– Hova sietsz? – kérdezte a motoron ülve, öccsét ölelve Madison, hiszen a fiú eszméletlen gyorsan hajtott. – Majd elmondom otthon, mert nem nagyon hallak a széltől – válaszolt, bár Madison nem hallott belőle sokat. Chicago heves szelei között, vizes útjain száguldozott az a csupán tizennyolc éves fiú. Hosszú, fekete haját bukósisak alá rejtette, de szemei tükrözték a benne rejlő vadságot. Leparkolt nővére lakása előtt, csupán egyetlen cigarettaszünetre szállt le a motorról. A brutális eső közepén állt meg, s amíg füstölgő drogját el nem oltotta, nem szentelt figyelmet neki. Nővére a kapubeállóban állt meg, ő nem akart megázni. – Szóval? Hová mész ezután? – kérdezte, s egyik lábáról a másikra támaszkodott, habár mindkét magassarkújából vizet lehetett facsarni. – Brooklynhoz. Anya felvilágosított, hogy hülye vagyok – magyarázta Harris.– És neked ehhez anya kellett? – kuncogott fel Madison.– Csak elmondta, hogy mennyire nem nekem való az az élet, amire feliratkoztam. Szóval most éppen leiratkozom róla és ha minden jól megy visszaszerzem álmaim nőjét. Remélhetőleg most már véglegesen – mosolyodott el és szívott bele egy utolsót az orra előtt füstölgő rudacskába. Harris visszaült a matt fekete motorra, nővére pedig felment a kis lakásba. A chicagoi utak le voltak fagyva, csúsztak, szakadt az eső és üvöltöttek a szelek. Késő este volt, az ég korom feketén tekintett le mindenkire. A telihold erősen világított, vérfarkasokat hívó módon. Vérhold volt aznap este. Egy januári, fagyos éjszaka, ahogy a Hold vérvörös fénye borította be egész Chicagot. A fekete motor kerekei útkereszteződéshez érkeztek, ahol sietsége ellenére Harris lelassított, figyelmesen vezetett. Nem jött már több autó, így újra gyorsított, ám mielőtt áthajthatott volna, egy autó erős fényét látta, már csak egy hatalmas puffanást hallott, érezte, ahogy lezuhan olyannyira szeretett matt fekete motorjáról, a földön puffan teste, s mintha a szél elszívta volna a hangokat, utolsó emlékképe egy fehér autóban ülő, vörös fürtös, zöld szemű lány maradt. Minden elsötétült körülötte. Mintha az esőcseppek elszívták volna a szagokat, az arcokat, az érintéseket, s a hangokat is. Nem tudta pontosan mi történik vele, de volt egy olyan megérzése, hogy már sosem hozhatja helyre szerelmével, s utolsó gondolatként lecsukódó szemei elé villant hollófekete fürtös, világító macskaszemű szeretője, annak felejthetetlen mosolya, s minden arcvonása. Már a mentő szirénázását sem hallotta, igazából nem is bánta. Utolsó perceiben csupán haláláig tartó szerelmére akart gondolni. Talán ezzel megszabadítja. Talán így volt elrendelve. Persze, Chase Harris sosem volt az az ember, aki ezzel csak így megbékél. Méltatlannak találta és igazságtalannak. Hiszen még volt mit elintéznie, s épp csak kezdett minden megoldódni. Küzdeni akart még, de az egykor erős, fáradhatatlan, gyönyörű teste feladta a harcot, mialatt Isten ördögi angyala, második Lucifere elhagyta a számára teremtett testet. Milyen méltatlan vég ez egy ilyen léleknek. Összeroncsolódva végezni, nyitott koporsó nélkül. Hatalmas szerelmi története egy pillanat alatt szertefoszlik, s nem marad belőle más, csak egy tönkrement test, emlékek. A rendőrség már utolsó lélegzetvétele után érkezett. Nem tudhatjuk, Victoria fejében mi zajlott, de tette ellenére nem hagyta el a helyszínt. Azt sem tudhatjuk, honnan tudta, hogy Harris pont ott lesz és pont akkor, de talán ez nem is fontos. A fedélzeti kameráknak hála nem is volt kérdés Victoria további sorsa. Ugyan a mentők is megérkeztek a helyszínre, de már csupán Harris összeroncsolódott testét találták. Ám mindenki meglepetésére, a fiú arca egyben volt, gyönyörű bája még halálával sem tűnt el. Csupán testét érték a csapások, de az sem felismerhetetlenségig. Pont annyira, hogy ne élhesse túl. Minden csak pont annyira volt tragikus, hogy annak legyen mondható. Az örök mi lett volna ha. Mi lett volna ha egy szervével kevesebbet éri ütés? Mi lett volna, ha motorja darabjai nem zuhannak rá a földön fekvő testére? Mi lett volna ha...? De mindez már nem számított. Harris halott volt...
YOU ARE READING
Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!
RomanceA chicagoi Vernon Hills gimnázium tanulói mindennapi életüket élik. A suli bűnözőpárja ostromolja a többi diák életét, amire persze mindenki másképpen reagál. A néha napján megkavart álló vizet teljesen kiborítja, mikor egy feltűnő drámatanár összeg...