Neki volt a legnagyobb szíve.

118

Nem mertem lenézni. A hegy peremén sétálunk, háttal nekidőltem a falnak. Középen sétáltam. Még mindig nem tudom az erőm használni.

Léptem egyet, egy kődarab lezuhant a mélybe. Belekapaszkodtam egy fűcsomóba ami a sziklák közül állt ki.

- Jól vagy Celaena?- Azazel aggódóan nézett rám.

- Igyekezzünk.- Laxus gyorsabban ment.

- Jól vagyok.- Azazel felé fordultam és elmosolyodtam.

Sietősebbre vettük a tempót. Végre egy nagyobb részre értünk. Megfogtam a térdeim. Végre vége, felsóhajtottam egy nagyot. Oldalra néztem. A földbe gyökerezett a talpam. Gyönyörű volt a kilátás.

Messzire elláttam, egy falut se láttam. Csak a véget nem érő erdő és mezők. Azt se tudom melyik országban vagyok.
Egy nagy folyó húzódott a fák közt. Messzebb már hegyek voltak, homályosan láttam Őket.

- Celaena gyere.- Azazel visszakiabált. Már fentebb voltak.

- Pillanat... csak olyan szép.- Lese vettem a szemem a messziségről.

- Siessünk, fentebb van egy barlang. Ott tudunk aludni. - Laxus ment legelől.

- Alszunk? - Elindultam feléjük.

- Nem akarok este itt sétálgatni.

Igaza van. Este nem látom hova lépek. Fel is másztunk. Találtunk egy barlangot. Honnan tudta, hogy itt van barlang? Leültem egy sziklára a barlang előtt. Ez egy kisbarlang, pont elférünk.

Néztem a tájat. Olyan szép. Ment le a nap. Kicsit oldalra kellet néznem, hogy lássam. Szerintem ilyen szép naplementét még nem láttam.

Azazel leült mellém.- Laxus elaludt.

Nem néztem rá, csak előre néztem.- Alszik?- Elmosolyodtam.- Mindig megvárja ameddig elalszok.

- Már napok óta nem aludt.- Törökülésbe ült.- Mindig őrködött.

Hátra néztem Laxusra. Ott ült, nekidőlve a falnak. Csukva volt a szeme, ütemesen vette a levegőt. Tényleg elaludt. Lágyan elmosolyodtam, tudom miért őrködött, de neki is kell aludnia azért. Előre néztem.

- Te aludtál?

- Hát Ő őrködött, szóval igen.- Hátra tette a kezeit és hátrébb dőlt. - Mióta vagy a palotában?

- három éve és hét-nyolc hónapja. - Kikerekedtek a szemeim. Már ilyen régóta? Én magam se vettem észre milyen gyorsan szalad az idő. Már két szülinapom is itt volt. Együtt ünnepeltük a lányokkal, mindig elmentünk valahova. Most majd csak Dojával tudok valamerre menni. Annyi minden történt ez a rövid idő alatt. De közben mégse rövid.

- Oh, már értem.- Felhúzta a szája egyik oldalát.

- Kérdezhetek valamit?- Ránéztem.

-Mit? - Kérdően nézett felém.

- Miért hagytad el a palotát?

Eltelt pár másodperc mire válaszolt. Látszott rajta, hogy gondolkozik mit is mondjon.- E..ezt nem mondhatom el.

- Elég sok mindent tudok a családi dolgokról. Többet mint gondolnád.

- Örülj, hogy ennyit tudsz.

-Akkor megkérdezem majd Laxust, úgyis elmondja.- Sóhajtottam egy nagyot.- Csak a Te szemszögedből jobban megértettelek volna.

Elnevette magát.- Elmondom nagyjából.

Jobban felé fordultam, kíváncsian hallgattam mit mesél.

Megint elkacagta magát.- Nekem az az erőm, hogy belelátok a jövőbe.