Neki volt a legnagyobb szíve.

38

-Laxus! Laxus!- Megfogtam a hátát. Elkezdtem keltegetni. Rettenetesen fájt a karom, ömlött belőle a vér. Lefagyasztottam az alkarom ahol a vágás volt. Egy fokkal jobb lett. De már nehéz.

-Laxus.- Belemarkoltam a köpenyébe. Elkezdett könnyezni a szemem. Körbe néztem. Mindenki kivolt dőlve. Beleharaptam az alsó ajkamba. A szőke lány ott feküdt a romok közt. Nem egy falat törtek át. A feketehajú férfit sehol se láttam. Lehet elment? Így itt hagyta a társait?

Mondjuk.. sokat nem tud tenni. Meghaltak. A buzogányos férfi meg se mozdult amióta Laxus eldobta. Jobban belegondolva mindenkivel Ő végzett.

Arrébb rángattam nagy nehezen. Nem akartam a sok holttesthez ilyen közel lenni.

Alig segítettem, sőt. Vissza is tartottam. Elkezdtem sírni. Összefolyt nyálam taknyom.

- Sajnálom, ha megtudtam volna ölni az íjászt.- Összeszorítottam a fogaim.- Nem lőtt volna meg.- Letettem a fejem a hátára és csak sírtam.- Sajnálom.

-Ah összetaknyozod a kedvenc köpenyem.

Kiegyenesedtem.- Laxus!

-Miattam sírsz?- Elnevette magát.

Ki kerekedtek a szemei.- Azt hittem meghaltál.- Hazudtam.

Rosszul éreztem magam, hogy hazudtam neki. De tudtam, hogy nem halt meg. Egy könnycseppem se hullott miatta. Az elvesztegetett idő miatt hullott és magam miatt. Rengeteget gyakoroltam, de semmit se tudtam csinálni. Megtudtam magam védeni, de csak épp hogy. Semmit se ért az elmúlt pár hónap. Nem lettem erősebb. Úgy nem ahogy akartam.

Felült.- Nagyon fáj az oldalam.- Oda kapta a kezét.- Az a kis íjászboszorkány.- Felszisszent. Vért hányt.- Tudta a dolgát.- Elnevette magát.- Összeesett. Gyorsan vette a levegőt.

Felhúzta a pólóját. Ledermedtem. Fekete lett a nyíltól a bőre egy részen. Terjedt a feketeség az erei is látszottak.

-Ez az Én hibám.

-Tiéd is.

-Azt kéne mondanod, hogy nem.- A szemeibe néztem. De nem kellet volna, látszott rajta, hogy szenved.

-De a tiéd is.- Hátára feküdt.- Megmérgezett. Vagy nem tudom mi ez. Alszok egyet hátha meggyógyulok.

-És ha nem?

-Akkor szomorú, hogy az utolsó perceimet veled töltöttem.- Becsukta a szemeit. Izzadt. Ökölbe szorította a kezeit.

-Ezek lesznek az utolsó szavaid?

Semmit se mondott. El is aludt? Elkezdett mocorogni, nem. Csak nincs ereje válaszolni. Megmentett. Miért? Azt hitte, hogy egy normális nyíl. Megráztam a fejem, nagyon fájt a karom. Ránéztem.

Ki kerekedtek a szemeim. Olyan ötletem támadt amit sose akartam. De nem halhat meg.
Főleg így nem.

Elkezdett nyökdécselni.

-Hé! Hallasz?- Nem tud válaszolni?- Nyisd ki a szemed ha hallasz. Nem nyitotta ki. Felemelte a hüvelykujját. - Erre képes vagy, de beszélni nem? Mindegy.- Megráztam a fejem. - Mi lenne ha... innál a véremből?- Nyeltem egy nagyot.- Mármint a vér gyógyít, nem?

Lassan kinyitotta a szemeit. Sose láttam még ilyen tekintettel. Emberi volt. Remegtek a szemei, tele volt szenvedéssel. De olyan gyönyörű. Nem bírtam levenni a tekintetem róla. Általában semmit mondó, vagy szúrós a pillantása, de most. Most olyan gyenge.

-B..biztos?

Bólintottam.- Inkább te idd meg mint, hogy elfolyón.- Halkan elkacagtam magam. Nekivágtam a kardom a jégnek a karomon. Felkiáltottam, nagyon fájt, de a jég eltört.