ᴍʏ ʙᴀᴅ ʙᴏʏ ♡ᴊɪᴋᴏᴏᴋ♡

Újra?Újra!

Semmit nem aludtam egész este, amire Jungkook is rátett még egy lapáttal azzal, hogy a kanapén aludt kint. Csak próbáltam lenyugodni, átgondolni ezt az egészet de minden egyre bonyolultabb lett. Agyam ezerrel kattogott a napokban megtörtént eseményeken és tanácstalanul álltam mindenhez hozzá. Féltettem magam ahogy Jungkookékat is és sajnos a kapcsolatom sem úgy alakult a fiúval ahogyan azt gondoltam volna. Minden egyre nehezebb volt számomra. Reggel óta nem voltam kint a szobából és szerencsére be sem jött senki hozzám, aminek kifejezetten örültem. A hangok alapján már régóta fent volt a két fiú de nem vett rá a lélek, hogy kimenjek hozzájuk, valami visszatartott engem .Taehyung rám írt érdeklődően hogyan alakult az estém és őszintén belefáradtam a hazudozásba. Kiakartam végre önteni a lelkem valakinek aki csak ő lehetett, azonban Jungkook miatt rettegtem az egésztől, mert biztosan nem engedte volna soha többet, hogy találkozzak vele. Vissza írva a fiúnak hallottam az ajtó nyitódását, majd halk léptek szakították félbe válaszomat. Háttal ültem az ajtónak mégis biztos voltam benne, hogy Jungkook jött be.A telefonom elsötétült kezemben, majd a fiú ujjai kerültek csuklómra és húzták le rólam a hajgumit amit még tőle kaptam. Fejemet lehajtva piszkáltam a lepedőt, majd hajam hirtelen tűnt el szememből ami miatt döbbenten álltam meg minden tettemben.

-Tudod miért nem adtam fel?-hangja halkan csengett ami miatt rossz előérzetem támadt.

-Azért nem tettem mert reménykedtem abban, hogy újra láthatlak, hogy hozzád érhetek, vagy, hogy beszélhetek veled. Hallani akartam a hangod, érezni szerettelek volna. Ez a két év nélküled borzalmas volt. Az álomvilágból amiben éltem hirtelen cseppentem a kegyetlen valóságba amit nélküled kellett folytatnom. Féltelek magamtól hiába szeretlek téged .-húzta meg a hajgumit mikor végzet hajam felkötésével, majd tette mindkét kezét vállamra.

-A gyenge énem azon a napon meghalt mikor elhagytalak. Megváltoztam, nem az az elveszett fiú vagyok mint voltam. Ahogy te sem vagy az az önző fiú aki akkor. Azt mondtad nekem, hogy menjek el, csak, hogy ne tudj engem bántani, ezt két évvel ezelőtt soha nem tetted volna meg. Magadhoz láncoltál engem, most viszont volt választási lehetőségem .Én pedig maradtam.-simítottam kezére óvatosan.

-Bánts engem, taposs a földbe, de ne azért mert te akarod, hanem azért mert én szeretném ezeket.-fordultam felé, miközben fentebb térdeltem hozzá.

-Mi történt veled?-kérdezett rá előző mondatomat elszörnyülködve hallgatva, és realizálva.

-Megtörtem, de talán ez a törés nem is okozott akkora bajt mint hittem, különben nem tartanék most itt .Mikor beszéltük meg a nézeteltéréseinket egymással? Mikor mondtad el valaha az érzéseidet?-fejét lehajtva szemezett az ágy sarkával.

-Soha.-suttogta halkan ami miatt mosolyogva fogtam arcára fentebb emelve azt.

-Most megtetted.-simítottam puha bőrére, mire erősen rántott magához szorosan megölelve engem.

-Annyira sajnálom, hogy ezt csináltam veled, annyira gyűlölőm magam, hogy tönkretettelek.-vállamat ellazítva öleltem vissza nyakába fúrva fejem, miközben a két évvel ezelőtti fájó pontunkat hallgattam.

-Ne sajnáld, én sem teszem.-magyaráztam elmosolyodva. Ő nem csak egy szerelem volt vagy egy vágyakozás, ő valami egészem más volt. Jungkook volt a fényem, a sötétségem , a jelenem és a jövőm. A másik felem.

-Kezdjük újra, együtt.-ajánlottam fel, mire távolabb húzódott. Még mindig félt ami tisztán látszódott arcán.

-Nem foglak elhagyni bármit teszel velem. Minden gondolkodás és kétely nélkül. Tedd amit jónak látsz, és én is ezt fogom csinálni.-túrtam hátra haját óvatosan.

-Kezdjük újra.-bólintott egy aprót halvány mosolyra húzva ajkait.

***

-Mitől vagy ennyire boldog?-nézett rám összeszűkített szemekkel Dana ahogy belépett a terembe délután.

-Honnan veszed, hogy boldog vagyok? -tettem fel kérdésem érdeklődve.

-Fülig ér a szád, ráadásul tiszta vörös a fejed.-bökte meg homlokom nevetve.

-Elkaptam tőled a betegséget.-vontam vállat továbbra is levakarhatatlan vigyorral ajkaimon.

-Mondjuk én ennyire nem örültem neki. Öcsém, valami hihetetlen volt ez a pár nap ,mint egy egy halott úgy éreztem magam.-dőlt hátra a széken hátra vetve fejét.

-Túlélted szerencsére.-fordultam felé kezemen megtámaszkodva.

-Milyen volt neked a nélkülem töltött idő?-egyenesedett fel.

-Úgy éreztem magam mintha felszabadultam volna.-vicceltem, ami miatt kaptam egy hatalmas ütést vállamra.

-De vicces ma valaki, Park.-horkantott fel, majd közelebb húzódott a székkel.

-Nem akarsz nekem mondani valamit?-pislogva ráztam meg fejem, majd megforgatta szemét.

-Tae tegnap felhívott, hogy teljesen kivoltál és, hogy nem aludtál otthon az éjjel....-tette ujját combomra körözve azon játékosan.

-Összejöttem valakivel.-hajtottam le fejem. Dana is tudott Jungkookról mégsem akartam többet titkolózni senki előtt, hiszen boldog voltam és el akartam mondai ezt mindenkinek.

-Kai a szerencsés?-húzogatta szemöldökét.

-Nem.-sóhajtottam fel nehézkesen,mire döbbenten húzódott hátrébb.

-Akkor ki?-értetlenkedett .Mindent elmondtam neki az elejétől hogyan találkoztam végül Jungkookal és, hogy mi történt az elmúlt napokban köztünk amit fura arccal hallgatott végig.

-Várj, te most azt magyarázod nekem, hogy összejöttél azzal a seggfejjel aki megerőszakolt és vert is, majd utána beállított, hogy ő megváltozott ráadásul van egy öt éves gyereke is?-vázolta fel röviden szavaimat, mire bólintottam egyet.

-Egy oltári nagy barom vagy Jimin.-túrt hajába idegesen.

-Bántott téged, teljesen elmentek neked otthonról?-kérdezett rá feszülten.

-Akkor nem tetszett....most már teszik, hogy bánt...-halkultam el mondatom végére.

-Micsoda?-kérdezett vissza a lány.

-Most már élvezem, hogy bánt!-mondtam hangosabban a kelleténél, mire mindenki felénk nézett aki a terembe volt .Fejemet lehatva sóhajtottam fel kínosan.

-Ha ezt Taehyung megtudja....-aggodalmaskodott de megráztam kobakomat.

-Nem fogja megtudni, kérlek ne mondj neki erről semmit.-fogtam kezére könyörögve.

-Nem mondom, hogy repesek az örömtől mert nagyon aggódom érted de ha te ezt jónak látod nem ellenezhetem.-mosolyodott el erőlködve. Tudtam, hogy nem tetszett neki ,mégis örültem, hogy nem csapott nagyobb balhét az ügyből mint amire számítottam.

-Jimin!-hallottam meg mögülem egy ismerős hangot, mire arra kaptam egyből szemeimet. Kai állt előttem letekintve valómra.

-Bocsi, elrabolhatom pár percre?-nézett Danára aki bólintott egyet.

-Persze ,úgyis ráfér egy józan ész végre.-fejtette ki kezét szorításomból, majd indult ki a teremből. Haragudott rám, ami miatt csalódottan álltam fel helyemről és követtem a fiút.Nem akartam senkit megbántani vagy rosszat tenni. Egyszerűen boldog szerettem volna lenni, ami csak Jungkookal volt lehetséges.