Neki volt a legnagyobb szíve.

88

Már egy hete elmentek Alucardék. Feltűnt hiányuk, de még mindig ahhoz lehetetlen hozzászokni, hogy Lücy a királynő. Hiányzik az együtt töltött idő. Megpróbálok ma vele lenni, hátha ráér egy kicsit.

Laxus elment valahova, azt mondta hat nap múlva jön, ez már négy napja volt. Nem mondott semmit merre megy, azt hittem több mindent fog mondani így, hogy együtt vagyunk. Mosoly szökött az arcomra, a tudattól, hogy a párom. De ezen a részen semmit se változott.

Hiányzik. 10 napja a barátom, ebből 5 napot nem is találkoztunk. Alig vagyunk együtt, de ha együtt is vagyunk szinte mindig van ott valaki. Régebben sokkal többet voltunk kettesben.

Lücyt kerestem is a márvány folyosókon, de mintha a föld elnyelte volna. A trónteremben sincs. Már kezdtem feladni amikor az ablakból megpillantottam az udvaron. Beszélgetett valakikkel. Kikerekedtek a szemeim. Elkezdtem az ablakot nyitni.

- Celaena!- Setsuka a folyosó végéről kiabált nekem.

Megálltak a kezeim. - Szia.- Integettem neki.

- Mit csinálsz? - Végre odaért elém.- Minek nyitod ki az ablakot?- Kinézett, kikerekedtek a szemei majd sajnálóan rám pillantott.- Celaena...

Oldalra vezettem a tekintetem. - Tudom, hogy sok dolga van. Csak gondoltam oda köszönök neki. - Zavaromban a földet vizslattam.

Megfogta a vállamat.- Biztos neki is hiányzol hisz olyanok voltatok mint két tojás.- Elkacagta magát, komoly lett a tekintete.- De prioritások vannak.

Bólintottam egy aprót.- Te hogy vagy?- Elmosolyodtam.

Jól, jól.- Elvette a kezét rólam.- Téged kerestelek. Jössz velünk?

- Hova mentek?

- Az egyik falut megtámadtak a vérfarkasok, már elmentek de viszünk nekik pár cuccot és segítünk. - Elkezdett játszani narancssárga hajával.- Gray és Juvia dolga volt ez régen.- Megtörten elmosolyodott.

Oldalra kaptam a tekintetem. Fontos dolgokat csináltak. Nem egy gyerekotthont építettek vagy iskolákat, házakat. Az Ő dolguk volt az egyik legfontosabb, most Nicholáséknak kell ezt csinálni.

Visszanéztem szürkeszemeibe.- Segítek.- Elmosolyodtam.

- Remek.- Akkor gyere.- Elment mellettem.

Ki kerekedtek a szemeim. Most azonnal? Kinéztem az ablakon. Lücy már nem volt ott. Ökölbeszorítottam a kezeim.

-Várj, elmegyek a fegyvereimért.

- Elkísérlek.

- Oké.

Átmentünk a varázskapun. Ott voltunk a faluban. A házak romosak voltak és a falusiak megvoltak sebesülve. A vámpíroknak könnyen begyógyul a sebe, de vannak szörnyek akik hasonlóan gyógyulnak mint az emberek, kicsit gyorsabban.

Jött pár katona velünk, nagy dobozokat hoztunk. Pár vámpír is jött és más lények is. Ezek a segítők, vagy önkéntesek.

Ott álltam a falécekből összetákolt, pult mögött és takarókat és ehhez hasonlóakat osztogattunk.

Setsuka a szél erejével egy nagyobb kupac törmeléket vitt arrébb.

Lágyan elmosolyodtam ahogy végignéztem mindenkin. Segítettek egymásnak, igaz, hogy egy tragédia történt, hisz sokan meghaltak és sok veszteség érte a falut minden téren. De mégis ezek a lények minden tőlük telhetőt megtesznek.

Megszorítottam a ruhacsomagot amit nyújtottam a gyíkembernek. Elvette tőlem, adtam a következőnek.

Ha visszagondolok arra a napra amikor az Én falummal történt ez, elkap a szomorúság a düh és az undor.