Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

101. fejezet: Egész életemben ettől féltem

Az öreg Harris szíve sokszoros sebességgel vert, mint általában. Mindazon túl, hogy borzasztó bűntudata volt, ami az ő esetében nem egy gyakori dolog, még több, mint tíz éve nem látott exneje is felbukkant, ráadásul ki tudja mennyi ideje volt belemászni fia fejébe. Természetesen mindent nevelő szándékkal tett, de ráébredt mennyire messzire is ment, s amíg ő apai igazát bizonygatta, az ördög karjai fia köré szőtték magukat. 

Harris karjai ölelték Brooklynt, kezei felfedezték a lány testét az egyik utolsó jelent alatt. Talán semmi sem esett neki olyan rosszul, mint a vad csókcsata Tristannel, de szerepben maradt. Azonban ekkor valami átkattant benne. Igaza volt a fekete ruhás nőnek, nem kellett színészkednie tovább. Teste ténylegesen felgyulladt, minden porcikájában bizsergett, ahol a fiú hozzáért. Elgyengült karjaiban, habár próbálta tagadni. A vörös bársonyszékeken ülő közönség nem tudta nem átérezni azt a kémiát, azt a szenvedélyt, mi a színpadon zajlott. 

Harris már átöltözve lépett ki a színházból, fél órával a premier zárása után. Nyilvánvalóan beszélni akart volna a lánnyal, de az már nem volt a helyszínen. Fogalma sem volt hová mehetett, bár nem is volt ezen sok ideje gondolkodni. Ahogy kilépett a kapukon, hónapok óta nem látott apjával találta szemben magát. Kérdései az arcára voltak írva.

- Nem jöhetsz ide többet -kezdte szemmel láthatóan rosszul, bár nem ez volt a szándéka. - Ezért vagy itt? Hogy közöld a nagykorú fiaddal, aki több hónapja nem is él veled, hogy mit nem tehet szerinted?! -kezdte már úgy, mint aki el sem hiszi, hogy tényleg ez történik. - Csak téged akarlak védeni. Ez a nő veszélyes! -magyarázta volna, de fia csak szánakozva kinevette.- Te nem vagy normális. Belebolondultál a munkába? Vagy a magányba? Tényleg meggyanúsítod a drámaoktatót? Csak, mert ő az egyetlen "felnőtt", aki bármit is hozzátett ahhoz, hogy még itt vagyok. Ha rajtad múlik csak egy hajléktalan drogos lennék, aki talán már nem is élne. Szánalmas vagy! -s azzal otthagyta volna, ám apja megállította.

- Az a nő az anyád! -kiáltott utána, mire Chase lefagyott. Elhúzta karját, s apja felé fordult. - Ezt csak kitaláltad. Csak bele akarsz manipulálni a döntéseidbe. -próbált ellenkezni de szemmel láthatóan szíven ütötte, mit apja mondott.- Nem hazudok. Anyád elhagyott de most itt van. Az a nő veszélyes és ha az ujja köré csavar- Állj már le! Évekig kérdezgettem hiába bármit róla, sosem mondtál semmit. Miért most akarsz mesélni róla? Nem mindegy neked ha ő is az? Ez had legyen az én problémám. De még így is többet tett hozzám, mint te évek alatt! - azzal végleg otthagyta és motorra ülve elhajtott. 

Egész úton hívogatta Brooklynt de a lány nem vette fel. Megérkezve a kis házhoz, leszállt motorjáról, s az ajtó felé vette az irányt. Nem kopogott, csak szimplán benyitott, de azonnal megbánta. A lány ágyán ült egykori legjobb barátja, s lelkesen beszélgettek. Vele sosem nevet így mostanában. De úgy volt, hogy már nem beszélnek. Hogy már nem tartják a kapcsolatot, sőt összevesztek. Ehhez képest Brooklyn mégsem volt ott, mikor szüksége volt rá és most mégis vele van őhelyette. 

Ahogy a lány az ajtó felé nézett, Harris becsukta azt, s jobbnak látta elhagyni a helyet. Össze volt zavarodva, valahol fájt is neki, lelke fel volt kavarva. Hirtelen semmit sem értett és fogalma sem volt mit kellene csinálnia. Kissé deja vu érzés kerítette hatalmába, mialatt motoron távozott.

Brooklyn pontosan tudta mi történt, így ahogy az ajtó záródott, ő felállt.- Örülök, hogy megbeszéltük de most attól tartok össze kell kaparnom. -kapta fel kabátját a fekete hajú lány.- Ti sosem fogtok szabadulni egymástól -mosolyodott el Clark, de elengedte a lányt. - Neked is beszélned kellene vele. -mondta, miközben vette cipőjét.- Attól tartok hallani sem akar rólam. -