Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 25. fejezet

E L E N A

Két hét telt el. Semmi hívás. Semmi üzenet. Még egy apró nyomot sem tudtunk, hogy merre lehet. Ha tényleg jól ismertem őt, mint amennyire gondoltam, akkor ez, hogy semmilyen életjelet nem adott magáról azt jelentette, nem akarja, hogy megtalálják. Nem mondanám, hogy ez egy kicsit sem fájt nekem, mert de, nagyon is fáj.

- Elő fog kerülni - mondta anya sóhajtva. - Nem lézenghetsz egész nap a házban.

Összeszorítottam a lábujjaimat, és néztem, hogy mennyire lehet látni a vastag lila zoknimon keresztül, ahogy mozog a nagylábujjam. Nem lézengtem, csak... vártam. Vártam egy üzenetre, egy hívásra... bármire. A legtöbb idő egy hét volt, amíg nem beszéltem Harryvel a találkozásunk óta a nyár elején.

- Nem lézengek, anya - mondtam felnyögve. A telefonom elkezdett csörögni, amit gyorsan felkaptam magam mellől azt remélve, hogy Harry hív, de csalódottan vettem tudomásul, hogy Amelia keres.

- Szia - szóltam bele az iPhone-omba. Anya felhúzott szemöldökkel nézett rám, de megráztam a fejemet. Ő is aggódott Harryért. Egyszer sem mondta, de tudtam, hogy így van.

- Szia, elfoglalt vagy? - kérdezte Amelia.

Lenéztem a pizsamámra. - Nem. Miért, történt valami?

- Nagyszerű - hadarta. - Nagyjából tizenöt perc múlva ott vagyok érted, készülj el.

Mielőtt bármit is mondhattam volna a hívás megszakadt. Hangosan felnyögtem és felálltam a kanapéról, majd a lépcső felé vettem az irányt. A szobámban gyorsan átöltöztem egy fekete leggingsbe és egy pulóverbe, amin valamilyen sportcsapat logója állt. Nem igazán érdekelt jelenleg, hogy mit veszek fel.

Amelia már ott volt, amikor lementem a földszintre. Tudtam, hogy örülnöm kéne, hogy látom őt, de kételkedtem, hogy őt többet tud Harry hollétéről, mint én.

- Gyere - intett felém. - Ashton a kocsiban van, mennünk kell.

- Mi? - húztam össze a szemöldököm. - Hova kell mennünk?

- Harry anyukájához - Amelia megforgatta a szemeit, mintha ezt tudnom kellett volna. - Gyerünk!

A vállam fölött felkiáltva elköszöntem anyutól, de nem hallottam választ, mert Amelia már ekkor kihúzott a házból. Ashton a vezetőülésben ült, ujjaival a kormányon dobolt. A haja most sokkal rövidebb volt, mint amikor utoljára találkoztam vele.

- Harry anyja azt mondta, hogy pár napja ott volt nála - intézte hozzám szavait Ashton, miközben én becsatoltam magam a biztonsági övvel és elindultunk. - Azt szeretné az anyja, ha odamennénk.

- Rendesen boszorkányvadászaton vagyunk utána - nevetett fel magán Amelia, felhangosította a rádiót és elkezdte mozgatni a fejét a zene ütemére. Elgondolkodtam, hogy őt ez vajon mennyire izgatja, mintha egy játékban lennénk, ahol kap valami díjat, ha megtalálja a hiányzó dolgot vagy embert.

Húsz perccel később egy nagy ház előtt álltunk meg. A falai fehérek voltak, kék ablakok és fehér kerítés. Még egy lábtörlő is volt az ajtó előtt, amin az állt, hogy „Üdvözöljük!". Fel kellett nevetnem a gondolatra, hogy Harry itt van. Azt gondolná, hogy ez a lábtörlő nevetséges.

Ashton egyszer kopogott, majd már ki is nyílt az ajtó. Egy nagyjából negyvenes éveiben járó nő nyitott ajtót. Egyszer találkoztam vele a kórházban. Még mindig elképesztő volt, hogy mennyire hasonlított rá Harry.