Recovery - h.s [hun] // befejezett

46.

H A R R Y

Aznap éjjel semmit nem aludtam. Fél óránként felkeltem és Lilyre néztem, hogy minden rendben van-e, de ő egy centit sem mozdította el a mellkasomról a fejét, amióta elaludt. A kórházi ágy kényelmetlen volt, a takaró miatt viszkettem, szóval ezek sem könnyítették meg a dolgomat az alváshoz. Lily néha álmában felköhögött, amire én egyből éber lettem, és vigyáztam rá, hátha szüksége lenne rám. Néhányszor egy-egy nővér bejött, hogy ránézzen Lilyre, és mindegyikőjük ugyanolyan rosszalló tekintettel nézett rám, amiért a kórházi ágyban feküdtem.

Lily tíz óra magasságában ébredt fel, amikor az egyik doktor hangosan elkezdett kopogni az ajtón. Rosszallóan ránéztem, de úgy tűnt, hogy őt meg sem hatotta. Az istenért, Lily beteg volt, szüksége volt a pihenésre!

- Szép reggelt, Ms. James! - szólalt fel a kelleténél hangosabban a doki. Lily egy kicsit felnyögött, és megpróbálta az arcát még jobban belefúrni a mellkasomba. A doki kopasz volt, a köpeny zsebének a szélén pedig egy vastag keretes szemüveg lógott.

- Reggelt, doktor - szólalt meg a barátnőm álmosan. Megdörzsölte a szemeit, de a mellkasomról nem mozdult el.

- Hogy aludt, kedvesem? - kérdezte meg, majd megfogta Lily karját és rárakta a felkarjára azt az idióta vérnyomásmérőt.

- Jól, azt hiszem - vont vállat Lily. Felült, hogy a doki meg tudja őt vizsgálni. Néztem, ahogy a megfogta a törékeny kezét, majd a tűt beleszúrta a bőrébe a könyökhajlatánál, hogy vért vegyen le tőle. Az sem kerülte a figyelmemet, hogy ahol eddig vettek tőle vért, azon a területen sötét színű zúzódás szerű elszíneződések voltak a bőrén.

- Reméltem, hogy ez lesz a válasz. Sokkal nyugodtabbnak nézett ki, így hogy.. öm, a barátja itt van.

- Ő a párom - javította ki a doktort. - És igazából meg is lepett, hogy itt van.

A doki ekkor felmért magának, ezután Lily és köztem váltogatta a tekintetét, majd végül megszólalt: - Szép gesztus volt ez tőle, azt hiszem - micsoda egy köcsög!

Láttam, ahogy Lily megforgatta a szemeit, mire én elkuncogtam magam és magamhoz húztam, hogy adjak egy puszit a feje búbjára. A doki csak nézett minket, de nem mondott semmilyen kommentet, de az arcából ítélve, nem kellett sok hozzá. Semmi bajom nem lett volna móresre tanítani, ha kinyitotta volna a pofáját.

- Egy másik barátja a folyosón ül, szeretné, ha beküldeném, vagy...? - hagyta a levegőben lógni a mondat végét.

- Most ne - ásított fel Lily, és intett egyet a doktornak. - Majdnem egy hete nem találkoztunk egymással a párommal. Ha mások látni akarnak, akkor majd később visszajönnek.

A doki csak összenyomta az ajkait és egy bólintás után elhagyta a kórtermet.

- Micsoda egy fasz! - sóhajtott fel a mellettem lévő lány, amint becsukódott az ajtó.

- Lilian! - nevettem fel. Soha nem szokott csúnyán beszélni, mi ütött belé?

- Mi van? - vont kérdőre. Összezavarodva nézett rám, mintha nem tudná, hogy ez a mondat egyáltalán nem rá vallott. - Nem láttad, hogy mennyire ítélkezően nézett ránk? Ne már, de komolyan. Rendesen azt gondolja, hogy szexeltünk ezen a kórházi ágyon!

Én csak megráztam a fejemet és egy mosollyal az ajkaimon haraptam rá az ajakpiercingemre. Bármennyire is próbálta Lily tagadni, kicsit átvette a stílusomat az elmúlt hónapokban, ahogy én is átvettem az övét. Előtte még csak elképzelni sem tudtam, hogy kedves legyek. Nem ment egyszerűen. Most viszont csak késztetést éreztem, hogy megüssem a dokit, és ha most október lenne, egyáltalán nem haboztam volna meg is tenni. Lily abban a tekintetben vette át stílusomat, amit most mondott. Ezelőtt ilyet soha nem mondott volna senkiről.