ᴍʏ ʙᴀᴅ ʙᴏʏ ♡ᴊɪᴋᴏᴏᴋ♡

Gyanús dolgok

Lassan nyitogattam szemeimet, hunyorogva tekintve a felettem lévő már-már vakítóan fehér plafonra, miközben borzalmas fájdalommal húztam el ajkaim. Fejem oldalra döntve pillantottam egy aggódó szempárba, majd egy kezet is megéreztem sajátjaimon. Nem voltam benne biztos hol is vagyok, és abban sem miért érzem ennyire rosszul magam, azonban szinte villámcsapáskánt ért engem a felismerés a történtekről, és arról, hogy kórházban vagyok, ami miatt levegővételem egyre sűrűbb lett és fájdalmas tekintetem is inkább zavartságot tükrözött.

-Semmi baj ,itt vagyunk...-a hang miatt egy pillanatra megijedtem, majd lassan fogtam fel, hogy Kai ült előttem , bár ezt a hunyorgó, homályos tekintetemmel nem igazán láttam túl jól. Pislogva párat tekintettem körbe a szobába, majd ahogy megláttam Danát és Taehyungot is őszintén nem voltam biztos abban, hogy örüljek vagy inkább sírjak.

-Fáj valamid? Szoljuk a nővéreknek? -hajolt közelebb a lány aggódva.

-Itt egyedül a rendőröknek fogunk szólni!-Tae éles hangja szinte kilyukasztotta dobhártyámat az eddigi lassú, megfontolt beszéd helyett.

-Hagyd már, nem látod, hogy mos kelt fel?-fordult felé Dana.

-Akkor is el kell indítani az ügyet, hogy végleg rács mögött tudjuk azt a barmot.-lassan nyúltam magam mellé, majd próbáltam  ülőhelyzetbe küzdeni nehéznek bizonyult testem, amit mikor Kai meglátott felsegítve engem ült mellém az ágyra.

-Hol van?-hangom halk és erőtlen volt, hiszen égető fájdalmam nem hagyott alább. Taehyung felnevetve rázta meg fejét elnézve rólam.

-Kicsoda?-Dana kínos mosollyal arcán tette fel a kérdést ,hiszen remélte, hogy nem Jungkookot keresem.

-Szerinted kicsoda?-csattant fel újra barátom, majd felém trappolva lökte arrébb Kait mérgesen tekintve szemeimbe.

-Ha még egyszer szóba mered hozni, vagy akár rá gondolsz, esküszöm neked Jimin, hogy....—kezdett bele idegesen monológjába azonban közbeszóltam.

-Sokkal rosszabb vagyok mint ő, szóval ha még élni akarsz nem lihegsz többet az arcomba.-mosolyodtam el halványan halk szavaimat követően. Tae mérges tekintettel nézett Danára, majd felegyenesedve mutatott rám.

-Erről beszéltem! Egy kibaszott szörnyet csinált belőled, fogd már fel végre!-rontott volna nekem újra, azonban Kai megfogva őt tartotta vissza.

-Vicces, hogy ezt hiszed még mindig.-értem bekötözött sebemre, felszisszenve.

-Tae nyugodj meg, majd később megbeszélitek, koncentráljuk már arra, hogy felépüljön.-nézett rá Dana mogorván.  Kait félre lökve sietett ki a kórházi szobából, miközben a fiú felsóhajtva jött újra közelebb hozzám leülve elém.

-Nagyon fáj?-simított arcomra oldalra döntött fejjel. Lassan nyúltam kezéhez szemeibe tekintve.

-Soha többet nem akarlak látni titeket.-ráztam meg fejem lefejve magamról a fiú kezét. Hatalmas szemekkel illette mondatom, majd tanácstalanul nézett Danára.

-N-ne mondj ilyeneket Jimin, mi csak segí...-kezdte el de közbe vágtam.

-Nem segítetek azzal ha ellenünk vagytok. Semmit nem tudtok, fogalmatok sincs arról ő min megy keresztül, és arról sincs, hogy ez az egész az én kibaszott hibámból történt!-néztem rájuk felváltva, idegesen gyűrve az alattam lévő plédet.

-Menjetek el.-szemeim megálltak Kai lélektükreibe, aki szája belső részét harapdálva rázta meg fejét.

-Nem hagylak itt, csak akkor vagyok hajlandó innen elmenni ha felépültél.-magyarázta halvány mosollyal ajkain.

-Te sem értesz engem, igaz?-kérdésemre újra megdöbbenés ült ki arcára.

-Utállak és soha nem akartam tőled semmit a dugáson kívül, egy elkényeztetett barom vagy akire soha nem volt szükségem.-megremegtek ajkai, majd lassan emelte el rólam megtört tekintetét.

-Jimin, ezt nem akarhatod. Megértem, hogy össze vagy zavarodva, de mi itt vagyunk neked...-mutatott magára Dana.

-Miért csak akkor vagytok itt nekem mikor történik valami? Hogy lehet, hogy amikor baj van, akkor soha nincs mellettem senki?-emeltem fel hangom.

-Ne mondj olyanokat amiket utána megbánsz.-suttogta az előttem ülő halkan. Lassan ért a plédet szorító kezemhez, majd simított arra rá.

-Felidegesített Taehyung, és én ezt megértem. De nem kell erősnek mutatnod magad ahhoz, hogy tudjam mennyire magad alatt vagy.-gombóc nőtt torkomba, majd könnyeimet visszatartva hajtottam le fejem.

-Megkeresem neked Jungkookot.-hatalmas szemekkel tekintettem vissza a fiúra aki mosolyogva fürkészte megdöbbent tekintettem . Mindig tudta mi kell nekem, arra törekedett, hogy a legjobban nyújtsa .

-Félek, hogy valami hülyeséget csinál magával....-vallottam be.

-Kimegyek Taehyunghoz.-sóhajtott fel Dana. Olyan volt mintha megszűnt volna a körülöttünk minden, teljesen elfelejtettem, hogy bent volt a szobában és csak Kaira tudtam koncentrálni.

-Feküdj le, és próbálj meg pihenni.-simított vállaimra a fiú, viszont nekem eszem ágában sem volt lefeküdni.

-El akarok innen menni.....-suttogtam neki könyörgőn. Meg akartam arról bizonyosodni, hogy Jungkooknak nem esett baja.

-Most keltél fel....-sóhajtott nehézkesen.

-Nem érdekel, segíts innen kijutni kérlek.....-ajkába harapva állt fel mellőlem, majd lehajolva táskájához vett ki onnan pár cuccot és nyomta azt felém.

-Ezt vedd fel, addig elintézem, hogy Dana és Tae eltűnjön a folyosóról.-sietett ki. Eszméletlen hálás voltam a fiúnak és boldog voltam, hogy segít nekem. Felkelve az ágyból nehézkesen álltam lábamra felszisszenve, majd lassan kezdetem el magamra kapkodni a ruhákat. Nehezen,és eszméletlen fájón sikerült magamra aggatnom mindent, majd amint ezzel végeztem a táskája felé tévedtek íriszeim .Érdeklődve pillantottam az abban heverő fekete sapkára ami szinte feltűnően vonzotta tekintetem. Ismerős volt, mégsem értettem miért volt egy táskája tele pakolva fekete ruhákkal, hacsak nem egy bankot szeretett volna kirabolni bennük. Lassan hajoltam volna le, hogy megnézhessem közelebbről, azonban az ajtó nyitódása megzavart ebben:

-Kész vagy?-lépett be Kai közelebb sétálva hozzám.Egy pillanatra letévedtek lélektükrei  az előbb figyelt dologra, majd hirtelen nyúlt a pulóverem kapucnijához felrántva azt fejemre,eltakarva előlem mindet. Lehajolva kezdte el becipzározni a fura táskát, amit érdeklődve néztem végig.

-Miért hoztál ilyeneket?-kérdeztem rá halkan.

-Az egyik ismerősömnél voltak eddig.-állt fel, majd simított fejem tetejére az anyagon keresztül.

-Nem illik más táskájában kutakodni, Jimin.-mély, különösen ismerős ,nem rá utaló orgánuma miatt furán tekintettem fel rá, amit követően széles mosolyra húzta ajkait.

-Csak vicceltem.-csókolt homlokomra vállára kapva a táskát. Érdekes szemekkel mértem végig a fiút, majd utána bicegve tartottam végig kezem hasamnál, ezzel is tompítva fájdalmamat. Az ajtót kinyitva előttem engedett előre engem, majd mellém érve fogott kezemre.

-Van valami ötleted merre lehetnek Taeillel?-elnyíltak ajkaim kérdésére, majd hatalmas szemekkel tekintettem hátára, megtorpanva egy pillanatra. Soha nem említettem neki a kisfiút, és mélyen legbelül reménykedtem abban, hogy Dana kotyogta el valamikor ezt.

-Minden rendben?-fordult felém aggódva.

-C-csak megszédültem...-hazudtam bizonytalanul. Végig vezette rajtam tekintetét érdekes íriszekkel, majd végül elmosolyodva simított arcomra.

-Lassabban megyünk majd akkor.-bólintottam egy aprót, miközben továbbra is próbáltam elterelni gyanakvó gondolataimat. Nem beszélhetett magáról úgy, hogy nem tűnt volna fel nekem, nem fenyegetőzött volna, ő nem ilyen. Soha nem viselkedne velem rosszul, nem hazudna nekem.

Biztosan Dana mesélt Tailről......-legalábbis próbáltam ezzel nyugtatni magam.