Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 3. fejezet

H A R R Y

- Büszke vagyok rád - ült le mellém Lily az ágyra, miközben én a csizmám cipőfűzőjét kötöttem be. Megint belenéztem a tükörbe; szokásos fekete farmer. Szokásos fekete póló. Szokásos fekete csizma. Minden a szokásos volt, de mégis minden más volt. Mintha semmi sem lett volna a helyén.

- Csak azért mondod, hogy ne hátráljak meg - sóhajtottam fel, majd kicsatoltam az övemet és kihúztam a farmerból. Jobban néztem ki nélküle, döntöttem el magamban.

- Nem igaz - védte meg magát Lily. - És hagyd szabadon a hajadat. Holnap felfoghatod férfi kontyba.

- Oké - mondtam neki, de ennek ellenére ráhúztam a csuklómra egy hajgumit. Sokszor szokott útban lenni a hajam, és már így is elég ideges voltam. Egész nap csak az arcomból söpörném ki a tincseimet, hogy valamennyire megnyugtassam magamat, ha nem fogom magam elhányni egyáltalán. - És de igen, Lilian.

- Jó - nevetett fel. - Mi van akkor, ha igen?

Az éjjeliszekrényemen lévő óra még annak ellenére is működött, hogy hónapok óta nem használtam. Sőt, a hálószobámban nem aludtam hónapok óta. Egyedül nem tudtam. Lily ruhái még mindig elfoglalták a szekrény nagy részét, a tükör keretén még mindig ott voltak a képek. Egyiken Lily és Amelia szerepelt valamilyen bulin, egymást ölelték a fotón, arcukat a másikéhoz nyomták és mind a ketten vigyorogtak. A másik Lily és Ariana, Lily nővére szerepelt Ariana középiskolai ballagásán, mind a ketten szélesen mosolyogtak. Az egyik képet a kezembe vettem. Lily és én voltunk rajta, ő a lábujjhegyein állt, hogy az orrával meg tudja bökni az arcomat, eközben pedig én úgy vigyorogtam, mint egy idióta. Ez volt az egyik kedvencem. Nem tudtam rávenni magam, hogy levegyem ezeket a képeket.

- El fogok késni - sóhajtottam fel, és még egyszer lenéztem a lábaimra, hogy a csizmám be van-e kötve normálisan. Kisöpörtem a hajamat az arcomból, miközben az üres flakonokat dobálgattam le a kávézóasztalról, hogy megtaláljam a kulcsaimat. - Itt leszel, amikor hazajövök?

Lily nekidőlt a hálószobaajtó keretének, karjait a mellkasa előtt keresztezte. - Nem tudom, itt leszek?

Nem válaszoltam, szemeimmel egy másik képet néztem az asztal végén lévő, eldőlt képkeretben. Lilyvel voltunk rajta az esküvőnk napján. Jól mutatna az asztalomon a kép. - Remélem - válaszoltam neki, és felvettem a képkeretet. - Szeretlek, Lilian.

- Tudom, kicsim - mosolyodott el. - Legyen szép napod!

A nap épphogy kezdett előtűnni a felhők felett, mire beértem a városba a rendőrségre. Egy fehér Toyota Camry-n kívül, ami nem mellesleg elfoglalta a régi parkolóhelyemet, üres volt a parkoló. Leparkoltam, mély levegőt vettem, hagytam, hogy a csönd egy kicsit átjárjon, miközben megpróbáltam rábeszélni magamat, hogy menjek be az épületbe. Újabb mély levegőt vettem és kinyitottam a bejárati ajtót. Meg tudom csinálni. Az első nap után úgyis könnyebb lesz minden, nem igaz?

Nem foglalkoztam a feszítő érzéssel a mellkasomban, ami miatt meg akartam fordulni és elmenni, ehelyett bementem az épületbe. Csöndes volt az egész és kihalt. Mostanra az éjszakai műszakot vállalt rendőrök már elmentek, a másik épületben lévő nyomozók motyogását halkan lehetett hallani. Az egész helynek kávé illata volt.

Az irodám felé vettem az irányt, az asztalokon, amik mellettem elhaladtam, össze-vissza voltak az akták. Közelebb érve a lámpa már fel volt kapcsolva, Elena az asztalánál ült, szövegkiemelő volt a kezében, szőke haja eltakarta az arcának nagy részét.

- Reggelt - nézett fel rám egy majdnem tökéletes fogas mosoly kíséretében. Őszintén szólva, nagyon egyedi megjelenése volt. Arca kör formájú volt, erős arccsontja, vastag és sötét szemöldök, amik nem illetek a hajához, mert az annyira világos szőke volt, hogy már majdnem fehérnek lehetett mondani. Olyan fajta lány volt, akit elképzelsz egy könyv olvasása közben.

- Szia - megpróbáltam mosolyogni, reméltem, hogy nem tűnt túl erőltetettnek. Ajkaim remegtek, elszoktam ettől az arckifejezéstől. Alig volt reggel hét óra, de ez a lány már most a munkába volt temetkezve. - Még mindig azokon az aktákon dolgozol?

Elena gyorsan bólintott egyet, felállt a székéből és megigazította a blúzt, amit viselt. Még mindig mosolygott. - Igen, próbáltam tegnap befejezni, de túl sok volt.

Elhelyeztem a Lilyvel közös képünket az asztalon, amit elhoztam otthonról, és biztosra mentem, hogy úgy helyezzem el, hogy mindig lássam. - Segíthetek, ha szeretnéd - készen voltam, hogy olyan hamar elkezdjem a munkát, amilyen hamar csak lehetett. El kellett foglalnom magam, hogy ne érezzem a fájdalmamat.

- Nem kell - válaszolt rögtön. - Már majdnem készen vagyok. Kérsz kávét?

- Már csináltál kávét?

- Igen? - mondta lassan kérdően, barna szemei tágra nyíltak, mint aki valami bűnt követett el.

- Én mindig vártam egy kicsit, mire megcsináltam, a legtöbb itt dolgozó tűz forrón szereti. Nem gond, csak azt gondoltam, hogy nem lesz annyira meleg, mire ideérnek.

Általában minden reggel Lily csinált kávét, de még mindig emlékszem, hogy az összes ember hogyan szerette a sajátját. White tiszta feketén. Smith két kanál cukorral, ami fura, de ő megitta. Lawrence mindig pontosan négy darab jégkockával itta az övét, állítása szerint a páratlan számok rossz ómenek. Lily nem is szerette a kávét, csak is azért itta, mert mindenki más is fogyasztotta.

Elena beletúrt a hajába. - Sajnálom. Én csak... te itt dolgoztál?

Bólintottam. - Meglepődtem, hogy senki sem mondott rólam semmit. Gondolom azután vettek fel téged, miután nekem... ki kellett lépnem.

- Igen - mosolyodott el. - Volt itt egy másik srác is, de végül lelépett, mert túl sok volt neki a munka vagy valami ilyesmi.

- Akkor azóta egymagad csináltad az egészet?

- Dehogyis - nevetett fel, miközben kávét öntött egy bögrébe. - Kérsz cukrot bele?

- És tejszínt, kérlek - mosolyodtam el, ő pedig elkezdett keresgélni a hűtőben, amíg meg nem találta a keresett dolgot.

- Egyébként - kezdte, miközben saját magának is öntött az italból. - Néhány rendőr ki szokott segíteni, amikor tudnak, ami szép dolog. Sokkal könnyebb lesz most, hogy itt vagy. Miért is léptél ki?

Kezemmel szorosan fogtam a bögrét, amit nemrég adott nekem oda a lány. Elena olyan ember volt, akihez akaratlanul is elkezdtél beszélni. Egyenesen a szemedbe nézett, amikor beszélt hozzád, és azóta nem hagyta abba a mosolygást, amióta beléptem ide. De nem mondhattam el neki semmit. Nem engedhetek be valaki újat, amikor még mindig nem akartam beismerni magamnak a történteket. Lily az enyém volt, senkinek nem szabadna tudnia róla.

Vállat vontam és elkezdtem fújni a meleg folyadékot. - Nem számít annyira.

Elena mosolya elhalványult egy pillanatra, de rögtön újra elvigyorodott. - Oh, rendben van. Üdv újra itt.

Nem kérdezősködött. Nem mondta, hogy miért nem mondom el. Én pedig eldöntöttem, nem bánom, hogy vele kell dolgoznom minden nap.