Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 11. fejezet

H A R R Y

Az óra kattogása mintha hangosabb lett volna. Egész nap ezt hallgattam. Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Majdnem olyan hangos volt, mint az odakint tomboló vihar. Rettentő hangos volt, ami miatt ki akartam tépni a hajamat. Elena alig volt ma bent az irodában, az egyik új rendőrnek segített valamiben, és így, hogy nem volt itt, hogy legyen társaságom, a csönd megterhelő volt. Kezdtem ideges lenni.

Néztem, ahogy az óra négy óra ötvenkilenc percről öt órára vált át, ami miatt megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nehezen, de végigcsináltam ezt a napot. Ezt a magányos, csöndes napot. Kimerültem, és semmi mást nem akartam, csak hazamenni és inni. Mondjuk előtte elszívni egy cigarettát... vagy inkább ötöt.

Miközben az iratokat raktam vissza a szekrénybe hallottam, hogy az irodaajtó kinyitódik. Hallottam, ahogy a cipője a linóleum ellen kopog, és amikor megfordultam megláttam, hogy az asztalán keres valamit. Szőke haja vizes volt és kócos, arca piros volt.

- Helló - mosolygott rám azzal a tipikus Elena mosollyal, ami miatt te is visszamosolyogsz rá attól függetlenül, hogy milyen napod volt. Én is így tettem. - Nem gondoltam volna, hogy egész nap elleszünk. Bocsánatot kérek ezért.

A ruhái teljesen el voltak ázva, ruhája teljesen odatapadt a testéhez. Hajából csöpögött a víz, ahogy a karjain is folyt lefele. Úgy nézett ki, mint aki épp most táncolt volna az esőben.

- Szakad odakint - mondta, mintha nem lett volna egyértelmű. - Egy kicsit---

- Eláztál - fejeztem be helyette. Elena bólintott. - Látom. Mit csináltál, visszasétáltál ide vagy mi?

- Nem igazán - forgatta meg a szemeit, majd amikor megtalálta a pénztárcáját a hónalja alá dobta. - Elfoglalt vagy? Mármint most?

Feltartottam az aktákat a kezemben. - Nos, ja - mondtam. - Nagyjából.

Elena megint megforgatta a szemeit. - Mármint munka után - Elena beletúrt a hajába és végighúzta a kezét benne, így a kezében ott maradt egy csomó hajszál. Teljesen elkezdte eláztatni a padlót, ahogy csöpögött róla a víz. - Csinálsz valamit munka után?

A cigire és az otthon rám váró üveg Jack Daniels-re gondoltam. - Igen.

Elena megállt, majd három mozdulat után a haja egy tökéletes lófarokban volt felfogva. - A kanapén heverészés nem számít.

- Akkor nem - sóhajtottam fel. - Nem csinálok semmit.

- Nagyszerű - vigyorodott el, és tapsolt egyet. - Akkor szerintem ma kéne elkezdeni. Szeretném, ha elvinnél az első fontos Harry-Lily helyre.

- Oh - vettem mély levegőt. Nem tudom, hogy mit gondoltam, amikor belementem ebbe. Vagyis de, tudtam. Azt gondoltam, hogy képes leszek erre. Na most, vagy addig mondogatom neki, hogy nem állok erre készen, amíg elfelejti vagy feladja. De ahogy elnéztem az arckifejezését nem úgy nézett ki, mint aki bármikor is feladná ezt.

- Előbb vagy utóbb muszáj lesz elkezdeni - mondta gyengéden. - És ha most elkezdjük esküszöm, hogy jobban fogod magad érezni.

Volt valami a szemeiben. Nem vagyok benne biztos, hogy mi. Őszinteség? Talán. Biztonság? Határozottság? Ezek miatt mondtam igent. Elena olyan volt, mint egy kiskutya.

- Rendben van - felsóhajtottam, kezeimmel beletúrtam a hajamba idegességemben. - Hol kezdjük először?

Elena egy pillanatig elgondolkodott, ajkait összeszorította. - Hol találkoztatok?

- Itt - mondtam vállat vonva.

- Itt?

- Igen - válaszoltam, és elkezdtem a gyűrűmet az ujjamon forgatni. - Lily már itt dolgozott, amikor én ide kerültem. Legelőször utáltuk egymást - mosolyodtam el az emlékre, ahogy egymás vérét szívtuk. Ki tudta volna akkor, hogy hova jutunk?

- És miért? - kérdezte Elena és nekidőlt az asztalának.

- Nem tudom - mosolyogtam, mert eszembe jutott, hogy az első pár napom itt mennyire szörnyű volt. Most így visszagondolva elég viccesek. - Ő volt az a tipikus jó alkalmazott, én pedig a seggfej bűnöző. Most, hogy így visszagondolok, egy valóságos csoda, hogy mi ketten összejöttünk. Ennyire különbözőek voltunk, tudod?

Elena beszívta az arcát, szemeivel fel-és leméregetett. - Ex bűnöző - nevetett fel, és belenézett a szemeimbe. - Ez megmagyarázza a tetkókat. Már kérdezni akartam róluk egy ideje.

Lenéztem a teletetovált karomra. - Igen, régen nem csináltattam már - a legutolsó az volt, amit Lilynek csináltattam a lapockámra.

- Hogy hogy itt kezdtél el dolgozni? - kérdezte, miután egy ideig a tetoválásaimat nézte.

Az emlék miatt felnevettem. A mostani személyiségem sokkal másabb, mint amilyen akkor voltam. Most így visszagondolta, egy hülye punk voltam. Valaki olyan, aki egész éjjel kimaradt, és csak azért itta le magát a sárgaföldig, mert megtehette. Azért, mert senki nem állította meg.

- Maradjunk annyiban, hogy White személyisége elég megbocsájtó - nevettem. - Ha ő nem lenne, akkor tönkrement volna a jövőm, mert...

Itt megálltam. El kéne Elenának mondanom a Stanfordot? Nem mintha számított volna, nem megyek sehova. Nem akartam többé már menni, de annyi ideig titkoltam el mindenki elől. Elena vajon máshogy vélekedne rólam, ha megtudná, hogy felvettek egy elég jó iskolába, de nekem meg se fordult a fejemben, hogy elmenjek oda?

- Mert soha nem tudtam volna normális munkát találni - mondtam inkább ezt. Elena úgy tűnt, hogy nem vette észre a kis elgondolkozásomat, csak elmosolyodott.

- És mégis újra itt kötöttél ki - rázta meg a fejét mosolyogva.

- Újra itt kötöttem ki - ismertem be. De már nem bántam. Már nem volt annyira idegőrlő, mint abban az első pár napban.

- Hogy érzed ettől magad? - Elena most így másnak hangzott, és nem olyannak, mint aki a barátom lett volna. Olyan volt, mint egy pszichiáter, és ezt az utat már végigjártam, amikor anyám elhagyott és utáltam ezt, de valahogy nem bántam, ha Elena kérdezte. Ő a barátom volt, nem egy olyan valaki, aki azért kapja a fizetését, ha beszélek. - Milyen érzés újra itt lenni?

- Nem is tudom - sóhajtottam fel és megvakartam a nyakamat. - Eredményesnek. Az, hogy itt vagyok... nem idegesít fel.

- Van még valami? - kérdezte Elena halkan, az eső hangja eltompította lágy hangját. - Bármi mást, amit erről a helyről szeretnél mesélni?

- Nem - mondtam magabiztosan.

- Rendben - bólintott. - Holnap akkor újra megcsinálhatjuk ezt, ha szeretnéd. Nem akarlak kimeríteni téged, vagy---

- Igazából nem bánom - néztem ki az ablakon, és az esőcseppeket néztem, ahogy folynak lefele az üvegen. Ez jó volt. Ki fogom bírni ezt. - Van egy másik hely, ahova el szeretnélek ma este vinni. Benne vagy egy kis kocsikázásban?

Elena is kinézett az ablakon. - De még mennyire - vigyorodott el.