Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

54. fejezet: Hogy tudnék bocsánatot kérni?

A színház falai aznap is ugyanolyan masszívan álltak, mint általában mindig. A nagy kapuk fenségesen díszelegtek és az emberek is hasonlóképp közeledtek. Mindenki készen állt az első nagy előadására az újonnan érkezett kis csapatnak. Még a színház igazgatója, Mr. Turner is beült az egyik páholyba, pedig őt csak nagy ritkán lehetett ott találni. 

Ekkora már mindenki a fellépőruhájában készülődött, ez Brooklyn esetében sem volt másképp. A férfi öltözők pontosan szemben velük helyezkedtek el, így fogalma sem volt arról, Harris ott van-e már egyáltalán. Hogy ott lesz-e egyáltalán. - Hé! -ütötte meg picit Heather.- Hm? -riadt fel gondolkodásából.- Ne izgulj, fasza lesz! Nem kell a lámpaláz! -mosolygott rá- Ahha. Még ha csak a lámpaláz lenne! -mosolyodott el és öltözött tovább. - Előadás után nem szöksz meg, muszáj beülnöd velem valahova és elmondani, hogy mi folyik itt. -mondta két ecsetvonás közt a szőke. - Nem biztos, hogy késztetést érzek erre.- mondta kissé kuncogva.- Az nem rajtad áll, drága -mondta és sminkelt tovább.

Brooklyn nem tudta mit gondoljon. Valahol reménykedett benne, hogy a fiú nem jelenik meg, hiszen az az egész előadást tönkre vághatná. Valahol pedig mindennél jobban látni akarta. Ködös gondolataiból Hazel hangja rántotta ki, aki meglepő hírekkel szolgált. - Na, hölgyeim, az a nagy helyzet, hogy Havent elkapta valami és jelenleg is a mosdóban hány. Brooklyn, neked pótolható szereped van, te fogsz beugrani helyette, tudod a szöveget? -kérdezte sietve, de egyáltalán nem kétségbeesve. - Ahha, azt hiszem. -bólintott gyorsan.- Öltözz át, te leszel a helyén, akkor is ha rendbe jön addig. -fejezte be és azzal kiviharzott a teremből.

- Na jó, mi a fasz?! Oké, akkor jesszus. -kezdett el ipari tempóban, kapkodva átöltözni anélkül, hogy realizálta volna ki is játssza Romeó szerepét. 

Minden készen állt, a fények magasan voltak és egyenesen a színpadra sütöttek régi fényviszonyokat utánozva. A díszlet is úgy állt ott, mintha igazi lenne, s minden és mindenki ijesztően felkészült volt, kivéve pont a fellépőket. Mindannyian rettenetesen izgultak, s habár ezt mindegyikőjük másképp fejezte ki, ugyanazt érezték. 

Már csak pár másodpercük volt, az a jellegzetes piros függöny felemelkedett, s ezzel egy időben színpadra léptek a szereplők. Mindegyik, kivéve a főszereplőket, mivel az első jelenet csupán a két család közötti beteges de annál élethűbb viszály bemutatására volt hivatott. 

Henryék kitűnően, s kizökkenés mentesen játszották szerepüket, ami talán még őket, magukat is meglepte. Egyetlen sorral konferálták fel a két főszereplőt, erről tudták pontosan, hogy mikor kell bemenniük. Egyszerre léptek ki a függöny mögül. Az idő szinte megállt, darabokra hullott. Abban a pillanatban, ahogy Brooklyn macskazöld tekintete egybefonódott a fiú űzött pillantásával.

Chase szemei tele voltak kérdésekkel, s ajkai kissé elnyíltak egymástól. Szinte fehérre szőkített, rövidebbre vágott haja egyenesen omlott le fülei mellet. Jelentős volt a hosszváltozás, de még így is hosszúnak volt mondható. Körmei mint mindig, most is feketék voltak, szemei vastagon voltak festve, még szerepe alatt is. Fekete ruhában állt a vörös függöny oldalán, szinte mintha csupán  színtiszta önmagát adta volna. Brooklyn torkában egyre csak nőtt az az ismerős gombóc, ennek ellenére a próbált szerepére fókuszálni. Hosszú hófehér ruhában volt, most is fekete körmökkel. Szemei fehérre voltak festve, de szája feketén tündökölt, s attól a pillanattól kezdve, ahogy Harris bejött azon az ajtón, semmi másra nem volt képes figyelni. Lépteik közelebb vitték magukat egymáshoz, hiszen ez volt a dolguk. Ennél a pontnál talán még érzelemmentes arcot kellett volna tettetniük, de abban a pillanatban a tekintetükből minden kiolvasható volt. 

A darab végéhez közeledve talán azt hihetnénk megszokták a másik jelenlétét, de pontosan ellenkezőleg történt. Minden négyzetmilliméter, amivel közelebb kerültek egymáshoz, egyre több érzelmet szabadított fel bennük, s attól féltek felrobbannak, mindaddig, míg Júlia bele nem halt a szerelembe, s Romeó a karjaiban nem tartotta. Nem volt szükségük színészi képességekre, valódi érzelmeiket adták bele. 

A fiú a lány felé hajolt, s ajkairól próbálta lenyalni azt a mérget, mit úgy tudott, megivott. Puha, mézédes ajkai fájón közeledtek a lányhoz. Minden vágya volt abban a pillanatba, hogy ismét érezhesse ajkait, s meg is kellett tennie szerepe érdekében. Egy rövid őrlődés után hozzáérintette ajkait a lányéhoz, s egyszerre érezték a másik zakatoló szívverését. Brooklyn szemei egy pillanatra kinyíltak. Ott és abban a pillanatban érezte a fiú illatát, az érintését, ajkai súrlódását. Tudta, hogy ez lehet az utolsó alkalom. Ez az utolsó alkalom. Szemeiből útjára indultak könnyei, mit a felette guggoló fiú testével takart, így csakis ők tudhatták ezt a kicsiny botlást. Harris elszakadt, s most rajta volt a sor. Fel kellett emelnie az oldalára akasztott tőrt és szíven szúrnia magát. Azonban, amint teste elvált a lányétól, Brooklyn szívverése lelassult, szemei lecsukódtak, s nem tudott reagálni a történésekre. Szemei elsötétültek, látása elhomályosult és tehetetlenül maradt a padlón, mindaddig, míg be nem húzódtak azok a vörös függönyök.