Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

17. fejezet: Szeretet a balhéban

- Nem igaz, hogy már megint rám erőltetitek az akaratotokat! -fakadt ki Henry, a szülei előtt állva. - Csak apád akarata! - emelte fel tenyereit védekezően az anyja. - Penelope! -szólt rá erélyesen férje, mire a barna, kicsit már őszes hajú nő elhallgatott. - De apa! Nem akarok, de nem azért, mert lusta vagyok, hanem azok miatt, akik ott lesznek! - folytatta az érvelést a fiú.

- Mér'? Kik lesznek ott? -dörzsölte meg homlokát a férfi, miközben hanyagul elterült a barna bőrkanapén. - A csoportvezető az első és egyik legrosszabb! Teljesen feketébe van öltözve és ijesztő a hangja, tiszta olyan, mintha valami horrorfilm válogatásáról szabadult volna! Aztán nem is beszélve az egoista focicsapat kapitányról, jobbján a szőkeséggel, akinek nagyobbak a mellei, mint az agya! És ha mindez nem lenne elég, ott van az a motoros drogos balfék a csajával. Bűzlenek a füves cigitől és fogalmuk sincs mi az, hogy etikett vagy illendőség, tisztelet! Amint beértünk a színházba, felkapta a csaját és beleharapott a seggébe! Még a cigit se nyomta el. Végig vannak varrva és gusztustalan, buzisra van festve a körme. A csaja meg csoda, hogy tud járni azokban a bakancsokban és magassarkúakban!  -hadarta el szinte egy szuszra, s szeméből érkező dühtől és megvetéstől fulladozni lehetett volna.

- Hogy undorodhatsz ennyire az emberektől? Ha annyira tudni akarod, számomra sokkal taszítóbb a te viselkedésed, mint a társaidé. Azt hiszed, csak azért, mert neked jók a jegyeid, okos és szorgalmas vagy, sokkal jobb vagy másoknál, pedig ez nincs így. Igaz, hogy okos vagy és szorgalmas, de empátia és szeretet nélkül még te is üresen leledzel! -nézett komolyan fia két barna szemébe, aki köpni nyelni nem tudott. Tehetetlenül anyjára nézett, aki szúrós pillantásokkal illette férjét.

- Hogy mondhatod ezt a gyereknek? Már hogy lenne rosszabb, azoknál akiket a rendőrség visz el és szerekkel élnek?! Magadnál vagy te egyáltalán?! A fiad egy tisztelettudó, okos fiú, nem valami mihaszna semmirekellő! -kezdett el vitába szállni édesanyja.

- Erre tanítod a gyereket asszony! Azér' ilyen, mer' te is ilyen vagy! Így nem fogja megtanulni, hogyan álljon ki magáért, ha mindig megvéded! Jaj, nem tudsz kiállni magadért? Anyuci szoknyája mögé bújsz? Ne anyáddal ugrassz össze kölyök, mondjad te mit gondolsz! -nézett ismét komolyan Henryre, miközben felállt a kanapéról. Így legalább két fejjel magasabb volt Henrynél és majdnem dupla olyan széles. A fiú nyelt egyet, de mielőtt megszólalt volna, Penelpoe nyitotta szóra a száját.

- Szóval ez a módszered? Fenyegetés és megfélemlítés? Ennek a gyereknek szeretetre van szüksége, amit tőled sosem kap meg! -köpte felé szavait, de az csak megforgatta szemeit. - Fiam, menj a szobádba! -kérte anyja lágy hangon, mire a fiú teljesítette a kérést. 

- Miért nem lehet olyan, mint a bátyja? Rendes férfi! Miért nem? Miattad nem, te istenverése! Az elsőt még felnevelted normálisan, a másodikat meg elnyalod! Kinyalod a kis seggét és alápakolsz mindent! Nézd meg mit teszel vele! Nézz csak a drágalátos fiadra! Nagyképű és kiközösített, te boldognak látod? Hah? Boldognak tűnik, asszony? Most pofázzál! -emelte meg hangját a férfi. 

- Igen! Én boldognak látom, legalábbis mikor nem vagy a közelében! Akkor boldog, mert tudja a saját értékeit és nem érdekli annak a sok hülyének a véleménye az iskolában! -vágott vissza Penelope.

- Nézd meg a nagyobb fiad! Sikeres, gazdag és nem is él az államban, s mindössze pár év van köztük. Mondd, mi lesz ebből a kölyökből ha leérettségizik?! Önjelölt észosztó? Vagy mégis mire lenne képes? Mi lesz ha kétkezi munkát kell végeznie? Majd nyafog, hogy ő ehhez túl úri, de ha nem teszi meg éhen hal? Vagy majd kisegíti a bátyja? Aki néha napján nagy ritkán felénk néz? - folytatta az érvelést a férj.

- Igen, mivel múlt karácsonykor elüldözted azzal, hogy összehasonlítgattad őket! -a veszekedés egyre és egyre hangosabbá vált, s mindezt Henry is kiválóan hallotta, még a szobájából is. 

- Te üldözted el, mert mindenben jobbnak állítottad be a kiskölyköt! Neki még a húst is felvágtad basszameg! De a nagyobb fiadnak még egy rendes ölelést sem adtál, csak mert nem olyan, mint a kicsi. Végig kellett néznie, ahogy együtt bíráljátok a szemeitekkel! -

Henry egy darabig még hallgatózott, majd már inkább csak az ágyára ült és kulcsra zárta a nagy faajtót, ami szobája bejáratául szolgált. A két zöld fülhallgatót bedugta a füleibe és elindította az egyik régi színdarab főcímdalát. Jobb kezénél lévő könyvet a kezébe vette és olvasni kezdte a bejelölt sornál, miközben szemeiből kitörő könnyeket visszatartani próbálta.