Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

63. fejezet: Baker lakás

- Austin, nem igaz, hogy megint rád kell várni! -kiabált ingerülten Mrs. White. - Ha nem készülsz el, nem viszlek el. Majd jössz gyalog! -

- Hagyd anya, lehozom! -nyugtatta meg anyját Tristan és sétált fel a márványlépcsőn. A második ajtón szinte kopogás nélkül nyitott be, de nem az fogadta, amire számított. - Mi a fasz?! Öcsi, értem én, hogy pubertás meg ilyenek de muter őrjöng, úgyhogy szedd ki a kezed a gatyádból és húzd le a segged! -ment ki már kínjában nevetve. Austin csak zavartan kikapta kezét és öltözni kezdett.

- Na? -kérdezte anyjuk idegesen. - Nem akarod tudni -dörzsölte meg homlokát a fiú, de mondata végére öccse is megérkezett. - Mi tartott eddig? -nézett fiára, miközben kiigyekezett a kocsihoz. - Öltöztem -mondta röviden és szállt be a kocsiba. Apjuk, John már a vezetői ülésben ült, mellette pedig anyjuk foglalt helyet, így a két fiú hátra szorult. 

- Nem értem miért nekünk kell odamenni. Már megint mi rohangálunk. Azt hittem ez megszűnik, ha te leszel a polgármester. -fejezte ki nemtetszését Rebekah - Bex, ők a barátaink. Nekik nem a polgármester vagyok. Csak John. Logant ismerem a gimnázium óta és ezt te is tudod.- mondta végig nyugodt hangon. Rebekah csak egy szemforgatással felelt és kiszállt a kocsiból, mivelhogy megérkeztek. 

Az ajtónyitás után a házvezetőnő a nappaliban ülő Bakerékhez kísérte a vendégeket. Tristan szeme azonnal Heatherre tapadt, ahogy abban a fehér ruhában ült azon a kanapén. Hosszú szőke haja kiengedve, hófehér bőrére omlott. Kecses kezeit ölében tartotta, úgy nézett fel égkék szemeivel a szőke fiúra. Egyébként Austin reakciója sem tért el sokban bátyjáétól, mindenhová nézett, csak a lányra nem. 

- Srácok -bökte oldalba őket anyjuk. - Ja, igen, sziasztok! -köszönt megébredve Austin után Tristan is, miközben helyet foglalt Heatherrel szemben.- Sziasztok! -került sorra a lány is. Ennél a jópofizós résznél egész eddig mindig csak el akarta hányni magát. Aznap azonban nem voltak hasonló érzései. Utálta az egészet. Olyan emberekkel beszélgetni, akikkel havonta egyszer ha találkozik, csak mert a szülők elvileg barátok, de kötelessége volt eleget tenni szülei kérésének. 

- Heather, tudod már hová fogsz tovább menni a tanulmányaiddal? -kezdődött a szokásos bájcsevej.- Hát, valahova a közelbe gondoltam. Nem mennék el az államból. -tördelte ujjait, mi a mellette ülő Austinnak fel is tűnt. Kezeire nézett, s a szülők válaszmondatának közepén a lány ujjai felé nyúlt. Heather nem akart odanézni, sem feltűnést kelteni, így hagyta a dolgot. 

A kisebbik White fiú enyhén elmosolyodva konstatálta a történteket, míg szembe nem találta magát Tristan villámokat szóró, perzselő tekintetével. - Üljünk asztalhoz! -hangzott fel Evelyn szava a feszült légkörből. - De előtte mossatok kezet! -

A szőke lány bólintott és a mosdó felé indult, s, ahogy megnyitotta a vizet már nyílt is mögötte a fürdőszoba ajtaja. Nem kellett hátra fordulnia, a kikövezett tükörből is láthatta Tristan feszült arckifejezését. - Történt valami? -kérdezte miközben elállt a mosdókagylótól. - Nem tudom, szerinted történt? -kezdte megmosni kezét. - Tristan, ne csináld már! -tette szét kezeit a lány. - Mégis mit ne csináljak?! -mosta egyre erősebben kezeit. - Ezt - nyúlt a fiú vizes kezéért, mire az abbahagyta a mosakodást és a lányra nézett. - Mégis mit akarsz igazából? -nézett a lány kezére, mi mancsát szorította. - Mármint? - 

Tristan lassan felnézett, kezeit elhúzta a lánytól és közelebb rántotta magához a vele szemben állót. Ajkai vészesen közeledtek a lány vörösre festett párnáihoz. Heather lefagyott, de ugyanakkor valahol mélyen hallotta a kis hangot, mely mindennél jobban vágyott arra a csókra. Azonban mielőtt bármi is történhetett volna, az ajtó nyílt, ők pedig két irányban ugrottak el egymástól. - Ohh -pirult el a házvezetőnő, miközben visszazárta az ajtót. - Döntsd el, mit akarsz! -lépett el tőle végleg Tristan és ment vissza az étkező asztalhoz.