Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

96. fejezet: Elmélkedem a kezeidben

A puha, hófehér takarón ülve teljes nyugalom fogta magába a fiatal lányt. Kívülről nézve nem volt semmi problémája. Volt egy szerető barátja, aki gondoskodott róla. Megoldotta az életét átírni készülő problémát. Elmúltak az érzései aziránt a fiú iránt, akit úgyis hiába kergetett. Édesanyjával is minden rendben van, ő mégsem ezt az oldalát látta az életének. Fájt neki gyermeke elvesztése, habár tudta, ez volt a legjobb döntés és erről minden pillanatban igyekezett meggyőzni magát. Barátnője csak tettette a szeretetét, a törődést, s amint nem úgy táncolt, ahogy ő fütyült, máris a szemétbe dobta. Nem tudta elfogadni a kudarcot, mit Chase iránti viszonzatlan szerelme okozott és ráadásul meleg barátja iránt is mintha többet kezdene érezni. Brooklyn miatt nem idegeskedett, hiszen rá haragudott a legkevésbé. Felismerte, s az idő múlásával megtanulta elfogadni, hogy élete tönkretétele nem Brooklyn számlájára írható, sokkal inkább az anyjáéra. Harper Young. A név, mit eddig nem is fogott fel ellenségesnek, ám most már annál inkább bosszút kívánva csengett. Ebbe így eddig nem gondolt bele és talán tudat alatt próbálta is elfelejteni azt, amit a nő okozott. Persze, valamilyen szinten hálás volt neki a segítségért, bár ezt inkább Chase-nek tudta be, s ha mindent szépen lassan visszagörgetünk, tisztán látszik. Haven életét az a bűnös éjszaka indította meg a lejtőn, mikor Harper rámozdult egy házas emberre. Anyjával sosem beszéltek erről, vagy arról Haven mit látott. Csak arra emlékezett, hogy elmondja édesanyjának és ezt olyan éjszakák sokasága követi, mikor szülei kiabálnak egymással, majd egy nap apja nem jön haza. Nem volt több információja ezekről és egészen eddig a pontig nem is bánta, ám a nő pénteki feltűnése elindított benne valamit.

- Fáj valamid? -zökkentette ki ezzel a két szóval Will az elbambult Havent. - Ja, nem, miért? -rándult meg kissé és emelte tekintetét az előtte ülőre. - Sápadt vagy és olyan a tekinteted, mintha a világ fájdalma lenne rajtad, ami részben igaz. -mosolyodott el keserédesen William. - Nem, csak elgondolkodtam -intette le aranyosan.- Értem. Egyébként mesélhetnél magadról, mert most elég keveset tudok rólad. És nem a Harrises időszak érdekel. - kérte mosolyogva, mire a lány kicsit kifújta a levegőt és felegyenesedett. 

- Anyáék elváltak, mikor hét éves voltam, mert apa megcsalta anyát, amit én végig néztem. -kezdett bele elég erősen.- Aztán nyilván egész általánosban egy suliba jártam Brooklynnal, mert akkor költöztek oda. Ott is ugyanez volt. Ő megtehetett mindent, bár sosem volt a kimondott méhkirálynő, én meg már akkor is a sarokban ültem. Reménykedtem, hogy a gimnázium nem lesz ilyen, aztán megláttam az udvaron, seggén Harris kezével -fintorodott el.

- Na jó, állj! -szólt közbe Will.- Én rád vagyok kíváncsi, nem arra miért lehet még utálni Brooklynt. Arról mesélj te milyen vagy. Csak akkor tudlak támogatni a húgom helyett, ha tudok rólad valamit. -magyarázta. - Rendben. Egész életemben Chicagoban éltem, egyedül anyával ennek a nagy részében. Anya szülei nem itt élnek, hanem Arizonában, szóval egyedül keresi a pénzt, ennél fogva sosincs otthon, de igyekszik ezt nem éreztetni velem. Próbál jó anya lenni és az is, de igazán sosem lesz olyan, mint egy igazi barátnő. Próbáltam barátkozni a suliban is de mindig az volt a vége, hogy egyedül maradtam. Aztán jöttem ide és minden megváltozott. Elkaptak az érzéseim, bár megjegyzem, sosem gondoltam, hogy ilyen hamar szerelmesnek lehet lenni és ilyen komolyan. Örültem, hogy Vic itt volt, mert az első barátnőm volt. Bár nem gondoltam, hogy ennek is ahhoz a nőhöz van köze. Nagyon sokáig haragudtam rá és okoltam mindenért, egészen addig az éjszakáig a temetőben. Rájöttem, hogy végig igaza volt. Jobb ha elengedem Chase-t és azután valahogy minden egyszerűbb lett. Aztán megtudtam a babát. Kétségbe voltam esve és Vic is lelépett. Nem tudtam mit tegyek, de megjelent Harris és annak ellenére, amire számítottam, egészen segítőkész volt. Viszont ő nyilván nem tudta, de Brooklyn anyját hozta felnőtt kíséretnek és ál anyának. De ezt már mondtam. Soha nem éreztem, hogy ennyi múltbéli érzelem rám szakadt volna, mint akkor. -magyarázta komolyan a lány.- Ráébredtem, hogy nem Brooklyn a főbűnös. Minden akkor romlott el, mikor apáék elváltak. -