Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

103. fejezet: Ellentétes fiaim

Az előadás után mindenki hátra ment és öltözködni kezdett. Kivéve nyilván Brooklynt és Harrist, de ezt Henry nyilván tudta, hiszen epikus békülésük után a fiú vele osztotta meg először. Nem tudta mit kezdjen barátjával. Egyrészről ez aggasztotta. Másrészről pedig ott volt benne, hogyha az a hatalmas érzés, amit szerelemek neveznek, ezt hozza magával, ő lehet meg sem szeretné tapasztalni. Látta Haven kríziseit is, legalábbis néhányat és most azt is, Chase mennyire szenved. Valahol vágyott rá, igaz, nem volt életszükséglet számára, de kíváncsi volt. Viszont féltette is magát. Életében kevés csalódás érte, annak okán, hogy sosem volt naiv. Az esetek többségében az történt, amire számított, ha nem, az pedig kizárólag pozitív csalódás volt.

Ez a Haven üggyel is hasonlóképp volt, s hamar túl is tette magát a lányon. Most viszont más járt az eszében. Talán ez az, amire azt szokás mondani, "szerelem első látásra". Elizabeth Allen. Fiatal, vékony, de nem túlzottan. Megvan a testalkatához méretben passzoló melle és feneke is, bár a fiú ezt nézte a legkevésbé. Fogai egyenletesek és fehérek voltak, bár szájában még fogszabályzó volt, minek gumijai halványkékek voltak. Szemei kéken világítottak, haja sötétbarna, akárcsak egy őszi falevél. Körmei fehérre festettek, de nem építettek. Bőre makulátlan volt, mit enyhe sminkkel dobott fel. Látszott, hogy viseli, de nem feltűnően. Világoskék farmerját mindig fehér magassarkúval egészítette ki. Sosem viselt sportcipőt. Aznap éppen egy fehér, csipkés blúz volt rajta, egy farmerkabáttal egyetemben. Füleiben egy kis gyöngy fülbevaló lógott, nyakában pedig egy ezüst medál, mi végtelen jelet formázott. Talán ő volt az aranyközépút a Henry életében lévő lányok kapcsán. Több, mint Haven de kevesebb, mint Brooklyn. Tökéletes volt. 

Éppen ezért félt tőle borzalmasan. Féltette magát és nem akarta, hogy elutasítsák, mivel fogalma sem volt, hogyan kéne hozzálátnia és az egyetlen ember, aki értett ehhez, jelenleg, pont, amikor szükség lett volna rá, a saját szerelmi élete után rohant. Sokáig gondolkodott, mit kellene tennie, de híres realizmusa miatt jobbnak találta, nem tenni semmit. Tisztában volt az értékeivel és a csajozás nem tartozott közéjük. 

Mivel szülei úgysem jönnének érte, legalábbis apja biztosan nem, jelenleg pedig anyja sem, mivel testvére aznap érkezett meg az egyetemről- éppen ezért nem jöttek el az előadására sem -, a buszozást választotta. Bár ez közel egy órás hazautat jelentett, mégsem bánta. Minél később találkozik bátyjával, annál jobb. Mint már fejezetekkel előbb is kiderült, Henry nem szívlelte az idősebbet. Totális ellentét volt köztük. Míg Henry a tanulást és jövőjét tartotta szem előtt, Tyler inkább a fiatalságát akarta megélni. Bulizott, csajozott, s esti "tevékenységeivel" nem hagyta Henryt aludni, aki jó pár kevésbé kitűnő jegyet köszönhet ennek. Nem volt kimondottan buta vagy rossz tanuló, de nem ennek élt. Egy éve, mikor Pennsylvaniába ment egyetemre, Henryt le sem lehetett lőni. Már-már sértően örült bátyja távozásának. Persze, nem csupán ellentétes életstílusuk játszott szerepet a kettőjük közti ellentét kialakulásában. Henry egy igazi léhűtőnek tartotta apját-amiben volt némi igazság -,aki csak kiabálni tud és senkit nem tud és nem is akar figyelembe venni maga körül, ráadásul látványosan jobban szerette idősebb fiát, hiszen ő sem igazán, de kettőjük közül Tyler osztotta jobban az ő életfelfogását. Henry sokkal inkább volt az anyja fia. Penelope Torres egy halk szavú, kedves, gyengéd nő volt, aki mindennapi munkájával leginkább férje léhűtését finanszírozta. A kisebb fiú gyakran látta őket veszekedni, habár kezet nem igazán emelt anyjára, mégis nyomott hagyott benne, s mélyítette apja iránti megvetését. 

Ezeket olvasva talán sokan már el is temették Tylert, mint valamire való férfit, de ne legyünk ennyire elhamarkodottak. Hiszen senki, még maga Henry sem tudta, mi zajlik pontosan testvére fejében. Sosem beszélgettek igazán, arról pedig végképp nem, hogyan is látja Tyler saját apját vagy családját. Persze, ő nem úgy állt hozzá, mint öccse, de ő maga sem bálványozta, mint, ahogy azt Henry gondolta. Látta miket tesz, csak éppen ő nem emelt szót. Nem élt már otthon, nem kellett ebben mozognia minden nap, így nem is fordított rá akkora figyelmet. Öccse ellenségeskedését habár nem tűrte jó szemmel, mégis sokszor jókat mosolygott rajta. Bár voltak ellenérzései Henryvel kapcsolatban, kicsit sem gyűlölte, mi a másikról nem éppen volt elmondható.