ᴍʏ ʙᴀᴅ ʙᴏʏ ♡ᴊɪᴋᴏᴏᴋ♡

Barátság?!

Szemeimet megdörzsölve keltem ki ágyamból, majd a fürdőbe indulva álltam a tükör elé. Mondanom sem kell, mennyire borzalmasan néztem ki. Az egész estét végig sírtam, és ez látszódott felpuffadt szemeimen és arcomon is. A hajam az eget verte, és ajkaim is véresre voltak harapdálva. Hiába tettem azt, amit,mérhetetlenül fájt ez a döntésem .Jungkook az este folyamán számtalanszor keresett engem telefonon, de sem a hívásaira, sem pedig az üzeneteire nem válaszoltam.
A szokásos mondatait írta le nekem:

„Szeretlek”

„Ne csináld ezt velem”

„Beszéljük meg”

Csak egy kis időt akartam magamnak, átgondolni ezt az egészet,mert ha visszaírtam volna neki, biztosan egy újabb veszekedést húztam volna ránk, és azt nem akartam.
  Arcomat megmosva öltöztem fel, majd miután minden dolgommal végeztem, elindultam a  suli felé. Biztos voltam benne, hogy már mindenki tud erről a dologról, pont ezért mentem végig a folyosókon lehajtott fejjel, kerülve az emberek pillantásait.

Hirtelen éreztem meg egy kemény valamit fejemnek nyomódni, majd a gyorsan jött sebessége miatt el is estem a földre.
Kapucnim, ami egy kis védelmet nyújtott nyakam, és arcom takarásának, eltűnt rólam, így a személy aki nekem jött tökéletesen láthatta énemet.
  Szemeimet végigvezettem az előttem lévő szintén fekvő egyénen, majd mikor beazonosítottam arcát egyből lehajtottam fejemet. Jungkook egyik csapattársa volt, aki ott volt tegnap is, és szólalt meg az érdekemben.

-Jól vagy?-csúszott közelebb, majd guggolt elém.

-Persze.-válaszoltam röviden, kerülve tekintetét, majd kapucnimat keresve, próbáltam volna eltakarni magam. Két kezet éreztem meg vállamon, majd hirtelen melegség öntötte el buksimat. Érdeklődve vezettem fel íriszeimet, a már rajtam lévő kapucni alól, és hálásan néztem a fiúra.

-Biztos nem ütötted meg magad?-kérdésére megráztam fejem nemlegesen, majd kezeire néztem, amikkel még mindig kapucnim szélét fogta.

-Bocsi, még egyszer.-fogott kezemre, és húzott fel állóhelyzetbe.

-Jimin, ugye?-döntötte oldalra fejét érdeklődve.

-Igen.- bólintottam egyet, egy gyors válasz után.

-Wonho vagyok. Bár, valószínűleg ezt már tudod.-mosolyodott el.

-Igazából nem..-gondolkodtam el, honnan is kellene tudnom a nevét.

-Egy utcába lakunk.-segített ki. Fogalmam sincsen a szomszédainkról, általában mind elkerül messziről a régebbi "éheztetős" próbálkozásom óta.

-Te már akkor is ott laktál, mikor...? -kezdtem bele, mire bólintott.

-Tudom mi történt akkor, bár, én előtte is megmondtam volna, hogy éhezteted magad. Azokban a hetekben rettentő sokat fogytál, és mikor elmentél mellettem láttam a fájdalmat a szemeidben. Pont mint most.-oldalra pillantva kerültem tekintetét, majd felsóhajtva megszólaltam.

-Sietnem kell. Matekom lesz, és még tanulnom kell rá.-hajoltam meg előtte, majd indultam volna el a termem felé, azonban kezem megfogva fordított magával szembe.

-A termed a  másik irányban van.-bökött a másik oldalra, mire nagyokat pislogva meredtem rá.

-Honnan...? -kérdeztem volna rá, viszont közbeszólt.

-Éppen hozzátok indultam bejelenteni valamit, a focicsapattal kapcsolatban.-nyújtotta felém mutatóujját.

-Nem szeretnék tolakodó lenni azzal, hogy megfogom a kezed.-rántotta meg vállait.

-Eltalálok oda magamtól is.-kerültem ki ridegen, amit egy nevetéssel kísért.

-Érdekes egy fiú vagy.-kulcsolta össze hirtelen kisujjunkat, mire meglepődötten néztem rá.

-Nem csak én leszek bent.-állt meg az ajtó előtt. Fura volt ez a helyzet nekem, nagyon fura.

-Jungkook.- válaszolt röviden, pedig fel sem tettem kérdésem. Belépve  tapasztaltam, hogy igaza volt. A tanár mellett közvetlen ott állt, ő. Szemeivel egyből rám tapadt, majd meglátta ujjam Wonhoéval. Megnyalva ajkaim szedtem szét azokat, majd a helyemre battyogtam gyorsan.

-Nos, osztály! Mivel mindenki értesült már róla, az idén egy különleges kirándulásra viszünk néhány diákot a focicsapat jóvoltából. -persze, hogy tudtam róla. Egyáltalán ezeket mikor mondják? Általában mindig figyelek, mégsem tudok ezekről.

-Az edző kérte meg rá a csapatot, mivel nincs elég emberük, szabadon választhatnak az osztályokból maguknak egy-egy személyt, akikkel szívesen elmennének a jövő héten kezdődő kirándulásra, egy teljes hétig. A papírokat természetesen mindenki megkapja majd akik érintettek lesznek ezügyben.-nézett a két fiúra, és csak reménykedni tudtam, hogy ezek után, Jungkook nem engem választ majd. Egy hét, vele?Miközben rosszban vagyunk?

-Kezd te nyugodtan .-szólalt meg Wonho, mire Jungkook egy féloldalas mosoly kíséretében felém nézett.

-Park Jimint választom.-érezhető volt a meglepődöttség a teremben, hiszen a tegnapi után, ezt nem gondolta volna senki.

-N-nem érek rá jövő héten! -mondtam hirtelen az első hazugságot ami eszembe jutott.

-Beszélhetek a fejével egy kicsit?-nézett a tanárra, mire fejen csaptam volna magam legszívesebben.

-Természetesen.-válaszolt, mire Kook komor arccal indult meg felém, és támaszkodott meg az asztalon.

-Kijössz velem?-kérdése meglepett, hiszen ilyen helyzetben általában nem kérdez semmit, csak kijelenti.
Felsóhajtva álltam fel, és indultam az ajtó felé, amit ki is nyitottam. Az ablakhoz lépkedve dőltem annak neki, és vártam Jungkook mondanivalóját.

-Tudom, hogy elrontottam.-szólalt meg végül hosszas csend után.

-Ezen a kiránduláson meg tudnám neked mutatni, mennyire sajnálom ezt az egészet.-fordult felém, csillogó íriszekkel.

-Kiszámíthatatlan vagy .Most ezt mondod, utána pedig lelöksz majd a buszról ha valami nem tetszik?! - válaszoltam neki, kifejtve aggályomat.

-Ígérem, hogy vigyázni fogok rád, Jimin! Adj még egy esélyt, kérlek,hogy mindent helyre tudjak hozni köztünk.

-Szakítottam veled, Jungkook.- sóhajtottam fel nehézkesen.

-De még ugyanúgy szeretsz engem!Kérlek. -győzködött tovább.

-Átgondolom még.-hajtottam le fejem, cipőmet fixírozva.

-Lehetne az, hogy az üzeneteimre és a hívásaimra válaszolsz?

-Nem akarok, JeonGuk.- megszólítására hajába túrt, majd rám nézett.

-Olyan nehéz volt téged leszoktatni erről.-nevetett fel.

-Bocs haver ,majd legközelebb jobban fog menni. -rántottam meg vállamat, majd mentem volna vissza a terembe, azonban utánam szólt.

-Ez a nagy terved?A barátságoddal az őrületbe kergetni? - ajkamra harapva néztem rá, majd elmosolyodtam.

-Ez a célom,igen. -rántottam meg vállaim, hanyagul.

-Szeretem, mikor elszánt vagy,de nálam soha nem sikerült sokáig húznod ezeket.-lépkedett közelebb hozzám.

-Majd meglátjuk,végtére is a barátság mulandó dolog, mehetsz lentebb is.-egy gonosz mosoly kíséretében guggolt le elém, amit meglepődve konstatáltam, majd lábamat megfogva, kapott vállára.

-Hé! - kiáltottam fel, de meg sem szólalva indult vissza velem a terembe, és fordult  a tanárhoz.

-Belement! -csapott seggemre, majd lerakva engem, összeborzolta hajam.

-Jó buli lesz, pápaszem. -ment el mellettem, diadalittas mosollyal arcán .Hogy lehet, hogy még ilyenkor is ő érzi magát nyeregben? Félnie kellene, hogy elveszít engem! Vagy talán túl feltűnőek az iránta lévő érzéseim, és ezt használná ki?

Fenébe veled, JeonGuk!