Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!

60. fejezet: Temess el mélyen a szívedbe

Brooklyn még aznap este motorján maradt. Talpig feketében hajtott az üres utakon. A város szélén, csendben vezetett, s csak a szél süvítését hallhatta, motorja hangjával keveredve. Hiába a színdarab, hiába a beszélgetés, hiába minden. A lány összes gondolata egy fiú körül kavargott. Az étel nem ízlett neki úgy többé, az ital sem csillapította szomját. A szél sem úgy süvített, s még motorja hangja sem töltötte el ugyanolyan érzéssel. Egyetlen fiúra sem volt képes ránézni. Nem tudott mást kívánni, hiszen teste és lelke is csak arra a tiltott gyümölcsre vágyakozott. Arra a televarrt, goth dinkára. A most már szőke hercegére. Minden nevetés eltörpült az övé mellett, s ezer fiú mosolya sem tudta volna pótolni. Minden érintés jeges áramütésként hatott, mi rázta testét. Ajkai csak az ő sápadt ajkait ízlelték szívesen, s minden rezdülését a keserű magány övezte. 

Minden őrültség, mire azelőtt vágyott, csupán gusztustalan kicsapongásnak tűnt. Minden elszívott cigarettában az elszívott dollárokat látta. Többé már semmire sem vágyott igazán, s addigi élénk élete túlélő, csupán csak lebegő hétköznapokba fordult. 

Utolsó reményeként a Sutherland temető nagy vasboltíve mellé parkolta az esőben ázott motorját. Fekete bakancsait elnyelték a kisebb pocsolyák, mik a földút mélyedéseiben képződtek. Tocsogva tette egymás után kecses lábait, haját azonnal elkezdte áztatni a zuhogó eső, sminkjét elmosni hófehér bőrén, s fekete valójából csupán két világító zöld szeme ragyogott ki. 

A világ összes fájdalmát érezte akkor magára nehezedni. Tudta, hogy nem a fiú hibája és nem is sajátja, így az egész csak még elfogadhatatlanabbnak tűnt, s kínozták a megválaszolhatatlan kérdések, megoldhatatlan problémák. Szemeit marták könnyei, az egész olyan emészthetetlennek tűnt. Tudta, hogy nincs más választás. Tudta, hogy azért tette, mert szerette és a bűntudat felemésztette. A gondolat, hogy együtt mindent meg tudnak oldani egyszerre csak köddé vált és nyakukba szakadtak a való élet problémái. Áramütés szerűen szakadtak ki a gyermeki szabadság hamis érzetéből és találták magukat egy rideg, silány kínkamrában, melyben hatalmas szerelmük kudarcot vallani látszott. 

És minden közül talán ez fájt a legjobban. A halálos, lángoló szerelem vesztének tudata. A kör sikertelen megtörése, miszerint nem élheted le az életed életed szerelmével. Miszerint a valóság rideg napjai lehetetlenné teszik az emberfeletti érzelmeket. S mind emögött, ez a fekete hajú, hófehér bőrű, világító zöld szemű lány tudta, hogy sosem lesz túl a fiún. Hiszen mindig is Ő lesz az. Akármi történjen mindig ő lesz az az egy. S talán nem ő lesz a férje, élettársa, gyermekei apja. De ő lesz az, aki ha egyszer, évekkel később befordul egy utcasarkon, miközben ő a kislányával kézen fogva sétál, el fogja engedni annak a gyereknek a kezét és ismét szerelembe fog esni azáltal a két sötétbarna szem által. El fogja felejteni a gyermeke apját, a családját, a karrierjét, talán még a tulajdon gyermekét is és egyetlen szavára a világ végére is követni fogja. Nem lesz szükség szavakra, abból a két sötétbarna szempárból is tudni fogja. Hiszen ő Chase Harris, az egyetlen igaz és örök szerelme. Mindig is ő lesz az.