ᴍʏ ʙᴀᴅ ʙᴏʏ ♡ᴊɪᴋᴏᴏᴋ♡

Szörnyeteg

Lassan nyitottam be lakásom ajtaján, reménykedve abban, hogy Tahyungot még itt találom. Cipőmtől megszabadulva lépkedtem bentebb szétnézve a helységben, majd pillantottam legjobb barátomat karba tett kézzel állni a nappali közepén. Kínosan elmosolyodva intettem neki egyet minden szó nélkül amit ő oldalra döntött, neheztelő pillantásokkal illetett. Felsóhajtva mentem közelebb hozzá és ültem le kanapéra hátamat annak támasztva.

-Sokat késtem?-vakartam meg tarkómat kérdésem közben.

-Pakolj össze, költözöl haza.-ment el mellettem én pedig hatalmas szemekkel próbáltam felfogni előző kijelentését.

-H-haza?-vált furává tekintetem, majd felpattanva helyemről siettem utána.

-Miért költöznék haza?-értetlenkedtem miközben ő szekrényemből kihalászta a bőröndömet elém dobva azt.

-Nem maradsz itt egyedül, nem tud téged szemmel tartani senki!-kiáltott rám mérgesen, majd nyúlt ruháimhoz kitépve azokat a  szekrényből.

-Felnőtt ember vagyok, nem kell engem szemmel....-kezdtem bele, mire dühösen trappolt elém pólóm nyakát megfogva, majd húzott fentebb magához.

-Ha tényleg annyira felnőtt lennél nem hibáznál annyit, szóval tedd amit mondtam és pakolj össze!-lökött távolabb magától. Ökölbe szorítva ujjaimat hajtottam le fejem. Nem értettem miért teszi ezt, ahogyan azt sem miért akar minden áron elkergetni innen, miközben jól tudta, hogy a szüleim szinte soha nincsenek otthon a munkájuk miatt.

-Nem megyek sehova.-ráztam meg kobakom lassan emelve tekintetem a fiúra.

-Akkor kénytelen leszek én magam kirakni innen téged.-dobálta bőröndömbe kivett ruháim. Felsóhajtva nyúltam kezéért, hogy megakadályozzam a hülyeségben viszont erősen rántotta el azt és végül kézfeje arcomon csattant. Oldalra biccent fejem a nagy lendülettől, majd óvatosan tapintottam a fájó területre . Látszólag egyáltalán nem érdekelte a helyzet mivel azon volt, hogy mindenemet elpakolhassa. Íróasztalomhoz lépkedett, majd amint kihúzta annak fiókját ledermedve vette ki a borítékot amit meglátva egyből sietve szedtem volna ki kezéből azonban késő volt. A Kaival való együttlétemet meg örökítő képhalmazokat szemügyre véve lapozott azokba bele megremegő végtagokkal. Magamban rengetegszer vágtam arcon magam, hogy pont oda kellett őket leraknom és, hogy nem találtam nekik egy normális rejtekhelyet.

-Ezek micsodák?-kérdezett rá feszülten.

-Látod, hogy mik azok, nem?-rántottam meg vállaimat, majd szedtem volna ki azokat kezeiből újból megpróbálkozva, viszont mérgesen csapta le őket az asztalra felém fordulva.

-Gusztustalan, hogy szex közben foltozgatod magad, remélem tud róla Kai!-nézett rajtam végig.Fájt, hogy azt gondolta én tettem, viszont talán kevésbé borult ki mintha megtudta volna, hogy valójában olyan tette aki a házamba is betört egy kamerával.

-Nem a te dolgod.-szedtem össze azokat .

-Mire akarod felhasználni őket? Ez bűntény az istenért is!-fogott vállamra megfordítva engem tengelyem körül, majd a képek amik ujjaim között voltak széthullva végezték a földön.

-Mire kellenek neked Jimin?-csattant rám újból dühösen, kérdőre vonva. Megremegve adtam utat könnyeimnek amit felnevetve konstatált.

-Akkor kellett volna sírnod mikor ezeket megcsináltad .Egyáltalán, hogy jutott eszedbe ilyen?-rosszulesett, hogy ezt nézte ki belőlem ,ahogyan az is, hogy mindent rám zúdított úgy, hogy nem tehettem semmiről, hiába nem tudta a valódi történetet.

-Jungkookról is vannak meztelen képed? Vagy neki egy külön szobát nyitottál?-kérdezett rá, majd megakadva csapott homlokára.

-Persze, ezt ketten terveltetek ki. Egyedül túl nyámnyila lennél bármihez is.-fordított hátat nekem.

-Legalább minden dugópajtidról csináltatok képet? Az album már tele van gondolom ahogy a segged is tele volt minden másnap!-rúgott a bőröndbe.Szívemet eszméletlenül szúrták a szavak amiket hozzám vágott, de egyáltalán nem szerettem volna neki magyarázkodni, elég volt annyit hallanom amennyivel megvádolt engem .Lehajolva kezdtem el összeszedni a képeket, miközben könnyeimet törölgetve próbáltam lenyugtatni magam.

-Undorító amilyen befolyásolható vagy.-rúgott félre egy fotót. Aki a legtöbbet tette ezt velem az ő volt. Két évvel ezelőtt kihasználta a megtörtségem és az összezavarodott énem csak azért, hogy kielégüljön. Nekem pedig erre a képmutató emberre nincs szükségem.

-Haladj a pakolással mert nem érek rá egész nap!-erőszakoskodott tovább .Eszembe jutottak Jungkook szavai akaratlanul is, miszerint: "Csak én parancsolhatok neked, senki másra nem hallgathatsz!" Ráadásul térdeltem, és nem előtte hanem más előtt, ami roppantul kezdett zavarni engem. Elmosolyodva keltem fel helyemről Taehyungra tekintve.

-Sajnálom, de nem tehetem meg azt amit mondasz nekem.-döntöttem oldalra fejem amit elképedve hallgatott.

-Jimin, ne szórakozz velem. Pakolj össz..-kezdte el de megráztam kobakomat.

-Nem.-rántottam meg vállaimat.

-Az miatt az idióta barom miatt lettél ilyen!-fogott újra pólóm nyakára közelebb rántva magához.

-Az az idióta barom a párom! És ha ő azt mondja, hogy nyírjalak ki, megteszem. Mert csak ő szabályozhat engem, neked nincs semmi jogod házzá!-csaptam el megdöbbent kezeit magamról, majd indultam el az ajtóm felé.

-Mire hazaérek ne legyél itt.-fordultam utalójára felé.

-Danának igaz volt, egy szörnyeteg lettél.-elmosolyodva néztem el róla, majd tettem karba kezeimet.

-Szerintem csak zavar titeket, hogy nem az a sebezhető fiú vagyok mint voltam .Soha többet nem fogok kényszerből házit írni ,és soha nem verhetnek meg engem, mert tudják kihez tartozom!-emeltem fel hangom mondatom végére.

-Nem tartozol senkihez, ne a parancsokat kövesd hanem a saját érzéseidet.-magyarázkodott.

-Akkor te miért próbálod rám erőszakolni a te dolgaidat?

-Mert jót akarok neked. És amit csinálsz kurvára nem te vagy.-annyiba hagyva az egészet mentem a folyosóra egészen a bejárati ajtóig ahol aztán magamra vettem cipőmet.

-Nincs rád jó hatással, soha nem is volt! Hülyeségekkel tömi a fejed és te bedőlsz minden mondatának, olyan vagy mint egy beidomított kutya.-jött utánam hatalmas hanggal. Nem vagyok sem szörnyeteg, sem pedig egy kutya, hiába vannak dolgok amiket megmondanak nekem, van saját választási lehetőségem, és ha valami nem tetszik, ellenállok. Amiről neki persze fogalma sincs, mert meg sem kérdez róla, nem érdekli az, hogy komolyan megváltozott Kook és én tényleg megtudom mondani a szemébe ha valami egyáltalán nem tetszik.

-Park Jimin vagyok, nem egy kibaszott eb és nem egy ágy alatt lakó hülye szörnyeteg!-fordultam felé végül.

-És tudod mit? Inkább leszek olyan ember akinek megmondják mit csináljon, minthogy egy olyan világban éljek ahol senki nem szeret. Nincs szükségem arra, hogy újra megverjenek, hogy kiközösítsenek és, hogy utáljanak. Mióta az életemben van Jungkook azóta újra van miért felkelnem. Anélkül, hogy bárki megnehezítené az életem.-nyitottam ki az ajtót, majd csaptam rá azt, egyedül hagyva gondolataival. Elegem volt a folytonos aggódásából és kötekedéséből. Nem tudta mi zajlik le köztem és Kook között és inkább maradt volna csendben ,vagy hallgatta volna meg az én néző pontomat ehelyett, hogy nekem esett volna újra.