Neki volt a legnagyobb szíve.

33

Visszaállítottuk a sátrakat. Az utolsó matracot tettem le az ágyra. Sóhajtottam egy nagyot. Végre kész vagyunk. Lassan indulunk vissza a palotába.

Pár nap és itt van a nyár első napja. A vámpíroknál ez egy ünnepnap. Ilyenkor ki díszítik az utcákat, bódékat állítanak fel ahol lehet játszani. Ezzel köszöntik a nyarat. Az ország egyik legnagyobb fesztiválja, az Amanecer.

Sétáltam a sátrak közt, Laxust kerestem. Megakarom kérdezni mikor megyünk vissza, lassan itt lenne az ideje.

-Jaj ne is mond, Celaena annyira idegesítő.

Ahogy meghallottam egyből meg is torpantam. Idegen hang volt. Ökölbe szorítottam a kezeim.

-Semmire se jó az a lány.- Egy másik hang vágta rá.- Miért nem az ősz évszakot kaptuk.

Mintha felrobbant volna bennem valami. Elöntött a düh. Indultam volna kiosztani Őket, hogy hogy képzelik ezt. Sok mindenben segítek. De folytatták.

-Ő legalább nem lenne láb alatt!- Egy kellemes női hang volt.

-Nem értem, hogy akar katona lenni ha nem tud ölni?- Akadt ki az első. - Hibiki is miatta halt meg...- Halkult el a mondata végére.

Megtorpantam épp, hogy nem vettek észre. Szomorú lettem, mint sem mérges. Egyedül Svich szerint nem az Én hibám Hibiki halála. Még szerintem is az enyém, hiába mardos a fájdalom, tudom, hogy az enyém.

-Mindig a fontosak esnek el.

-Csak útban van. A tábornok is tudja, nem értem miért van még itt.

-Lehet a tábornok csak örömlánynak tartja.- Elkacagta magát az egyik.

-Max annak lehet jó.- Nevette el magát a nő is.

Ki kerekedett szemekkel néztem magam elé. Tudtam, hogy nem szeretnek, hogy nem akarják, hogy itt legyek. De azt nem hittem, hogy ezt gondolják rólam.

De részben igazuk van. A csatatéren addig nem veszik a hasznom még meg nem ölöm az ellenségem. De máshol a maximumot nyújtom, Lücynél is. Mindenhol. Amikor a fegyvereket kell tisztítani, vagy az edzőteremben összepakolni utánuk, a lovakat ellátom. Mindig a maximumot nyújtom. A földet kémleltem. Hibikiben is igazuk van... A Laxusos dolgot még reagálásra se méltatom.

Hallottam, hogy még szidnak. De nem is törődtem vele. Inkább elmegyek. Megfordultam, Laxus sátra felé kezdtem menni.

Bementem a sátorba. Ott ült az ágyon, vette fel a cipőjét. Rám kapta a tekintetét.- Kopogni meg Én fogok gondolom.- Elkezdte bekötni a cipőfűzőt.

Megforgattam a szemeim.- Mikor megyünk vissza a palotába?

-Egy-két nap. De az Amanecerre visszaérünk.- Felállt.- De ne tervezz semmit, őrködni fogunk.

Felemeltem a szemöldökeim.-Mih..? -Eltelt néhány másodperc mire kinyögtem. - De ilyenkor mindenki szabadnapos, nem?

-A katonák nem, és még sokan nem.- Felvette a köpenyét.- Mi lettünk beosztva.

-De Te csinálod a beosztást, nem?- Értetlenül néztem rá. Pedig már elterveztem, hogy egész nap Lücyvel vagy a lányokkal fogok szórakozni. Együtt fogjuk felfedezni a fesztivált.

-Most nem.- Megigazította a haját.- Most Alucard csinálta. Hogy ne lóghassam el.- Duzzogni kezdett.

Oldalra néztem.- Ez nem ér... Ez lett volna az első fesztiválom.

-Majd jövőre.- Elment mellettem.

Sóhajtottam egy nagyot. Mint aki beletörődött. Kimentünk a sátorból. Most jutott el az agyamig mit is mondott. Megtorpantam. "jövőre" Én már... nem akarok itt lenni jövőre.