94. fejezet: Szex az exszel

33 1 0
                                    

A kórházi út mentén erősen fújt a szél, s kissé az eső is eleredt. A jéghideg cseppek tengerében hajtott fekete motorjával a tinédzser fiú. Sűrűn érintették selymes, kissé borostás arcát a hideg cseppek, miközben egyre és egyre gyorsult szeretett járműve alapsebessége. Nem viselte a bukósisakot, hiszen nem hajtott olyan gyorsan, bár egy kisiklás következtében így is igencsak megsérült volna fiatal bőre. Megkönnyebbült a tudattól, hogy nemkívánt imádója békén hagyja. Arról meg nem is beszélve, hogy véget vetett a rémálomnak, miszerint apa lesz. Nem csupán maga miatt, tudta, hogyha ebbe a szerepbe kerül, szerelmét talán sosem látja viszont, nem tarthatja karjaiban többé. Megértette volna, hiszen ő sem nevelné más gyerekét, főleg abban a kapcsolatban, amilyen a két lány közt volt. A fiú apává válása volt talán az egyetlen dolog, ami végleg berekesztette volna mindent átszárnyaló, s főnixként hamvaiból újra és újra épülő kapcsolatukat. Azonban szerelme érzései megijesztették, s kétségbeejtették. Tudta, hogy a lány képtelen lenne nem szeretni, amiért hálás volt, mindazon túl, hogy rettenetesen szégyellte magát, hogy ilyen helyzetbe keverte. Viszont azt is látta, hogy Brooklyn bizalma talán örökre megcsorbult irányába. Nem értette pontosan mi zajlik le a lány fejében, de pár dologban biztos volt. Nem akart együtt maradni vele, s mint, ahogy beszámolt Harrisnek, a jelenlegi, csupán szexuális kapcsolatukkal érzelmein akart könnyíteni. Chase azonban rettegett ettől. Tudta, hogy borzalmas ötlet és, hogy mind magát, mind a lányt csak még kegyetlenebb kínzás alá helyezi majd. De nem akart ismét helyette dönteni. A legutóbb is vesztüket okozta. Így belement a játékba, holott tudta, mennyire veszélyes is valójában. Persze, nem gondolta, hogy a lány ne lenne tisztában ezzel, de nem tudta, mennyire van kétségbeesve. Nem sejtette mire képes. Mindennek ellenére viszont próbált Brooklyn kedvére tenni, habár abban biztos volt, neki ez hatalmas áldozatokkal fog járni. 

Leparkolta motorját a lány háza előtt, s a bejárati ajtóhoz sétált. Felemelte bőrkesztyűbe bújtatott kezét és kétszer kopogott a fehér bejárati ajtón. Pár másodperc is alig telt el, a zár elfordult, s az ajtó kinyílt. - Szia! -nyitott ajtót a fekete lány.- Szia drága! -lépett be a kissé megázott fiú.- Lezuhanyzol? -zárta be az imént érkező mögött az ajtót. - Lehet jobb lenne -válaszolt a feltett kérdésre.- Akkor gyere! -intett, s vezette a fiút a mosdóhoz, habár ő is pontosan tudta, hol van. - Törcsi és váltóruha -nyomta a kezébe, s azzal útjára engedte volna a fiút. Harris azonban nem teljesen így gondolta. Megfogta a lány csuklóját, és kissé vissza húzta, mire az megfordult.- Nem csatlakozol? -került egészen közel Brooklyn ajkaihoz ismételten. - Végülis -ejtett egy kis mosolyt, s behúzta a fürdőszobába, mit Chase csak vigyorogva konstatált. Brooklyn gyakorlatilag azonnal szembefordult exével, s levette fekete felsőjét, mialól kendőzetlenül villantak ki mellei. Harris tekintete gyakorlatilag teljesen elködösült. A csapra tette kezébe nyomott anyagokat. Bőrkabátja másodpercek alatt hullott a földre, a rajta lévő felsővel együtt. Hasizmai kissé kidolgozottabbak lettek, bár továbbra sem volt izmosnak mondható. Egyetlen lépést tett a lány felé. Csak szemmel mérte végig. Ki akarta várni a megfelelő pillanatot. Brooklyn viszont nem teljesen így érzett, a másodperc töredéke alatt ragadta meg ex barátja kezét, s vezette kerek melleire. A fiú alsó tájékon persze azonnal reagált. - Gyere közelebb! -tolta egyik ujját Chase nadrágjába, és közelebb húzta az elvarázsolt fiút.- Ne légy zavarban! -csúsztatta végig jobb tenyerét a srác mellkasán, egészen annak nyakáig.- Mindig eléred, hogy jobban akarjalak, mint ahogy az emberileg lehetséges -mondta halkan a lánynak, s ajkainak hatalmas kísértése kerítette hatalmába. Kezei ex barátnője feneke alá vándoroltak, megemelte, s az addigra megtelt kádba lépett vele. Természetesen alig fértek el, ám ez a legkevésbé sem volt a zavaró dolgok közé titulálható. Harris leült a kádban, s megvárta míg a lány is leereszkedik, közben szemeit erősen a vele szemben állón legeltetve.

Brooklyn egyik kezével a kád háttámlájának döntötte a fiút, míg másikkal már tagjánál ügyködött, s hirtelen ráengedte magát. - Baszki -szaladt ki Harris szájából egy kisebb nyögés máris. A lány kezei felcsúsztak jelenlegi párja mellkasára, s mozgatni kezdte gyakorlott csípőjét. Harris egyik keze átkarolta a lány hátát, másik pedig annak fenekén pihent. Brooklyn gyorsított, s egyre mélyebbre engedte magában a fiút, mi egyértelműen kiült annak arcára. Ajkai Chase nyakát fedezték fel, s a mámorító csók vágya elöntötte a lányt is. Nyögéseik gyakoribbá váltak, hangerejük is jelentősen emelkedett alig pár perc alatt. - El akarok menni -nyögte a felette lévőnek Harris, miközben annak ujjai dús, fekete hajában találtak helyet.- Nemsokára megteheted -válaszolt hasonlóképp nyögdécselve, mialatt belebújt a srác nyakába. Harris már minden porcikájában érezte a feszítő orgazmus közeledtét. Stabilan tartotta a lányt, s eszeveszett tempóban kezdte lökni magát egyre és egyre mélyebbre. Brooklyn addigi szakaszos, egyenletes nyögdécselései megszűntek, s folyamatos, sikításszerű hangba váltottak át. Elképesztően rég hallotta ezt a hangot. S mikor a lány remegve, s lihegve borult vállaira, ő is engedte magát belefolyni a felette pihegőbe. 

Brooklyn kissé megemelkedett, s minden egyéb szó nélkül veszett el a fiú szemeiben. Minden erejére szüksége volt, hogy ne vallja be kendőzetlenül minden érzését, ami akkor benne kavargott. 



Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Where stories live. Discover now