Recovery - h.s [hun] // befejezett

2. évad 21. fejezet

H A R R Y

Az összes STOP-táblát figyelmen kívül hagytam, magamban közben azért imádkoztam, hogy ne legyenek más kocsik az úton, amíg haza nem érek Elenához. Mindenféle érzelem felgyülemlett bennem: pánik, aggódás, de leginkább düh. Mi a fasz ütött abba a srácba?! Mi volt a fejében, hogy azt hitte, ilyet tenni teljesen rendben van?! Kibaszottul nem volt rendben, és ha rájövök, hogy történt valami komolyabb Elenával, és ha nem tudtam időben megállítani azt a gyereket... megtalálom és megölöm.

A régi lépcső fokai recsegtek a súlyom alatt, ahogy kettesével szedtem őket. A kezeim remegtek, amikor a kilincsért nyúltam, magamban pedig köszönetet mondtam Ashtonnak és Ameliának, amiért nem zárták kulcsra a bejárati ajtómat. Ilyen idegállapotban nem lettem volna képes kinyitni az ajtót.

Belépve a lakásba mind a kettőt a kanapé mellett láttam meg. Amelia kezében egy vizes rongy volt, amivel Elena homlokát törölgette, Ashton közben le volt guggolva és Elena kezét fogta. Ugyanolyan rémültnek tűnt ő is, mint amennyire én éreztem magam annak.

- Hogy van? - kérdeztem meg idegesen. Ott látni Elenát teljesen kifeküdve fizikailag megbetegített. Ha egyszer rájövök, hogy ki volt az a faszfej... Isten segítse meg őt.

- Hazafelé elájult a kocsiban megint - mondta csendesen Amelia, és elsöpörte Elena haját, ami az arcába hullott.

- De egyébként úgy néz ki, hogy jól van - nyugtatott meg Ashton. Nem volt annyira meggyőző, már csak az arckifejezése miatt se. Túl sápadt volt, és túl erősen szorította Elena kezét. - Rájöttetek, hogy mit ihatott meg?

- Valami ketamint - soha nem hallottam róla, de nem is voltam olyan, aki titokban csempészte bele a drogokat mások italába. - Nem tudom, hogy mi az.

- Nagyon remélem, hogy móresre tanítottad azt a gyereket - mondta csendesen Amelia, ajkait összeszorította és a kanapén fekvő lányra fordította a tekintetét.

- Be kéne őt vinnünk a szobámba - mondtam nekik. Nem akartam elhinni, hogy a kanapéra fektették le Elenát és nem az ágyamba. Ashton és Amelia félreálltak, amikor odamentem és felvettem az eszméletlen lányt a karjaimba. Kicsit nehéz volt, mivel teljesen öntudatlan állapotban volt. Elgondolkodtam, hogy hall-e valamit. Hogy vajon tudja-e, mi folyik körülötte. Egy részem remélte, hogy nem. Nem kellett neki tudnia, hogy milyen szörnyű dolgokat akartak vele csinálni.

Mintha meghallotta volna a gondolataimat, Elena barna szemei kinyíltak, amik látszólagosan engem néztek, de mintha nem figyelt volna rám.

- Harry... - motyogta, amint letettem őt az ágyra és felhúztam a válláig a takarót. Legalábbis szerintem ezt mondta. Nem voltam benne biztos, nem igazán beszélt értelmesen.

- Shhh - leültem mellé az ágyra, haját a füle mögé tűrtem. - Minden rendben, Elena. Jól leszel, édesem.

- Harry... - mondta újra, beszéde annyira halk és összefolyt volt, hogy alig értettem amit motyogott. Amelia lefeküdt a másik oldalra és elkezdte Elena hátát simogatani, Ashton pedig leült az ágy végébe. - Harryt akarom...

- Itt vagyok, Elena. Itt vagyok melletted.

És amilyen gyorsan kinyitotta a szemeit, olyan gyorsan csukta be őket megint. Egy pillanatra elöntött a pánik, de megnyugodtam, amikor megláttam a mellkasát lassan fel-le mozogni.

- Itt marad ma estére - suttogtam, mire a két barátom egyszerre bólintott. - Reggel pedig elmondok mindent az anyjának, hogy mi történt. Ha rosszabbodna a helyzet akkor pedig beviszem őt a kórházba.