Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 35. fejezet

H A R R Y

- Azt hiszem ennyi volt - mondta Elena, ahogy bezárta maga után a faajtót. Két doboz volt a kezében. Ma volt az utolsó napunk a rendőrségen, mielőtt újra elkezdődik a tanév a jövőhéten, és bármennyire is ideges voltam miatta, büszkén és őszintén kijelenthetem: sokkal jobb állapotban hagyom el ezt a helyet, mint amilyenben idekerültem.

- Ez csak egy íróasztal, Lena - mondtam kuncogva, miközben átvettem tőle az egyik dobozt. - Nincs sok minden itt.

Elena leült a székébe és elkezdett kutakodni a legalsó fiókban.

- Rosszul érzem magam - mondta. Az asztala csak úgy nyekegett, ahogy keresgélt benne, mert az idő már bőven rájárt. - Amiért mind a ketten ugyanazon a napon lépünk ki.

- Már vannak újak a helyünkre - mondtam. Nem tudtam, hogy pontosan kik, de tudtam, hogy már találtak újakat. White egész héten aggodalmaskodott, hogy ki fogja őket betanítani. - Nem mintha teljesen magukra hagynánk őket.

Elena felsóhajtott, és becsapta a fiókot. Ezután a legfelsőt nyitotta ki, majd kivette a könyveket és a dobozba tette.

- Igazad van. De akkor is bűnösnek érzem magam.

Összeszedtem az összes tollamat és szövegkiemelőmet és bedobtam őket a dobozba. Tudtam, hogy a legtöbb nem is az enyém volt, de attól még elviszem őket. Nem mintha szükségem lett volna rájuk, de soha nem lehet elég tollad.

- Annyira fura érzés összepakolni a cuccaimat - motyogtam, amikor kiűrítettem a felső fiókomat. Percek alatt végeztem. Soha nem hoztam be annyi mindent munkába, Elena asztala azonban tele volt személyes holmikkal. Zselés tollakkal, ilyen kis kiszerelésű parfümökkel, és rengeteg kis papírokra írt jegyzetekkel.

- Azok mik? - kérdeztem meg, ahogy a jegyzetek felé biccentettem.

- Ezek? - tartotta fel őket. Mindegyiknek más színe volt, és össze-vissza álltak ki a halomból. - Csak sima jegyzetek.

- De az rengeteg - odamentem az asztalához, pont akkor, amikor Elena a dobozba akarta őket rejteni. - Honnan vannak?

- Sehonnan, ezek--- - felsóhajtott, amikor kivettem a jegyzeteket a kezéből. - Add vissza azokat!

A papírokon jegyzetek voltak, még hozzá az enyéim. Ezek azok voltak, amiket Elenának írtam. Ezt is csak azért tudtam, mivel felismertem a saját kézírásomat. Megtartotta őket? Az egészet?

- Megtartottad ezeket? - kérdeztem, ahogy elkezdtem őket nézni. Mindenféle jegyzet volt ráírva a neon színű papírokra.

Jól nézel ma ki.

Gilbert ma szar hangulatban van. Vigyázz vele.

Hagyd abba az olvasást, és figyelj rám!

Ebben a fehér ruhában úgy nézel ki, mint egy angyal.

Süti illatod vam.

Tényleg ennyire nevetséges lettem volna? Istenem, mivé változtatott ez a lány...

- Miért tartottad meg ezeket? - kérdeztem rá, és a dobozba dobtam őket. Kétség sem fér hozzá, hogy ez boldoggá tett, hogy megtartotta az összes hülye levelemet, amit az asztalán hagytam. Aranyos volt. Sőt, Elena volt aranyos.

Ő vállat vont. - Nem tudom. Aranyosak voltak. Megnevettettek.

- Oh, csakugyan?

- Általában - forgatta meg a szemeit. - Néha egy kicsit púp vagy a hátamon.