Haven azonban ezúttal sem hazudtolta meg magát, nem érezteti velünk, hogy félreismertük. Szokásához híven ismét a rossz emberbe szeretett bele, csak ezúttal ő azt hiszi, ez viszonzott. Éppen emiatt bátor döntésre szánta el magát, így még aznap este megjelent az Evans ház előtt. Halkan kopogott, ám mikor senki sem nyitott ajtót, lépett és benyitott. Meglepettségére nyitva volt, habár ez a két fiatal elővigyázatlanságából is adódott, hiszen szüleik nem voltak otthon. Haven fellépkedett a falépcsőkön, egészen Will szobájáig, s mikor kopogás nélkül nyitott be, azonnal megbánta tettét. Egy csendélet közepén találta magát, ahol a fiú aggódva ül egy terhességi teszt felett, maga mellett a hasonló arckifejezésű Victoriaval.
- Uhm, helló! -köszönt és lépett be.- Bocsi, ha zavarok de beszélnem kellene Willel. -mondta zavarban, mire a fiú Vic kezébe nyomta a tesztet és kiment a lánnyal.- Hogyhogy itt vagy? -kérdezte, hiszen hajnal körül volt.- Nem tudok nem rád gondolni. -vallotta be viszonylag egyszerűen. Úgy gondolta könnyebb, ha egyszerre kimondja és túl lesz rajta. Azonban a kapott válasz még így is lesokkolta, hiszen viszonzást remélt.- Sajnálom, Haven. De én meleg vagyok, ráadásul most már úgy tűnik apa is. -csúszott ki száján, aminek nem kellett volna, de olyan ösztönös volt. Mindenkinél jobban bízott a lányban, ráadásul duplán volt sokkolva az elméje és amúgy is hajnal volt.
- H-Hogy mi? -kérdezte sokkoltan Haven.- Igen, de ne mondd el senkinek, mert attól továbbra is meleg vagyok. -magyarázta a fiú, de Havennek ekkorra már összeállt a kép. Victoria az ágyon, a közösen gondterhelt arcuk a teszt felett. El sem akarta hinni, hiszen viszonzást remélt. Egyetlen pillanat alatt törték össze a szívét újra és csalódott legjobb barátjában. Ráadásul azonnal arra gondolt, hogy Will valójában nem is meleg, hiszen a saját testvérével le tudott feküdni, aki bizony nagyon is lány, így az egyetlen magyarázat, hogy vele van baja, mi még mélyebbre nyomta amúgyis alacsony önbecsülését. Ezt végig gondolva, könnyek szöktek a szemébe és Willre nézett.- Nekem ez túl sok! -fakadt ki és rohant ki a házból.
Aznap éjjel rengeteg dolog történt az Evans házban. Az emelten Victoria győzelemittas vigyorral meredt a vele szemben lévő vászonra, s simogatta még lapos hasát. A szoba előtt, csupán egy ajtóval elválasztva Will állt sokkosan és megtörten. A ház előtt pedig Haven kucorodott a földön, összeroskadva a fájdalomtól. Ismét újra kellene kezdenie, de kinek van ehhez ereje? Neki biztosan nincs már. Talán Victorianak van igaza. Ha így, hát így. Ha mindenki így, hát ő is így. Sosem érezte, hogy bántani akarna valakit, de ezúttal borzasztóan viszketett a tenyere az Evans testvérek után. Ekkor jött rá, hogy Brooklynt valójában sosem gyűlölte. Ez volt a nyers, mély és igazi, velejéig romlott gyűlölet. Anno nem értette Brooklyn reakcióját. Nem tudta, hogy lenne képes megölni egy még meg sem született gyermeket, azonban most, életében először tudott azonosulni a lány minden tettével. Megértette a lány viselkedését. Brooklyn kegyetlen és vérszomjas volt a szerelem nevében, mi most először tűnt logikusnak és érthetőnek a fiatal lány számára.
Összetörték a szívét, megverték, abortuszra kényszerítették, átverték aztán újra összetörték a szívét, mindezt úgy, hogy ebből senki sem vett észre semmit.
YOU ARE READING
Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!
RomanceA chicagoi Vernon Hills gimnázium tanulói mindennapi életüket élik. A suli bűnözőpárja ostromolja a többi diák életét, amire persze mindenki másképpen reagál. A néha napján megkavart álló vizet teljesen kiborítja, mikor egy feltűnő drámatanár összeg...