113. fejezet: Tetteink következményei

14 1 0
                                    

Mindeközben az Evans házban sem uralkodott nyugalom. Az emeleten a rézvörös Victoria majd' felgyulladt a düh és csalódottság egyvelegétől, miközben hófehér, kipárnázott ágyán tervezgette alapos, lassú, ám de annál kidolgozottabb bosszúját, ami kiterjedt Brooklyntól, Havenön át, egészen Will-g, ki nem hagyva magát Harrist és Heathert sem. A szemben lévő szobában ezidő alatt Will festegette egyik be nem fejezett képét. Meg kellett hagyni, Haven elképesztően megihlette. Nem is maga a lány, inkább a története, így többet akart belőle. Kezdetben persze csupán a bűntudat és a jóérzés vezérelte, de az elmúlt pár hétben ez hatalmasat változott. Haven csupán egy hetet töltött náluk, de ezalatt több órán át beszélgettek, s William művészi oldala lenyűgözőnek tartotta a lányt. Egy naiv kislány, aki gyermeki énje miatt rengeteg szenvedésen ment át, s ennek köszönhetően nővé érett. Csodálatos ellentét és párhuzam húzódott ebben, mit a művészlelkületű fiú csodálva hallgatott és vett tudomásul. Gyakran fotózta, hiszen az egész atmoszféra, ami körbe lengte a fiatal lányt újabb és újabb képekre ihlette a fiút. Persze, azt sem felejtette el, mit testvére mondott neki néhány napja és tettének lehetséges következményei folyamatosan szellemként ölelték át mindennapjait. Arról nem is beszélve mennyire undorodott magától a történtek után. Amennyire tehette, kerülte testvérét, ami Victoriaról nem volt elmondható, ki akárcsak egy frissen kikelt pillangó forgott körülötte. A lány szinte kivirágzott. Bordó rúzst és mélyen dekoltált ruhákat viselt minden nap. Haja a szokásosnál is hullámosabban lobogott és körmeit karmazsinvörösre festette. Will nem tudhatta, hogy magával az ördöggel feküdt össze. 

Victoria terve tökéletesítése mellett minden éjjel, hajnalban gyertyát gyújtott és különböző istenek segítségéért fohászkodott, az első terhességi teszt előtt. Tudatában volt, hogy ha most nem, akkor sosem. Ha most nem terhes ikre gyermekével, nem lesz rá más lehetősége. Egy ugyanilyen szeánsz közepén tartott, mikor elővette az aznap megvásárolt terhességi tesztet. Szigorú szabályokat követtek szertartásai, asztrológiai pontossággal. Ez volt az a nap, mikor véget ért a fohászok időszaka. Ideje volt az áldozatnak. Elővette a legélesebb kését és felvágta karján az ereket, s a kicsordogáló vért egy tálkába gyűjtötte. Elvégezte a tesztet és a tálka mellé helyezte, mialatt sűrűn mormolta imáit. 

Az óra talán még sosem kattogott ilyen lassan, de az idő nem áll meg. A teszt készen állt. Victoria ujjai közé vette a számára hatalmas jelentőségű eszközt. Minden ezen a másodpercen múlt. Ha pozitív, folytathatta epikus tervét, ami végig söpör mindenkin. Ám, ha negatív, mindennek vége. 

Vett egy hatalmas levegőt és rápillantott a kis műanyagrúdra, mi két kis piros csíkot jelzett, ezzel elmebeteg vigyort varázsolva szeplős arcára.  

Nem tudta, hogy kellene közölnie a fiúval. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán be akarja avatni. Idővel úgyis nőni fog a hasa és nem titkolhatja tovább. Kezében a teszttel sétált át Will szobájába, aki éppen képén dolgozott. Ahogy Victoria meglátta a vásznat, biztos volt benne, hogy tervének óriási visszhangja lesz. - Mondd! -mondta hátra sem fordulva Will. A lány szó nélkül lépett be a szobába és bezárta maga mögött az ajtót. - Rohadtul kívánlak. -kezdett bele, mire Will felsóhajtott. - Ezt megbeszéltük. Elhiszem, hogy te nem vagy ténylegesen meleg, de én az vagyok. - folytatta munkáját.- Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy te mit akarsz -dobta elé a tesztet. 

William kezében megállt az ecset, ahogy a tesztre nézett. Fel sem akarta fogni, amit látott. - Védekeztünk! Akkor ez mégis hogyan lehetséges? - fakadt ki Will.- Levetted! Azt mondtam, kevés az esélye, hogy teherbe essek, de ez ezek szerint nem volt igazam. Elmentél bennem, szóval rohadtul lehetséges. -

- Meg akarod tartani? Akkor is ha ez genetikai mutáció? Egy vérfertőzés? -kérdezte kiakadva a fiú.- Az én gyerekem. Mindkettőnk vére, és kizárt, hogy kinyírjam. Anyáéknak azt mondom majd, lefeküdtem egy fiúval részegen és nem tudom ki az apja. Nyugodj meg, ami történt kettőnk között marad. -

Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Where stories live. Discover now