ᴍʏ ʙᴀᴅ ʙᴏʏ ♡ᴊɪᴋᴏᴏᴋ♡

Fejezzük be itt

A kanapénak dőlve kémleltem tovább Jungkook sajnálkozó arcát. Vártam volna tőle valamit, bármi olyat amivel előre lendíthetjük ezt az egész beszélgetést .Mégsem tett semmit. Csak állt előttem mint egy darab fa és szája belső részét harapdálva tekintgetett hol rám, hol pedig lábára, ami kimondottan zavaró volt számomra.

-Meddig fogsz úgy csinálni mint egy szűz kislány?-tettem keresztbe magam előtt kezeimet, miközben oldalra döntöttem fejemet. Lábamat idegesen jártatva egy pillanatra sem tekintettem el róla még ha ő sokszor bele se nézett lélektükreimbe. Közelebb sétálva ült le mellém óvatosan, majd tette kezét combomra. Lábam mozgását abbahagyva tekintettem ujjaira amik görcsösen szorították nadrágom anyagát.

-Az hiszed ezekkel az érintéseiddel vagy kedves szavaiddal engem újra megvehetsz?-tekintettem rá kérdésem közben, mire mosolyra húzta ajkait.

-Jó úton haladok, úgy érzem.-ahogy szemeimbe nézett egyből eltűnt magabiztosságom .Nem csak, hogy jó úton haladt, de célba is ért minden egyes szavával vagy tettével. Olyan voltam ezektől a dolgoktól mint egy óvodás gyerek akinek nyalókát adtak. Nem tudtam ellenállni neki hiába szerettem volna.

-Bárcsak tudnád mennyire odavagyok érted.-suttogta én pedig kénytelen voltam megrázni fejem.

-Ne mondj ilyeneket nekem.-tettem kezemet lábamon pihenő végtagjára.

-Miért ne tehetném?-értetlenkedett.

-Mert ez nem te vagy .Amiket mostanában mutatsz magadból, egyik sem Jungkook. Hiába vagy kedves és törődő, ha belül ugyanaz a szörnyeteg vagy aki voltál.-combomon lévő ujjai erősen szorultak bőrömre, ami miatt úgy éreztem, hogy sikerült végre átlátnom rajta. Szemei az eddigi zavart és nyugodt helyett most idegesen és mérgesen csillogtak, ajkai pedig elnyílva remegtek meg néha.

-Nem értem miről beszélsz.-erőltetett magára egy apró mosolyt.

-Pont erről. Megint megpróbáltál magadhoz édesgetni, utána pedig újra kezdődött volna előröl minden. Te képtelen vagy olyan dolgokra mint a megváltozás.-kezét elvette rólam, majd tekintett el szemeimből.

-Mi lesz most? Megint eltaszítasz magadtól? Kirúgsz az életedből csak mert nem felelek meg neked?-rántotta meg vállait kérdései közben. Fejemet lehajtva raktam ölembe kezeimet .Nem tudtam mit kéne tennem .Tényleg a világot jelentette nekem a fiú,de nem tudtam mennyire lenne jó ötlet újra megtenni ezt a lépést. Nem akartam, hogy bántson és azt sem, hogy olyanokat mondjon nekem amik egyáltalán nem igazak, mégis hiányzott. Hiába gyűlöltem ezeket, bármit megadtam volna, hogy újra megtiltson nekem valamit, hogy féltékenykedjen a semmin, hogy magát adja.

-Túl sok esélyt kaptál már...-suttogtam ujjaimat piszkálgatva.

-Mi lesz az érzéseiddel?-felsóhajtva haraptam ajkaimba.

-Lényegtelenek az érzéseim ebben a helyzetben. Nem akarok megint odáig eljutni mint két évvel ezelőtt. Soha többet nem akarom azt átélni.-keltem fel a kanapé támlájáról és indultam el a szobám felé.

-Állj meg és beszéljünk, Jimin!-megtorpantam kérés nélküli parancsára, majd felhorkantottam.

-Mi lesz ha nem teszem meg?-kérdeztem hátra pillantva.

-Ne tegyél úgy mintha egy idegbeteg barom lennék.-állt fel ő is helyéről.

-Amikor bekattansz akkor sem vagy idegbeteg?-tártam szét kezeimet.

-Beszéljük meg normálisan.-tette kezeit csípőre, mire megráztam fejem.

-Nem,mert veled nem lehet beszélni normálisan. Soha nem is lehetett.-siettem be a szobámba, azonban mikor megcsuktam volna az ajtót egy láb állta utam. A kilincset megszorítva tekintettem fel a fiú íriszeibe.

-Megtennéd, hogy nem löksz el magadtól minden egyes alkalommal?-fogott a falapra.

-Muszáj megtennem, hogy ne szeressek újra beléd.-emeltem fel hangomat.

-Soha nem szerettél ki belőlem, Jimin. Ha megtetted volna, elhívtál volna magadhoz? Hozzámértél volna?-összepréselve ajkaimat kezdtem el erősebben tolni az ajtót.

-Nem foglak bántani, értsd már meg!-csattant fel, majd kezdte el nyomni az ajtót felém. Az erőviszonyoknak köszönhetően ahogy erősebben megnyomta azt, egyensúlyomat elveszítve estem az ágy sarkához kezemmel megtámaszkodva. Fájón kaptam csuklómhoz, hiszen mikor tompítottam az esésem sikeresen rá dőltem arra.

-Minden rendben?-guggolt le hozzám Jungkook, én pedig gondolkodás nélkül emeltem fel kezem és ütöttem őt arcon.

-Megint megtetted! Tudd már végre kontrollálni magad! Nem veszed észre, hogy egyfolytában csak ártasz!?-kiáltottam rá mérgesen. Oldalra biccentett fejét a csapás miatt továbbra is úgy tartotta, miközben idegesen markolt a szőnyegbe. Behunyva egy pillanatra szemeit fordult felém, majd fogott csuklómra ami miatt mérgesen kezdtem el őt ütögetni.

-Eressz el!-hirtelen emelte fel szabad kezét, majd nyúlt felém vele, mire automatikusan húztam magam össze, szemeimet összeszorítva. Ahogy megéreztem kezét fejem tetején gyorsan emelkedő mellkassal nyitottam ki íriszeimet. Óvatosan kezdte el simogatni fejtetőmet, ami miatt a levegő is bennem rekedt.

-Semmi baj.-suttogta alig hallhatóan szavait. Kénytelen voltam felemelni fejem, majd tekintettem a fiú szemeibe. Elmosolyodva simította hátra homlokomon lévő tincseimet és fogott mindkét kezével fájó végtagomra. Végigsimított óvatosan a felületen, majd ajkaihoz emelve azt puszilt csuklómra. Nyelve egy hatalmasat követtem végig cselekedetét.

-Tudom, hogy erőszakos és nyers vagyok néha. De fáj, hogy egy olyan ember próbál megváltoztatni akit mindennél jobban szeretek. Arra vágytam mindig, hogy találjak valakit aki úgy szeret ahogy vagyok, mert tudom, hogy nem vagyok a világ legkedvesebb és legszerethetőbb embere. De hiába gondolod ez ellentétét én szeretlek és ezek az érzések egy pillanatra sem csillapodtak bennem az elmúlt két évben.-magyarázta miközben elengedte kezemet.

-Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de hidd el hogy próbálkozom. Megértelek, tisztában vagyok az érzéseiddel is,épp ezért gondolom azt, hogy fejezzük be itt.-mosolyodott el fájón amit én hatalmas szemekkel néztem végig.

-Neked is és nekem is rossz ez a helyzet. Most én leszek az aki leveszi rólad ezt a terhet. Mi ketten már soha nem leszünk a régiek .De talán nem is baj.-simított arcomra, majd húzott közelebb magához és puszilt homlokomra.

-Szeretlek.-suttogta, amit hevesen dobogó szívvel hallgattam végig .Óvatosan nyúltam pólójához, majd megszorítva azt tekintettem fel rá.

-Nem teheted ezt.....-ráztam meg fejem, továbbra is lesokkolva.

-Mindened megvan ahhoz, hogy boldog legyél .Én nem kellek hozzá.-tette kezét enyémre, majd fejtette le szorításomat magáról.

-Ígérd meg, hogy nem keresel engem ezek után.-hevesen kezdtem el rázni fejem, hiszen nem akartam ezt. Nem szerettem volna ha a ilyeneket mondd.

-Tudom, hogy most nehéz, de erős vagy. Mindig erős voltál.-állt fel elengedve engem.Ledermedve pillantottam elsétáló alakjára, majd remegő kezeimet előre rakva álltam fel és futottam utána esetlenül. Az ajtót maga után becsukva siettem oda és kezdetem volna el azt kinyitni, viszont nem engedte azt.

-Jungkook,kérlek...-ütögettem az ajtót erősen, könnyeimnek utat adva.

-Engedj ki, és beszéljük meg!Én is szeretlek...-halkultam el mondatom végére, miközben zokogva döntöttem fejem a falapnak.

-Ne hagy el.....-csúsztam le a földre. Vele akartam lenni. Nem akartam elveszíteni őt, mégis megtettem.