Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

88. fejezet: Keresztre feszít a szégyened

Chase egész úton próbálta összeszedni gondolatait. Bár az, hogy így este tízkor beállít a lányhoz, már önmagában elég fura lesz. Habár mindent egybe vetve, talán emiatt kellett a legkevésbé aggódnia. 

Brooklyn már a távolból látta az érkezni látszó motort. Őszintén, ötlete sem volt mit kereshet nála a srác, ebben az órában. Persze, régebben még később is megjelent, de a jelenlegi viszonyukba ez nem nagyon fért bele. Kíváncsian lépett az ajtóhoz és fordította el a zárat. Anyja még nem volt otthon, hiszen gyakran túlórázott a kis keresete miatt, s az az éjszaka is ilyen volt. 

- Hát te mi járatban? -nyitott ajtót a motoros srácnak, egyetlen szál bugyiban és pólóban. Öltözködése nem Harris elcsábítására szolgált, habár ennek is megfelelt. Szimplán nem szerette a rövid nadrágokat és ez volt a legkényelmesebb otthoni megoldás. 

- Bemehetek? -kérdezte a fekete hajú, mialatt a lány kissé bentebb lépett.- Persze -engedte be, majd zárta vissza a bejárati ajtót. - Talán jobb ha leülsz -javasolta hajába túrva, mire Brooklyn kezdetleges mosolya azonnal eltűnt.- Ajjaj. Kezdek félni -mondta, s ezt követően hallgatott a fiúra. - Nem tudom, hogyan kellene ezt elmondanom egyáltalán, de megtanultam, hogy soha többé nem akarok titkolózni és kész tények elé állítani, szóval -lépett kissé közelebb Brooklynhoz.- Mindenki azt mondta, hogy könnyebb ha már most elmondom, meg amúgy is így a fair. És mielőtt bármit mondok, tudnod kell, hogy én ezt tényleg nem így akartam és sosem gondoltam volna, hogy képes leszek ennyire elbaszni és tényleg sajnálom. Talán életem legnagyobb hibájának viselem a következményeit, szóval-

- Istenem, mondd már! -emelte meg hangját a lány. Sosem látta ilyen komolynak a srácot és őszintén kezdett megijedni.- Hát. . . az van, hogy tudod van az a csaj, akit a temetőben. .- Igen, tudom. Mi van vele? -kérdezte nagy levegőt véve.- Ma odajött hozzám a próba után és elmondta, hogy...hát terhes lett -mondta ki végül, de nem tudott a lányra nézni.

Brooklynban akkor valami megszakadt. És ez már rég nem az első volt. Nem mondott semmit. Csendben meredt a fiúra, de tekintetéből minden kiolvasható volt. Szinte alig fogta fel, de csak bekönnyezni látszott.- Mit vársz most tőlem? - kérdezte megtörölve szemeit, mielőtt bármi utat tört volna magának. - Mondj valamit! Kérlek! Tudom, hogy ez nálad instant elvág mindent és hidd el, hogy nálam is, de -

- Megtartja? -tért azonnal a lényegre.- Hát. . .nem tudom. Tizenöt éves és az anyja nem tud semmit. Nem hiszem. Ő sem akarhatja ezt -próbálta valahol önmagát is meggyőzni.-  Chase, én nem tehetek arról, hogy hülye vagy. Arról viszont igen, hogy hagytam magam visszaédesgetni, habár tudtam, hogy ez lesz. Chase, elérted, hogy ha nem is teljesen de elkezdjek újra hinni neked. Hogy bízzak benned. Mégis mit vársz most tőlem? -

- Nézd, én tudom, hogy a gyerek az kizáró ok és teljesen megértelek. Én nem várom el, hogy ezek után is adj egy második, sőt így már harmadik esélyt. Én csak remélni tudom, hogy meg tudsz nekem bocsájtani. Tudom, hogyha gyerekem születik, talán sosem látlak többet és ennek már a gondolata is megőrjít. -mondta a lány elé térdelve.

- Sokat gondolkozom azon, hogy ezt a káoszt te teremtetted-e egyedül, vagy nekem is részem volt benne. De igazán mindegy is, mert a lényeg nem változik. Sosem fogom megérteni, miért engedtelek be az életembe. Miért engedtelek be az ágyamba vagy úgy egyáltalán a szívembe. Most csak nézz rám! Nem mondom, hogy ez a te hibád, vagy úgy egyáltalán te tehetsz róla. Nem, én tehetek az egészről és az egyetlen, akit okolhatok, az saját magam vagyok. Kezdetektől tudtam, hogy ez egy kegyetlen játék, de hagytam, hogy keresztre feszíts, minden módon, ahogy lehetséges. Végig néztem, ahogy nem egyszer nyílt lángon hagytad a szívem és ugyanezt tettem veled. Most csak nézz rám! Nézz magadra! Ezt tettük egymással! Mindkettőnk szíve és élete darabokban. Most pedig takarodj a házamból! Nem játszhatunk tovább a szenvedés kezére. -

Harris szemeiben könnyek jelentek meg, de nem engedte kifolyni őket. Felállt, s az ajtóhoz sétált. Brooklyn nem ment utána, csak szemmel követte. Harris még egyszer, utoljára visszanézett rá. Tekintetük egymásba fonódott, s nem eresztették egymást. Brooklyn felállt, s ezzel egy időben Chase is visszafordult az ajtóból. Egyetlen másodpercen múlott, hogy eleresszék a pillanatot, de a szívük nem engedte. Tekintetük tartotta egymást, s ezt azonnal követték ajkaik is. Talán egész addigi legédesebb csókjuk volt, mit megmérgezett a keserűség íze. Egyetlen pillanatba tömörült az elmúlt hónapok minden érzése, s ebben a rövid csókban egyesült testük minden rezdülése.  

- Most már tényleg ideje menned -szakadt el a lány, s még egyszer utoljára döntötte homlokát a fiúénak.- Ugye tudod, hogyha rajtam múlik nem ez a vége? -kérdezte a lány ajkaira suttogva.- Nem rajtad múlik -