Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

48. fejezet: A szemeidben látom a hibáimat

A kemény padon fekve Harris arra ébredt, hogy arcán könnyek folynak, szemébe pedig a napsugarak világítanak. Megdörzsölte szemeit és lepattant a padról, hogy a tanítás kezdete előtt leléphessen. Lehet jobban tette volna ha bent marad a tanórákon de ott és akkor egyetlen dolog érdekelte. Brooklyn szabadsága. 

Azonnal az őrsre sietett, hiszen a tárgyalásig ott tartják a lányt. Szinte rohanva, majdnem hogy tombolva rontott be az ajtón és sietett azonnal a lányhoz. Brooklyn akkor még aludt. A kemény vason remegett a teste. Fekete tincsei arcába omlottak, sminkje egy része már nem volt az arcán, s rúzsa sem volt már az igazi. Lábai vörösek voltak a magassarkútól, s a fiú biztos volt benne, hogy fáj neki. Abban a pillanatban bárkit élve megnyúzott volna a Brooklyn állapotáért de tudta, hogy egyedül ő a felelős érte és szinte felőrölte a tehetetlenség.

Brooklyn kinyitotta zöld szemeit, s mikor megpillantotta az összetört tekintetű srácot azonnal odasietett hozzá. - Jézusom, szia! -nyomott egy puszit a rácsot szorongató kezekre a fiatal fiú. - Nézz rám! -kérte a fiút, de az csak megrázta fejét.- Chase. . . szerelmem, nézz rám! Jól vagyok. -simogatta kezeit, mire a fiú felnézett. Szemei kisírtak voltak, tekintete megtört. - Nem lesz semmi baj. Megoldjuk ezt is, mint mindent, rendben? -nézett mosolyogva a fiúra, de tekintetében átkozottul ott villogott a reményvesztettség. 

- De. Nem csak, hogy lesz, de van is baj, amit nem tudunk megoldani. Semmi sincs rendben és. . . és én nem rángathatlak bele. -nézett a lány szemeibe. Brooklyn egy pillanatig hallgatott, mikor pedig teljesen felfogta Harris szavainak jelentését, heves tiltakozásba kezdett. - Nem. Nem, nem, nem Chase Harris, nem csinálod ezt! Nem engedem ezt, ennek csak nem! Nem lehet így vége. Nem hagyhatsz így itt. -szöktek könnyek a lány szemébe, részben a dühtől, másrészt a csalódottságtól. - Nem hagylak itt, már dolgozom az óvadékon. Ki foglak hozni. . . de, ami utána jön abban nem vehetsz részt.- szorított egy kicsit a lány kezein.- Mit csináltál Harris? - pillantott fel a hosszú hajúra.

- Óriási hülyeséget de ha ez kell ahhoz, hogy szabad legyél semmi sem elég nagy hülyeség. -nyomatékosította egy keserédes mosollyal. - Nem teheted ezt velem. Nem hagyhatsz el így. Ez. . . Nem, ez nem fair! Mihez fogok kezdeni nélküled? Nem egyeztél meg apáddal pont ezért erre most meg. . .- egy pillanatig hallgatott, tekintete villant egyet, majd újra a srácra nézett.- Ugye nem? Ugye nem egyeztél meg apáddal? Édes istenem, mondd, hogy nem! -

- Nem! Apámmal nem. De nem tehetem ezt veled. Kikerülsz innen és soha többé nem találkozunk. - mondta ki a szavakat melyek még az ő szemébe is könnyeket csaltak, a lánynál pedig kész vízesést indítottak el. - Nem, Chase nem, nem tudom ezt csak így elfogadni. -szorította teljes erejéből a fiú kezeit. - Mindenről én tehetek, ami veled történik és nem vagyok hajlandó több fájdalmat okozni neked. -próbálta elhúzni kezeit.- Nem látod?! Te tényleg nem látod, hogy most okozod a világon a legnagyobb fájdalmat?! Tényleg ennyire hülye vagy?! Nem engedhetlek el. . . én nem tudok nélküled élni. Kérlek, könyörgöm ne csinálj még nagyobb hülyeséget! Miért kényszerítesz könyörgésre? -

- Szeretlek és sajnálom -húzta el kezeit a rácstól és lépett el a lánytól. Talán örökre. 

Brooklyn még zokogott utána, de Harris nem fordult vissza. A lány a földre rogyott. Testét rázta a sírás, s könnyeitől már nem látott semmit sem. Tincsei összeragadtak könnyeitől, mik óriási cseppekben szántották végig selymes arcát. Tüdeje rázkódott, s egyre nehezebben közvetítette a levegőt szíve számára, míg zokogva térdeire nem borult.