Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

Epilógus

– A legszomorúbb részemmé váltál. Te voltál az oxigén, amit belélegeztem, az a részem, ami talán sosem lehetett az enyém igazán. Minden őrültség, amit együtt csináltunk, most már egyik sem számít. És talán sosem voltam még ilyen magányos, mint most. Mint nélküled – s a lány arcán csupán egyetlen könnycsepp folyt le. Elsétált a pódiumtól és visszaült a helyére, közvetlenül a koporsó mellé, ami Harris utolsó gondolataival ellentétben nyitott volt a fejénél. Visszagondolt arra az estére. Vérhold estéjére. 

– Brooklyn! – nyitott be szobájába édesanyja. Tekintete megtört volt. Egyértelmű volt, hogy történt valami. – Sajnálom... – gördült le egy könnycsepp Harper arcán. – Mi történt? – kérdezte azonnal, ahogy meglátta édesanyját.– Harris... – Harper már éppen vette volna a következő levegőt a mondat befejezéséhez, de Brooklyn ennyiből is értette. Harper sokkos arckifejezésével karöltve minden egyértelművé vált. A lány szemei könnybe lábadtak.– Mi van vele? Anya, mi van Chase-szel? –kérdezte már szipogva. Nem akarta elhinni, amit feltételezett.–Úton volt ide és egy kereszteződésnél belé hajtottak – lépett közelebb lányához. Brooklyn eleinte fel sem fogta teljesen. Pár percig csak csendben ült, maga elé meredve, majd egyszer csak kiömlöttek a könnyei. Utált sírni és utálta magát, amiért sír, de nem tudta megállítani. Egyetlen pillanat alatt szakadt ki szíve a helyéről és esett darabjaira. Azt gondolta, semmi nem tud jobban fájni annál a bűnös éjszakánál, egészen eddig a pillanatig. – Ez nem történhet meg... Nem lehet! Ez nem igazságos! –kezdtek felszínre törni az érzései. Harper mellé ült és ölelésébe vonta a lányt.– Talán azért, mert nem a fentiek rendelték így. Szándékos gázolás volt – simogatta lányát.– Mi? Ki tenne ilyet? Ki tett ilyet? – egyenesedett fel kisírt szemeivel Brooklyn. – Victoria. Nem adott elsőbbséget egy kereszteződésnél. Még csak nem is lassított. Már elvitték a rendőrök. – Brooklyn arca fájdalomtól és megvetéstől torzult el. – Na nem! Nem-nem-nem! – emelte fel kissé hangját, bár még mindig nem kiabált.– Nem egy kicseszett, elbaszott vörös ribanc fogja elvenni tőlem! Nem veheti el tőlem! – fakadt ki Brooklyn.– Anya! – kezdett zokogni és rogyott össze a szőnyegen.–Madison tudja? Az anyja tudja? – nézett fel Harperre, aki lekuporodott mellé a szőnyegre.–Valószínűleg – válaszolt.– Viszont el kell mondanom valamit, mert már úgy sem számít – a nő vett egy mély lélegzetet mielőtt belekezdett. – Nem akarta, hogy tudd, de ő fizette ki a kártérítést. Nem akarta, hogy elmondjam, mert akkor éppen külön voltatok és nem akarta, hogy azt érezd, hogy tartozol neki – magyarázta Harper, mire lánya még keservesebben kezdett sírni.–Sosem lett volna szabad elküldenem, vagy szakítanom vele. Csinált hülyeségeket, de én is túl sokáig vártam. Ha nem húzom az időt, több időnk lehetett volna. Titkokat vitt a sírba. És nem csak a sajátjait. Talán ha hagyom, hogy Haven megszülje azt a gyereket, most lenne belőle valami. Valaki... – Nem, Brooklyn – Harper ráemelte a tekintetét és kezei közé fogta Brookyn arcát. – Nem ez a megoldás. Ha nem teszel ellene, négy életet tettél volna tönkre. És különben sem rajtad múlt. El ne kezdd magadat hibáztatni! azt ő sem akarná. Beszélj Madisonnal, hátha ő tudott valami, amit te nem. Segítsetek egymásnak! – szorongatta lányát vígasztalón. Brooklyn előkereste telefonját és sírva hívta fel Madisont, aki hasonlóképp vette fel.– Átmehetek? –kérdezte Brooklyn szipogva, mire csak egy halk nyöszörgést kapott válaszul, zokogás közepette. A lány ezúttal a tömegközlekedést választotta, s próbálta nem végig zokogni az utat. Amikor megérkezett, Madison már a lépcsőház előtt várta. Szinte egyszerre fakadtak sírva újra. –Nem hiszem el, hogy elment – kezdte Madison, amint felértek.– Tegnap este hozzád indult, hogy megbeszélje veled, hogy nem akarja a szakítást. Valami olyat magyarázott, hogy azzal egy rossz életre iratkozna fel és ezt nem akarja. Szerintem tudta, hogy melletted a helye – ölelte meg Brooklynt. – Sosem lett volna szabad elhagynom! Most már tudom, hogy sosem kellett volna erőltetni ezt a szakítás dolgot – mondta könnyek között.– Örökre szeretni fogom. Sosem leszek képes elengedni őt és most legszívesebben meghalnék, de tudom, hogy akkor kinyírna –mosolyodott el könnyei között. – Abban biztos lehetsz – erősítette meg Madison.– Anya úton van ide, ő is tudja. Sőt, apa is, de úgy látszik ő nem akar a családjával gyászolni – törölgette könnyeit a lány. – Megölöm azt a ribancot! Nem volt joga hozzá, hogy elvegye tőlem! Tőlünk! Sosem láthatom vagy hallhatom többé. Soha nem fog már rám nézni vagy megérinteni – mondta elgyötörten Brooklyn. – Én ezt nem fogom kibírni! Esélytelen. Ehhez én már nem vagyok elég erős.– Na jó, figyelj! Te vagy a legerősebb nő, akivel találkoztam, úgy általában. És a te feladatod, hogy büszkévé tedd Chase-t. Az én öcsém sosem választana gyenge nőt maga mellé, úgyhogy most sírd ki magad, velem együtt, aztán égess fel mindent. Égesd fel a múltadat, ezt az egész kurva világot, rendben? – ölelte meg a lányt, aki csak bólintott. – Ez a világ nem kíméletes velünk, vele sem volt az, de ha feladod, azzal azt a kurvát igazolod. Túl kell élned és boldognak kell lenned! Ő ezt akarná.– Sosem találok még egy olyat, mint ő. Sosem leszek többé olyan boldog, mint vele voltam – kezdett ismét zokogni.– Tudom. De meg kell próbálnod. A temetése három nap múlva lesz. Addig zokogd ki magad, mi is azt tesszük. Aztán szívd fel magad a temetésére! Öltözz fel szépen, sminkeld ki magad és mutasd meg az összes kurva ismerősnek, milyen erős nő vagy valójában! Mutasd meg mindenkinek, hogy te voltál a legjobb számára, hadd lássák milyen ízlése volt a testvéremnek. Mert ha valamit itt hagyott, amire büszke lehet, az te vagy.

Brooklyn Lesétált a pódiumról, mert tudta, ha ott marad, talán elsírja magát, s megmutatja mit is érez valójában. Hogy legbelül éppen haldoklik, de ezt az örömöt nem akarta megadni senkinek. Méltó akart lenni szerelméhez. Legalább az emlékéhez. A koporsóhoz viszont sosem sétált oda. Két oka is volt rá. Tudta, hogy akkor azonnal elsírja magát, a másik ok pedig, hogy Harris nem akarta volna, hogy így emlékezzenek rá, ő pedig tiszteletben tartotta ezt. Persze, teste a Sutherland temetőben került elhelyezésre, közvetlenül az ikonikus kripta mellé. Mikor már mindenki elment, Brooklyn egyedül maradt a temetőben. Vékony ujjai végig szántották az olvadó angyalszobrokat a kripta falán, a vésett betűket. Könnyek között búcsúzott ettől a helytől. Minden emlékétől, azon a havas, januári napon. Tudta, hogy csupán egyetlen dolgot akar megtartani ebből az életből. Szerelme sírjához sétált, s ujjait végig vezette a betűkön, majd leült a fiú mellé. Akkor úgy érezte, mintha ott lenne vele, átölelné, sosem eresztené el. Csupán ettől az érzéstől nem akart megszabadulni. És bár elhatározta, hogy egyetemre megy, onnantól kezdve, ha esett, ha fújt, minden évben, január huszadikán kimotorozott a Sutherland temető megkopott sírjai közé, leült szerelme mellé, s érezte annak ölelését. Erős karjait maga körül, lélegzetét maga mögött, s ahogy szerelmesen a fülébe suttog.