Neki volt a legnagyobb szíve.

29

Sétáltunk az alagutakban, csak a két fáklya fénye miatt láttunk. Egy ideje lent lehettünk. Setsuka története elvett egy kis időt, de erőt adott neki.  Egy kicsit nekem is, remélem időben megszerezzük a pikkelyt.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen múltjuk van. Nicholason is meglepődtem. Ő az egyik legkedvesebb herceg, de nem gondoltam volna, hogy gyerekekre vigyázna. Mondjuk már eltelt pár év.

Mintha elment volna mögöttem valami. Odakaptam a tekintetem, semmi se volt ott. Közelebb mentem Setsukához.

-Egy pikkely kell csak, ugye?- Körbenéztem.

-Aha.- Nyelt egy nagyot.

-Ha akarod megszerzem egyedül.- Megálltam.

Megállt- Most úgy csinálok mintha semmit se mondtál volna.- Rám nézett.

Oldalra néztem. Megértem miért akar segíteni. De csak útban lesz ha megint lefagy. Dehogy őszinte legyek nem merem ezt így a szemébe mondani.

Ijesztő amikor mérges vagy megsértődik.

-Erősebb vagyok nálad.- Felém fordult.- Mindenki fél valamitől, én a kígyóktól. De ez nem jelenti azt, hogy hagyom magam.- Ökölbe szorította a kezeit.

-Tudom csak az előbb se csináltál sem..- Nem bírtam befejezni.

Kikapta a combjától a tört és felém dobta. Tudtam, hogy nem jó ha elmondom neki. A fejem mellet ment el, hátra néztem. Ott volt a kígyó. Beleállt elkezdett vergődni.

Sóhajtottam egy nagyot.

-Azt hitted téged doblak meg?!- Mérges lett.

-N..neem.- Oldalra néztem.

Megforgatta a szemeit. -Gyere már el onnan!

Mellé szaladtam. A kígyó kirázta magából a tört, vörös szemei világítottak a sötétben.

-Fogd!- Setsuka oda nyomta a kezembe a fáklyáját.

-Hova...

Meg se hallott. Szaladt a kígyó felé. A tőrt oda repítette a kezébe, felugrott a magasba. A tőrrel a kezében repült a kígyó felé. A kígyó kikerülte, Setsuka a földre ért. A tőr beragadt a földbe.

El Diablo kitátotta a száját. Megindult Setsuka felé, Setsuka elengedte a tőrt, kiegyenesedett. A szemei elhalványultak, mintha nem is Ő lett volna.

Maga elé emelte a kezét, a kígyó neki repült a falnak. Halványan láttam a szelet ami a tenyeréből jött, azzal tartotta a falon a kígyót. A másik kezébe oda repítette a fegyvert.

Megindult a hüllő felé, ott állt előtte. A magasba emelte a tőrt. Gyorsabban vette a levegőt.

Ki kerekedtek a szemeim.- Setsuka!- Oda szaladtam mellé.- Ne öld meg, csak a pikkelye kell.- Meg se hallotta a amit mondtam.- Nem kell megölnünk... Setsu...

-A pikkelyem miatt volt ez az egész?!- A kígyó megszolalt.

Oda kaptuk a tekintetünket. Setsuka szemei is a régiek voltak.

-B..beszél!- Hátrébb léptem.

-És?- Megforgatta vörös szemeit.- Hé engedj már el!- Setsukára nézett. - Adok a pikkelyemből, csak menjetek innen, dolgom van.

Setsuka elengedte. Hátrébb ment. A kígyó kiegyenesedett, a feje teteje súrolta a plafont.

-Minek kell a pikkelyem?

-A mérged ellen.- Ökölbe szorítottam a kezeim.

-Találkoztunk már?- Közelebb jött.

-Velem! Megharaptad a barátom és most lehet meghal!- Setsuka nyelt egy nagyot.