- Hazel Hall, színésznő és a drámakör vezetője, röviden. -mutatkozott be a fekete ruhás nő, majd jobbra intett, miképp folytassák a bemutatkozást. Henrynek egy levegővételbe sem tellett, már bele is kezdett monológjába.-Henry Torres, 9/B, kitűnő tanuló, diákelnök és a matematika, magyar nyelv, illetve a földrajz házibajnokság nyertese minden évben. -mosolyodott el büszkén szónoklata közepette, mikor egy gúnyos és rövid nevetést hallott meg az első sorból. Szúrós szemekkel kereste az elkövetőt, akit hamar meg is talált.
Bosszúsan nézett Harrisre, aki továbbra is röhögött, miközben Brooklyn próbálta csendre inteni, több-kevesebb sikerrel.- Mégis mi ilyen vicces? -vonta fel szemöldökét, mire a srác aránylag össze szedte magát.- Csak vicc látni, mennyire elhiszed. -vigyorgott rá gúnyosan. Henry csak megforgatta szemét és éppen próbált visszaszólni valamit, de inkább nem tette.
- Következő! -intett a fekete ruhás nő, mikor úgy látta, ideje elcsendesíteni a fiúkat. - Victoria Evans, 10/A és Will iker tesója. -billentette fenékbe óvatosan testvérét, aki csak nemtetszően morgott egyet. - Ki az a Will? -kérdezte a nő az egyértelműt.- Én, William Evans. -szólalt meg és emelte meg kissé kezét egy színes zoknis, tornacipős srác, vörös fürtökkel és szeplőkkel. - Értem. -bólintott a nő és nézett a Will mellett állóra.
- Heather Baker, 11/C. - tette keresztbe kezeit és ránézett a nőre, aki ezt konstatálva, tovább nézett a csoporton. - Brooklyn Young, 12/A - dobta oda hanyagul de nem tiszteletlenül.
Hazel egészen aprót bólintott és világító zöld szemei a lány combját simogató kézre tévedtek, amin egy skorpió tetoválás díszelgett, s körmei feketére voltak festve. Középső ujján, függőlegesen a "BAD" felirat volt olvasható, míg mutató ujján egy "D" betű szerepelt, gyűrűsén pedig egy "S", amik össze olvasva a "SAD" feliratot képezték. Kisujjára egy elcsorbult szög volt tetoválva, nagyujján pedig alkarján, egészen könyökéig végig futó madárraj, bár ezt a nő csak csuklójáig láthatta.
- Hát maga? Bár én tudom, mondja el azoknak, akik még nem. -szólította fel a szemlélés után, majd felnézett rá. - Chase Harris, 12/D. -köpte a nő felé, már kevesebb tisztelettel és egy félvigyorral. - Magával nehezebb lesz. -állapította meg Hazel és intett, hogy haladjon tovább a bemutatkozás.
- Tristan White, 11/C -bökte unottan a srác és dobta tovább a szót a mellette ülőnek, aki ekkor kirándult a révületből és megszólalt.- Haven Nelson, uhm, 9/B. -nyelt egyet röviden és mutatkozott be halkan.
- Rendben! -csapta össze tenyereit és kezdett el kiosztani papírokat. Mikor mindenki megkapta, elolvasták, minek a tetején a következő szerepelt: "Nyilatkozat"
" Kijelentem, hogy belegyezem a Civic Theater intézményének rendjébe. Vállalom, hogy minden hétfői, szerdai és pénteki napon délután négy órától részt veszek a Civic Theater épületében megtartott drámaoktatáson és beleegyezem, hogy minden hónap első szombati napján délután hat órától előadom, közönség előtt az abban a hónapban tanultakat. Ezen túl igényt tartok az előadásokból befolyó jegyáraknak az 1%-ára. Minden költséget a Civic Theater vezetősége áll, ami a gyakorlás alatt felhalmozódik, illetve a díszlet és fellépőruhák árát is. Az előadások bevételének 92%-ára igényt tart az Civic Theater vezetősége. A helyet biztosítja a gyakorláshoz, tanuláshoz és a fellépésekhez a Civic Theater vezetője, Mr. James Turner. Ezen nyilatkozatban feltüntetetteteket vállalom és saját akaratom szerint beleegyezem.
Nyilatkozat kijelentésének dátuma: 2018.09.05.
Nyilatkozat lejáratának dátuma: 2019.07.07. "
Mikor mind elolvasták, néhány összenéző szem volt fellelhető, néhány pedig a nőre meredt, vagy éppen egyenesen előre. - Ha elolvasták, hazavihetik. Holnapra, legkésőbb az épület zárórájára kérem visszahozni aláírva, vagy ugyanígy. Tudják mit vállalnak, jó gondolkodást! Lehet hazamenni! -tárta szét kezeit a nő, s a diákok kiözönlöttek a színházi teremből, annak folyosójára.
Egyesével léptek ki az ajtón, pár zavarodott szem is fellelhető volt, néhányukon pedig már látszott a döntésük is. Senki sem volt még közülük hasonló helyzetben.
YOU ARE READING
Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!
RomanceA chicagoi Vernon Hills gimnázium tanulói mindennapi életüket élik. A suli bűnözőpárja ostromolja a többi diák életét, amire persze mindenki másképpen reagál. A néha napján megkavart álló vizet teljesen kiborítja, mikor egy feltűnő drámatanár összeg...