Neki volt a legnagyobb szíve.

115

Már egy hete mehettünk. Fáradtan ültem le a földre. Két napja voltunk utoljára faluban. Nekidőltem a fának. Sóhajtottam egy nagyot, kikerestem a táskámból a szendvicsem.
Azazel leült mellém.

- Biztos nem akarsz hazamenni?

Megállítottam a szendvicset a szám előtt.- Nem.- Beleharaptam. Lehet gyorsabban haladnának, de itt akarok lenni.

- Miután ettél megyünk tovább.- Laxus nyújtózkodott.

Bólintottam egyet. Gyorsan megettem, majd elindultunk. Ment le a nap, ma is későn állunk meg. Ásítottam egy nagyot. Laxusék megálltak. Megálltam Én is. Hirtelen erős energiákat éreztem. A földbe gyökerezett a lábam a félelemtől.

Megjelent pár emberszabású állat és rendes emberek is. Varázslók lehetnek. Az ágakon is álltak. A fenyőfákon sorakoztak. Leugrottak ránk, kardot rántottam.
Harcoltunk velük.

Rám ugrott egy férfi. Kiütötte a kardom a kezemből. Bilincset rakott a csuklóimra. Nagyon gyors volt. Ezek varázsbilincsek, ettől nem tudom használni az erőm, ha nem lenne rajtam jelenpillanatban akkor se tudnám. De tudják ki vagyok. Leütött, minden elsötétült.

          // Nicholas//

Belekortyoltam a sörömbe. Hangosan nevettem. - Mondtam, hogy olyan hülye vagy.- Kacagtam. Lágyan elmosolyodtam ahogy Setsuka sírját néztem.

Amikor meghalt mindennap kijöttem hozzá, elmondani mit csináltam. Egy idő után minden második nap, majd minden harmadik nap, utána hetente egyszer-kétszer. Most meg havonta egyszer ha kijövök. De ilyenkor mindent elmondok neki. A földön ültem. Felnéztem az égre.

- Tudod, ha hallasz adhatnál valami jelet.- Levettem a feketesapkám, beletúrtam barna hajamba.- Na mindegy, három hét és Layla esküvője. Azt se tudom kivel megyek.

Ilyenkor mindet elmondok, egész nap itt ülök. Hiányzik, hogy beszélgessünk.
Újratöltöttem a poharam. Koccintottam az Ő poharával.

- Bele kéne húznod, nekem ez már a tizedik, Te meg még az elsővel se végeztél.- Kortyoltam bele az italomba. Elmondtam mindent, már a nap is megy le. Kellemes ez a csend, csak a szelet hallom, becsuktam a szemeim. - Megpróbálok többet jönni.

- Ennyi dolgod van? - Egy női hang.

Kikerekedtek a szemeim. Hirtelen azt hittem Ő volt. Oldalra néztem.- Mit akarsz Lucy?

- Beszélgetni akartam valakivel.- Leült mellém, átkarolta a lábait.- Egyre üresebb ez a palota.- Meredten nézte a sírt.- Lassan többet beszélsz Setsukával mint velünk, pedig csak havonta egyszer jössz.

Elkacagtam magam. - Ugyan.

- Megváltoztál Nicholas.- Felém nézett.- Már jó ideje nem hallottam egy vicced se, vagy egy bulis sztorid.- Visszanézett a márványdarabra.- Itt vagy, de olyan mintha nem is lennél itt, egy üres test lélek nélkül.- Felállt.- Ha szeretnél rendesen beszélgetni beszélgethetsz velünk is.

Felnéztem rá.- Mindig is utáltam, hogy ami a szíveden az a szádon.

- Azért mert mindig az igazat mondom és az általában fájdalmas.- Megfordult. - Tudom, hogy csak idő kell, de ha kell segítség itt vagyunk.- Elsétált.

Előre néztem. Setsuka nevét néztem a síron. Visszavettem a sapkám. Legmélyen tudom, hogy igaza van. De nem ért engem, nem értenek. Setsukát gyerekkora óta ismertem, Én neveltem fel. Mintha a húgom lett volna vagy a lányom, aztán meg amikor újra találkoztunk elkezdtem beleszeretni. Szipogtam egyet. Lehúztam a maradék italt a poharamban. Ő volt a mindenem. Felvettem az Ő poharát is. De már lassan a hangjára se emlékszek. Végiglocsoltam a sörét a sírján.