46. fejezet: Rémálom randevú

21 1 0
                                    

Haven minden erejét összeszedve készülődött élete első randijára, ahová nem is akárkivel ment. Magával Chase Harrisszel. A fiúval, aki egy teljesen más világot választott otthonának, azzal, aki sötétben él, s porral étkezik. Szinte magával a Sátánnal készült találkozni, legalábbis a lány szemszögéből. Minden gondolata akörül zajlott, miben fog megjelenni a fiú. Motorra ülteti-e őt is vagy hoz-e virágot. Legcsinosabb, babarózsaszín tüll ruháját vette fel egy fehér lakkos babacipővel. Körmeit fehérre festette és feltett egy kis szempillaspirált is. Hosszú barna haját kifésülte, s pont abban a pillanatban tette le hajkeféjét, mikor megszólalt a csengő. Édesanyja nem volt otthon, így annak az esélye sem volt meg, hogy esetleg eltilthatja a fiútól. 

Azonnal az ajtóhoz szaladt és kinyitotta, ott azonban egyáltalán nem az fogadta, mint amire számított. Harris nem volt kicsípve, a szokásos bőrkabátját viselte egy hosszú ujjú felsővel, mi takarta majdnem egész kézfejét. Szemei ki voltak húzva, s talán rajta több smink volt, mint a lányon. Fekete farmerja izmos combjaira tapadt, acélbetétes bakancsa pedig majdnem térdéig ért. Haja szokásosan szemébe lógott, körmei akkor is feketén festettek. Virágról ekkor már csak álmodhatott. 

- Hova akarsz menni? -tette fel egyszerűen a kérdést.- Étterembe akartam, de így nem. Mindegy, vigyél valahova. - rántott vállat és bezárta az ajtót maga mögött. Ám Harris nem motorral érkezett. A lány csak egy taxit láthatott ha körbenézett, így elég sok kérdés felmerült benne.- Nem motorral megyünk? -kérdezte zavartan, mire a srác felkacagott. - Ne reménykedj, pattanj a taxiba hercegnő! -ennél a pontnál várta volna, hogy Chase kinyitja neki az ajtót de ez csak az ő fejében létezett. A fiú a sofőr mellé ült, míg ő így hátra szorult. Kissé duzzogva de még mindig bizakodóan nézte az utat, mikor a sárga taxi befordult egy mekibe. A lány szemei az egekbe szaladtak, mikor meglátta a sárga kiírást. A taxi leállt, a srác fizetett, majd kiszállt. 

Haven először várni akart, hogy kinyissa az ajtót, de hamar realizálta, hogy ez nem fog megtörténni, így egyedül szállt ki. - Nem tudom te hova készültél de ide jövünk, úgyhogy felesleges volt felvenned ezt az egészet. -jegyezte meg a srác, majd elindult a meki felé. 

- Miért vagy ilyen ellenséges velem? -kérdezte a lány a sorban állva. - Mert nem érted a lényeget. Nem érted, hogy nem olyan okból nem hoztalak eddig sem randizni, amilyenen bármi is változtathatna. A gyér próbálkozásaid pedig főleg nem. Nem beszélve arról, hogy azt hiszed azzal, hogy lehordod előttem a barátnőmet majd meggyőzöl arról, hogy kellesz nekem. Ennek a randinak sincs semmi értelme, úgysem változik semmi. -fésülte hátra haját kezével Harris. - Nem tudhatod -mondta halkan a lány.- De, Haven, tudom. Tudom, hogy te nem az a nő vagy, akit szeretek. Tudom, hogy ahelyett, hogy neki segítenék veled vagyok randizni, szóval még a lehető legrosszabb időpontot is választottad erre, mert jelenleg csak azon jár az agyam, hogy hogy hozzam ki a nőmet a börtönből. -időközben sorra kerültek, így Haven az asztalhoz ülés pillanatáig emészthette a hallottakat. 

- Szerinted megérdemli, hogy ennyire szeresd? -tette fel a kérdést két sültkrumpli között. - Ez nem igaz! -sóhajtott fel a srác.- Figyelj, elhiszem, hogy sosem voltál még szerelmes úgy, hogy viszont is szerettek de attól másokat tiszteletben kell tartanod. Nézd, egy kapcsolatban nem az a lényeg, hogy mit érdemel meg a másik, hanem hogy mit akarsz adni neki. Személy szerint ez minden. Mindenem neki akarom adni, amim van és ezt érzem attól a pillanattól, ahogy megláttam. Tudom, nem ismered őt és azt hiszed csak azért vagyok vele mert könnyen kapható vagy ilyesmi. Hogy nekem rád van szükségem, hogy megválts. De ez a mese csak a te fejedben létezik. Brooklyn nem egy kurva és engem sem kell megváltani. Ha kell vele megyek a pokolba. Szóval jó lenne ha befejeznéd ezt. Tök cuki, hogy szerelmes vagy belém meg ilyenek de én is szerelmes vagyok valaki másba. Ha rám hallgatsz odamész Torreshez és élvezed, hogy tudna szeretni. - folytatta az evést a srác. 

- Mivel bolondított meg ennyire? És most ne értsd félre, nem azért kérdezem, hogy nekem mit kéne csinálnom. -

- Ő. . .különleges. Mi egy világban élünk és ez iszonyat vonzó. Ugyanazok érdeklik, mint engem, törődő, vicces, kedves, egyszerűen az az ember, akivel bármeddig együtt tudnék lenni és sosem lenne unalmas. Én csak. . .szeretem. - 

Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Where stories live. Discover now