ᴍʏ ʙᴀᴅ ʙᴏʏ ♡ᴊɪᴋᴏᴏᴋ♡

Jól tettem?

Sziasztok!

Először is nem mentegetőzni szeretnék, csak magyarázatot adni miért is tűntem el hirtelen. Kezdeném azzal ami kicsit klisésen fog hangzani de leérettségiztem és még egy szakmai vizsgát is letettem amire tanulnom kellett. Ez mellett már BTS-t sem hallgatok mostanában, legalább is ami az új zenei izésüket illetni, ezért ihletem se nagyon volt ehhez a történethez. Rengetegszer szerettem volna elkezdeni újra de valahogy nem tetszett amit írtam és végül töröltem azt. Ha még van igény rá vagy esetleg még nem temettetek el teljesen XD  Elhoztam a kövi részt a könyvhöz, hiszen rengetegen kértétek az elmúlt időben, hogy folytassam és úgy érzem most már megtudom tenni, hiszen eddig azért írtam mert szerettem csinálni ,úgy pedig nem szerettem volna kirakni egy rész sem, hogy kötelezőből csinálnám. Szóval itt vagyok újra és szeretném megköszönni a megtekintéseket és a szivecskéket mivel erre tényleg nem számítottam. Brutál nagyok a számok még annak ellenére is, hogy eltűntem. Szóval nagyon szépen köszönöm mindenkinek a türelmét és mindent IS! 

Szóval csapjunk is a közepébe, mindenkinek jó olvasást kívánok!

---------------------------------------------

Nevetve mentünk ki szobámból az étkezőbe, mire egy nyugtalan Jungkookal találtuk szembe magunkat.

-Jó hosszú menet volt.-húzta idegesítően gúnyos mosolyra száját. Felsóhajtva hunytam be szemeimet, majd szólásra nyitottam ajkaim.

-Gondolj amit akarsz...-hangoztattam nyugodtan, mégis kimérten szavaimat.

-Végül is megtettétek már, nem? Innentől kezdve jogosan gondolok dolgokat. Igaz?-nézett a mellettem állóra aki megforgatva szemeit felém fordult.

-Majd találkozunk a suliba.-intett és elhagyta a házat. Szomorúan meredtem az ajtóra, hiszen az imént békültünk csak ki és máris hatalmas a távolság kettőnk között megint. Egy kart éreztem enyémnek nyomódni durván, majd egy Jungkookot a kanapéra vágódni.

-Legalább felszedhetnéd amit levertél onnan.-utaltam a párnákra amik az ugrása következtében estek le a földre. Sóhajtva egyet tipegtem oda, hogy felvegyem őket.

-Erre legalább képes vagy magadtól is.-köpte felém szavait nemes egyszerűséggel, mire megálltam minden tettembe.

-Hihetetlenül utálatos vagy.-jelentettem ki.

-Most meg kellene sértődnöm?-nevetett fel és fordította el fejét felőlem. Vissza akartam neki vágni valamivel, de ezt a vitát nem nyerhettem volna meg ,mint ahogyan egyiket sem a sok közül. A párnákat a kanapéra helyeztem, majd a konyhába siettem. Kinyitva a hűtőt szembesültem vele, hogy semmi nincs itthon ezért nagyot sóhajtva csuktam vissza azt.

-Elmegyek a boltba, kell valami?-kérdeztem, viszont válasz nem jött.

-Jungkook!-hallattam nevét újra de figyelembe se vett.

-Barom...-suttogtam szavaimat, majd megforgatva íriszeimet nyitottam volna ki az ajtót, azonban az vissza csapódott helyére. Megijedve pillantottam fentebb ahol párom kezét vettem észre az ajtóra tapadni.

-Mit mondtál az előbb?-kérdezte mély hangon.

-Azt mondtam, hogy egy barom vagy.-fordultam szembe vele.

-Te tényleg megakarsz halni?

-Mi?-kérdeztem vissza hihetetlenkedve.

-Te soha nem fogsz megváltozni, igaz?-tettem fel költőien kérdésemet, mire az ajtóra csapott.