58. fejezet: Mindörökké a tiéd

14 1 0
                                    

Az előadás és Brooklyn rosszulléte végeztével, Chase öltözni kezdett. Levette ruháit és tette, amit kellett, de elméje kavargott. Pontosan tudta, mit művel a lánnyal és minden erejével azon volt, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozza neki. Akkor, abban a pillanatban úgy érezte talán ezzel a beszélgetéssel könnyebb lesz elfogadnia azt, ami kettőjükre vár. A lakás kérdés nem csak Brooklynt aggasztotta, Harris sem tudta mit kellene tennie, egészen addig, míg ki nem lépett a színházból. 

Elhagyva a nagy vaskapukat, nem várt meglepetés fogadta. Régen nem látott személy tűnt fel, a nem is annyira régi múltból. - Madison? -kérdezte hitetlenül, miközben a nő felé lépett. - Nem, csak a szelleme! -röhögött fel szarkasztikusan a húszas éveiben járó lány.- Hát ez nem igaz! -vigyorodott el a most már szőke fiú és ment oda hozzá. A lány csak tárt karokkal fogadta kisöccsét, s még a lelket is kiölelte belőle. Hosszú fekete haja vállaira omlott, feketén festett barna szemei keretezték arcát. Orra kissé pisze volt, de vastag ajkai ellensúlyozták. Testalkata pont olyan vékony volt, mint amikor elhagyta az államot. Talpig feketében volt, de mégis(vagy éppen ezért) elegáns hatást kölcsönzött. Kezein arany gyűrűk csillogtak, orra oldalában lévő piercinggel egyetemben. 

- Hogyhogy színházazol, öcsi? -kezdtek el sétálni.- Azt majd elmondom, de te hogy kerülsz ide? -kérdezte azonnal -Hát, lediplomáztam és Pennsylvania elég unalmas hely egyedül, úgyhogy visszaköltöztem. -rántott vállat.- Akkor most egyedül élsz? -kérdezett ismét. - Ahha, kb. tíz percre innen, miért? -nézett rá a fiatalabbra. - Hát az a helyzet áll fenn, hogy leléptem apától és nem tudok hova menni -magyarázta, rögtön bedobva nővérét a mélyvízbe. - Jézusom, mi történt? Azon kívül, hogy egy világi seggfej -kérdezte kissé kuncogva.- Ez egy elég hosszú történet, de ha hazaviszel hozzád és hagyod, hogy ott lakjak egy darabig, akkor elmesélem -kérte meg az idősebbet, aki erre csak bólintott egyet.- Addig maradsz, ameddig akarsz -mondta, s azzal kinyitotta a bérházi lakás ajtaját.

- Na, figyelek. -ültette le öccsét a fehér kanapéra. - Előre szólok, ez nem egy vidám történet. -kezdte Chase.- Öcsi, végig néztem a darabodat és azon kívül, hogy végtelenül büszke voltam rád egy dolgot vettem észre, hogy a levegő felgyulladt közted és Júlia között, de végig olyan fejet vágtál, mint, aki ott bőgi el magát, úgyhogy nem fog meglepni - biztosította mosolyogva. 

- Na, hát az a bizonyos Júlia, az Brooklyn. Két éve jöttünk össze és a jelenlegi kapcsoltunk nem a legfényesebb. Szeretem, sok minden miatt, de most nem kezdem el sorolni, mert annak sosem lenne vége, de egy laza kapcsolatban éltünk, ahol minden fasza volt. Drogok, cigi, pia, motor, szex, tudod. Aztán egyik ilyen estén, amikor a sulit festegettük picit, elkaptak minket. Már csak mi voltunk ott a bandából, mert maradni akartunk. Bevittek a rendőrségre mindkettőnket és másnap megjelent a fater. Közölte, hogy engem kihoz, mert hogy milyen fényt vetne rá ha börtönben lennék, de Brooklynt nem. Mert, hogy van egy szexvideónk a kémia teremből, ami miatt az igazgató behívatta az öreget és ezért beszélt Brooklyn anyjával a szakításunk kapcsán. De mivel Harper egy végtelenül jófej nő, nyilván kiállt mellettünk és elküldte apát melegebb éghajlatra. Ezért volt "bosszú" az, hogy őt nem hozta ki. Így nekem kellett gyorsan pénzt szereznem valahonnan és van egy függő haverom, aki beszervezett egy szállításba. 

Én meg nyilván nem akartam, hogy Brooklyn egy dílerrel járjon, mivel nem egy egyszerű meló. Tudtam, hogy benne fogok ragadni, mert ez mindig így van és én nem kockáztathatom azt, hogy neki valami baja legyen ebből. Így történt, hogy letettem érte az óvadékot és szakítottam vele. Otthagytam a sulit is egyrészt miatta, mert nem tehetem ki annak, hogy mindennap lásson, mikor pontosan tudom mit érez. Másrészt apa miatt, mert mikor nem hozta ki Brooklynt, megütöttem és most nem akarok vele összefutni. De a színházhoz szerződés köt, amibe azért mentem bele, mert Brooklyn szerette volna kipróbálni és nekem is tetszett, mert sose voltam még ilyenben. Úgyhogy azt nem tudtam otthagyni, de egészen az előadásig úgy volt, hogy egy idegesítő csaj fogja majd Júliát játszani, erre kijött ő a függöny mögül. Gondolhatod milyen szinten sokkolt. Ráadásul kibaszott gyönyörű volt, mint mindig és csak az ment a fejemben, mennyire meg akarom csókolni és helyrehozni vele mindent, de nem tehettem. Erre volt az a rohadt csókjelenet, ami alatt meg a karjaim közt ájult el. Totálisan szét van csúszva és fáj ezt látni. Verekedésbe keveredett, pedig tudom milyen idegei vannak. Ha ő odaüt, akkor annak oka van. Totál depressziós és utálom, hogy én csináltam vele. Most meg beszéltem vele és talán így nyugodtabb valamivel. Reménykedem benne, hogy neki könnyebb lesz, pedig tudom, hogy ez nem lesz így. - fejezte be az igen hosszúra sikerült élménybeszámolót. 

- Jajj, öcsi, mibe keverted magad! -húzta magához közelebb.- Azt ugye tudod, hogy te is szét vagy csúszva? És ha olyan a kapcsolatotok, ahogy most nekem elmesélted, akkor pontosan ugyanúgy aggódik érted, ahogy te érte. És ez nem fair öcsi. Nem fair vele szemben, hiába akarod védeni. És tudom, hogy ez rajtad kívül áll, de próbálj minél hamarabb kikerülni a drogbizniszből, és menj vissza hozzá, mert még egy ilyen szerelmet nem fogsz találni. -mondta a fiú szemeibe nézve.- De amúgy ahogy most hallottam, szeretsz veszélyesen élni és ezt is meg fogod oldani. Azt meg jól tetted, hogy behúztál az öregnek, igazán ráfért már és eszedbe ne jusson visszamenni hozzá. Most már ketten vagyunk és valahogy megoldjuk ezt a Brooklyn dolgot, oké? -kérdezte mosolyogva.- Csak ne ess kétségbe és szedd össze magad! -

Hívhatsz őrültnek! - You can call me Crazy!Where stories live. Discover now