Haven a történtek fényében kezdte úgy érezni, hogy múlnak érzései a motoros srác iránt. Ezzel saját magát lepte meg a legjobban, de őszintén, nem bánta. Kezdte elfogadni, hogy ebben ennyi volt.
Mindazonáltal az nem változott, hogy nem értette mit lát a lányban. Magának ugyan beismerte, de mások előtt sosem vállalta volna féltékenységét. Ő sem volt vak, látta a különbségeket. Testileg persze. Lelki értelemben nem tudta elképzelni mivel különb az az önelégült ribanc. Nem látott mást csak egy agresszív, érzelmileg labilis, törtető kurvát.
Harper még aznap este áthívta magához Harrist. A fiú először megdöbbent, aztán rájött miért hívta. Időben megjelent a ház előtt, s csengetnie sem kellett, Harper már nyitotta is.- Hali! -köszönt, mire beinvitálták.- Szia! -ültette le a szellemszemű nő.- Először is, köszönjük a pénzt. -kezdte.- De ez rengeteg és meg kell kérdezzem, hogy honnan van? -
- Harper, nem. Nem fontos, hogy honnan van, neked csak el kell fogadnod. -ellenkezett azonnal- Chase, figyelj ide. Gimnazista vagy és apád kizárt, hogy pénzt adott volna. Honnan van a pénz? -kérdezte továbbra is.- Nem mondhatom el. Brooklyn nem tudhatja meg. -
- Brooklyn ma Graysonnál alszik. Én meg nem mondom el neki. -mondata végére a fiú kezdetleges mosolya, teljesen lehervadt, s inkább egy csalódott arckifejezés került helyére. - Sajnálom -mondta Harper kissé megsimogatva a fiút.- Nincs mit, én basztam el -erőltetett egy kis mosolyt.- Még ha mentehő is lett volna, a múlt hetivel végképp vége lett. -
- Ez nem igaz. Mármint nyilván elbasztad de Brooklyn szeret. Nem tudom ezt el szabadna-e mondanom de minden este az ágyán ül. Zenét hallgat, sír és a közös dolgaitokat szorongatja. Azt hiszi nem tudom. Hogy nem figyelek, de nem tud nem feltűnni. Chase, a lányom tekintete megváltozott, mióta elhagytad. Kiveszett belőle minden, ami előtte csodássá tette azt a szemet. Nincs életkedve, céljai vagy ereje. Napközben keménynek mutatja magát de mire hazaér borzasztóan elfárad benne. Mindig visel valamit, amit tőled kapott.
Most próbálja túltenni magát, elnyomni magában a fájdalmat és a csalódást. Semmi más oka nincs arra, hogy azzal a fiúval van. -magyarázta a negyvenes nő. - Én próbálkozom. De nem tudom sikerülni fog-e. Nem tudom vissza tudom-e szerezni. Eleve hülyeség volt ellökni. Csak megijedtem és féltettem. De ezzel sokkal jobban elbasztam, mintha nem csináltam volna semmit. Igaza volt, mindent tönkre vágtam ezzel. Tudom, hogy nem semleges, de fogalmam sincs akar-e úgy, mint azelőtt. -mondta Harris, s azzal felállt, miszerint indulna.
- Vigyázz magadra! -intette a nő, s a fekete hajú egy kis bólintás után kilépett az ajtón.
- Mindig ilyen bonyolult az élete? -kérdezte Tristan Heather mellé fekve.- Általában. Nem irigylem szegényt. Régebben könnyebb volt neki, de most ez a Harris dráma -forgatta szemeit Heather.- Csak szenvednek -állapította meg a srác.- Pontosan. Felesleges köröket tesznek. Bár amúgy meg lehet érteni őket is. Brooklynnak nyilván az tűnik fel, hogy megdugott valakit és elhagyta, meg, hogy azt sem tudja miért. Érthető ha fél belekezdeni ezek után. -
- Jogos, de amúgy Harrist se értem. Nem tűnik ilyen drámázósnak. Mármint azelőtt én full azt hittem, hogy csak dugja. Nem az, hogy itt ilyen szerelmi szálak vannak. -tette kezét párja hasára és fordult felé.
- Mindegy. A sztoriban akkor is Haven a legszánalmasabb. Én sosem tudnék ilyen szinten futni egy fiú után. Persze, az ember hajlamos, főleg ha szerelmes de egyrészt szerintem ő nem az, másrészt meg azért van egy szint. Pedig Henryvel aranyosak lennének -jegyezte meg Heather.
- Dehogy lennének! Az a csávó egy netkukac kis farok. Havennek meg az a legnagyobb tragédiája, hogy a szerelmes film, aminek ő a tökéletes főszereplője lenne, nem létezik. -horkantott fel Tristan, mire a lány csak felkuncogott és közelebb bújt párjához.
YOU ARE READING
Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!
RomanceA chicagoi Vernon Hills gimnázium tanulói mindennapi életüket élik. A suli bűnözőpárja ostromolja a többi diák életét, amire persze mindenki másképpen reagál. A néha napján megkavart álló vizet teljesen kiborítja, mikor egy feltűnő drámatanár összeg...