza akartam neki vágni, de a tekintete valahogyan azt sugallta, ha ezt megteszem, akkor habozás nélkül megüt. Úgy tettem, ahogy ő azt kérte, így levettem a felsőmet, és visszatettem a helyére. Egy ahhoz hasonló, fura mintás inget vettem fel, amit az első randinkon leszakított rólam.

Azt azonban már nem hagytam, hogy a fekete szűk farmeremet is átvetesse velem. Azokat nem fogom levenni, akárhányszor is sóhajt fel vagy forgatja meg a szemeit.

- Annyira nehéz veled néha – motyogta. Láttam rajta, hogy ő is annyira ideges, mint én.

- Az a szerencséd, hogy egyáltalán megyek – mondtam. – Nem is vagyok amerikai, azt se tudom hogy működik ez az egész Hálaadás szarság.

Amikor elmosolyodott büszke lettem magamra, mivel ma még egyszer sem láttam mosolyogni. Azóta volt ennyire kedvtelen, amióta reggel kikelt az ágyamból. Sőt, az ágyunkból. Négy hete volt az első randink, azóta itt lakik velem.

Ennek ellenére a napi rutinja semmit nem változott. Suliba ment, utána az őrsön dolgozott, a különbség annyi volt, hogy a szülei háza helyett ide jött haza. Nem kértem meg, hogy költözzön ide, ez egyfajta megbeszélés nélküli megállapodás volt. A legjobb érzés volt a világon úgy elaludni, hogy Lily minden este oda volt bújva hozzám.

Már az sem zavarta, hogy előttem öltözzön át. Egyszerűen most is fogta magát, ledobta a törülközőt és lábain felhúzta a fekete alsóneműjét. Próbáltam nem a testén lévő zúzódásokra figyelni. Valahogyan mindig kiszúrtam egy újabbat, és minden egyes alkalommal idegesített. Rám mosolygott, amikor felvette a melltartóját. Istenem, annyira kibaszottul dögös volt!

- Kicsim, fel tudod húzni? – fogta össze a haját, míg a másik kezével egy kék ruhát szorított a mellkasához.

Könnyen felhúztam, ahogy kérte. A ruha egy kicsit nagy volt rá, így felfedte a melltartóján látható csipkés részt egy kicsit. Eltorzult arccal próbálta meg megigazítani az anyagot magán, azonban ennek semmi haszna nem volt. Bárhogy igazgatta azt, nem akart tökéletesen illeszkedni a testére.

- Nem értem – mondta szenvedve. Szemöldökeit összehúzta, egy grimasz volt az arcán. Nem értettem, hogy mi a baj. – Ez a ruha teljesen jó volt rám, amikor múlt hónapban megvettem. Most meg.. túl nagy.

Nem értettem, hogy ezzel mi a baj. Fogyott egy kicsit, na és? Nem volt sok, szinte nem is láttam rajta a különbséget.

- Ez volt a kedvenc ruhám – sóhajtott fel, majd levette magáról és összehajtogatta. Rárakta a ruhát az ágyra, és a szekrényhez ment, ahonnan elővett egy háromnegyedes, mély kivágású, vörös ruhát. Ami személy szerint, nekem jobban tetszett. Jobban láttam a mellkasát, sokkal szebben kiemelte az alakját, és a szívásokat is eltakarta a vállán, ami egy bónusz volt.