ᴍʏ ʙᴀᴅ ʙᴏʏ ♡ᴊɪᴋᴏᴏᴋ♡

A vihar vége

Arcom égett Jungkook pofonjaitól, és hiába fájtak eszméletlenül, inkább tűrtem ezeket mint a szavait. Orrom vérzett a folytonos ütéseitől és őszintén üvölteni tudtam volna a kiabálása és az erőszakos viselkedése miatt. Szemei vérben úsztak ahogy ajkai folyamatosan mozogtak minden mondata közben és megremegtek minden pofont követően. Soha nem láttam még ilyennek és a tudat, hogy ezt meglehetett volna előzni azzal ha meghallgat vagy úgy viselkedett volna velem mint egy normális ember megőrjített. Kibírva minden erős csapását álltam továbbra is a fal mellett, miközben orrom vére megállíthatatlanul csöpögött az  alattam lévő szőnyegre.

-Kié vagy?-ordított rám sokadjára az ilyen, és ehhez hasonló szavaival.

-A tiéd...-motyogtam újra, majd kaptam egy újabb pofont arcomra.

-Még mindig nem jó Jimin.-mart hajamba.

-Utoljára kérdezem, kié vagy?-mászott arcomba.

-Je...-kezdtem bele miközben szemeibe néztem. Szemöldökét felvonva emelte felém fülét.

-Je-Jeon Jungkooké vagyok...-lihegtem suttogva. Torkomra vezette addig hajamban lévő ujjait, majd nyomott teljesen a falnak. Dühös szemekkel tekintettem íriszeibe, mire felhorkantva erősödött meg szorítása nyakamon.

-Nem mész semmire ha így nézel rám. Vegyél vissza, vagy kezdjük elölről az egészet.-parancsolt rám felvont szemöldökkel. Úgy éreztem magam mint egy elnyomott kismadár. Fájt, hogy azt ecseteltem mindenkinek mennyire más lett, és most mégis sokkal durvábban kezeli a helyzeteket mint előtte bármikor tette, és ez megrémít .Szipogtam egy apót bár már pecek óta nem hagyta el egy könnycsepp sem szemeimet.

-Ne hisztizz, hanem viselkedj. Nem azért tartalak, hogy bömbölj.-magyarázta.

-Hanem azért mert szeretsz...-suttogtam neki halkan.

-Csak egy fogoly vagy akit kedvemre dughatok akkor amikor azt jónak látom.-mosolyodott el féloldalasan.

-Mérges vagy, ezt mind megfogod bánni...-egy újabb ütést kaptam arcomra, viszont olyan erővel, hogy a földön kötöttem ki végül .

-Ne mond meg nekem mit fogok megbánni, és mit nem, mert kurvára nem érsz fel ahhoz, hogy szerepeket osztogass nekem!-fordított meg lábával hátamra, majd tekintett le rám.

-Most vagy a helyeden.-tette zsebre kezeit.

-Pakolj össze a konyhába, és addig nem akarlak meglátni ameddig nem csillog az egész.-ment vissza a szobájába. Nehezen tudtam nyitva tartani szemeimet a mai napos sírásom, és a fájó arcom miatt. Lassan álltam fel helyemről, majd indultam a konyhába leguggolva a szilánkokkal teli földre. Olyan sok érzés kavargott bennem .Nem értettem mért nem tudom csak simán itt hagyni őt és kifutni a házból. Egyszerűen megint elhittem neki mindent, és nem akartam szabadulni a fiútól. Mikor nem ilyen volt annyira kellemes társaság volt, viszont a mai nap után nem tudott más az eszembe jutni a bejárati ajtón kívül. Nem látott, csak meg kellett volna tennem, de nem engedte a testem. Telefonom megszólalt zsebembe, majd lassan nyúlva érte emeltem magam elé azt. Kai neve villogott a kijelzőn, ami miatt boldogan vettem fel a készüléket.

-Szia....-szóltam bele halkan.

-Aludtál?-kérdezett rá döbbenten.

-Valami olyasmi....-hazudtam lehajtott fejjel.

-Bocsi, nem szerettelek volna felkelteni, csak a jövőheti beadandómmal van bajom, nem igazán sikerül összehoznom a végét, tudnál segíteni mondjuk egy kávé mellett?-körül nézve hunytam le szemeimet, hiszen annyi dolgom volt, hogy nem tudtam most menni egyből, viszont abban biztos voltam, hogy itt sem akartam sokáig maradni.