Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

87. fejezet: Túl sok sebből vérzik

Harris hazafelé tartott. Teljesen pánikba esve száguldozott. Fogalma sem volt, hogyan hozza szóba egyáltalán Brooklynnál. Ilyen szerencsétlen is csak ő lehet. Végre minden kezdene megoldódni, erre az egyetlen dolog, ami teljesen tönkre teheti örökre, bekövetkezik. Nem kellett megkérdeznie a lányt. Jobban ismerte, mint bárki. Tudta, hogy talán az egyetlen olyan kizáró ok, amit nem hágna át miatta, az az ha gyereke van. Brooklyn gyűlölte a gyerekeket. Mármint elbabázott ha olyan volt, vagy muszáj de semmi nem őrjítette meg jobban a gyereksírásnál. Minden ismerőse, aki gyereket vállalt bezárkózott és megkeseredett. Nem akart erre a sorsa jutni. Arról meg nem is beszélve, hogy a kisebbek rendszerint elsírták magukat a látványára. Egyszóval Brooklyn átka a gyerekek voltak. 

Na, nem mintha Harris annyira gyerekre vágyott volna. Persze, egyszer szeretett volna családot, de az még nagyon nem volt aktuális. Ráadásul attól a lánytól meg végképp nem. Azon már ideje sem volt gondolkodni, hogy így dílerként, masszív nikotinfüggőként és nulla biztos megélhetéssel mennyire lenne jó apa. Maga az a "apa" szó is egy olyan undorral bírt számára, hogy rágondolni is utált. Egyszerűen csak nem. Nem akart apa lenni. 

De legjobban Brooklyn miatt ellenezte. Azon túl, hogy nem bírta öt percnél tovább elviselni gyermeke anyját és, hogy ő maga sem szimpatizált a kicsikkel, talán Brooklyn volt az oka a legtöbb ellenvetésének. Akarta a lányt. Oh, hogyne akarta volna. Sosem volt ilyen szerelmes, mint belé. Tudta, hogy sosem lenne túl rajta. Vele akart megöregedni. Gyerekkel vagy anélkül, de vele. A jövője egyetlen biztos pontja a lány volt és ezt nagyon nem akarta elveszíteni. 

- Szia, Madison -lépett nővére mögé, amint hazaért. A lány a konyhában tevékenykedett, de két kavarás között a srácra nézett.- Ajjaj, valami történt -tűnt fel neki a fiatalabb arckifejezése.- De még mennyire. Nem is én lennék, ha nem történt volna -túrt hajába idegesen és levágta magát az egyik székre. 

- Na mesélj! -hagyta abba a főzést és ült le a fiúval szemben.- Van az a csaj, akit beállva megbasztam. -kezdte, mire nővére csak bólintott, miszerint tudja kiről van szó- Na, terhes -bökte ki egyszerűen. Madison szavai elakadtak. Hasonló arckifejezése lehetett, mint Harrisnek, mikor megtudta.

- Ja, kb. én is így reagáltam. -kezdett ujjaival dobolni.- Honnan tudod, hogy a tiéd? Mármint az a csaj nem ilyen megszállott? -kérdezte reménykedve.- Bennem is felmerült. De te is láttad, hogy néz ki. Ez most geci és tényleg nem ronda, de jesszus. Józanul sosem basztam volna meg. És szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Talán így fejezem ki magam a legkevésbé bunkón. Másrészt meg nem tudom, mire képes de kizárt dolog, hogy kamuzná. Mármint egy pár hete történt, ki baszta volna meg ezalatt?! Henry biztos nem, más meg fix nem járt benne. -magyarázta a srác.

- Elmondod Brooklynnak? Vagy egyáltalán megtartja? -kérdezte Madison.- Szerintem nem akarja ő sem. Csak idegel, hogy szétmenjünk Brooke-kal. De beszopta, mert úgyis tudni fogja akármi van. Nem adom meg neki az örömöt, hogy a markában tartson. Meg Brooklynnak is joga van tudni. Főleg ha megtartja. De geci még az anyja sem tud róla. Ami amúgy nem is baj, tekintve, hogy kiskorú. -fejezte be, de ujjaival továbbra is dobolt az asztalon.

- Menj és mondd el Brooklynnak! Onnantól Haven döntése mi lesz, de Brooke tudjon róla. -mondta, a fiú kezére simítva Madison.- És ha megtartja? Legyek apa? -kérdezte kétségbeesve a srác.- Érd el, hogy elvetesse. Annak a babának nem szabad megszületnie. Mégis mit mondana neki, hogyan fogant? Nevetséges lenne. Ráadásul kiskorú. Tizenöt éves, te másba vagy szerelmes. Ez túl sok helyen vérzik egy kisbaba számára. -