Neki volt a legnagyobb szíve.

55

Már nem is akartam tudni mi lesz a vége. De valahol mégis érdekelt. Ki kerekedtek a szemeim. Találtam egy fura virágot. Kékes lilás volt. Nyeltem egy nagyot és megszagoltam.

Egy kórházban voltam. Laxus ott ült Fiona mellet.

-Túlfogod élni.- Laxus erősebben fogta a nő kezeit.- ha átváltoztatlak...

Lágyan elmosolyodott.- Ne is folytasd. Tudod, hogy nem akarok szörnyeteg lenni. -Üres tekintettel nézte a plafont.- Lehet szívtelennek gondolsz majd- Köhögni kezdett.- De ha vámpír lennék, magányos lennél. - Elkacagta magát.- Mármint örökké együtt lenni, szeretlek. De nem tudnék örök életemben csak veled lenni. Unalmas lenne. -Köhögött megállás nélkül.- Tudom ezzel Te is így vagy. És nem akarok csak azért vámpír lenni, hogy pár évig még együtt legyünk.

Laxus felhúzta a szája egyik oldalát.- Szeretlek.

-Szeretlek.

Csak néztek egymás szemét. Laxus arca gyengéd volt, Fiona szemei pedig üres üvegesek. Vártak a végét. Ami el is jött, a gép ami eddig lassan pippegett és cikázott a monitoron már egyhangú volt. Laxus kezei közül kicsúsztak a gyenge vékony ujjak.

Laxus oda állt a nő mellé, a homlokára nyomott egy puszit. Ráharapott alsó ajkaira. A szemei könnyesek lettek. Felnézett a plafonra és szipogott egy nagyot. Az ajtó felé ment. Kiviharzott. Utána akartam szaladni, de visszakerültem a virágmezőre.

A szívem majd kettéhasadt. Nem tudtam a könnyeimmel bánni. Csak folytak és folytak. Kellet egy kis idő még összeszedtem magam. Sose gondoltam, volna, hogy Laxus ilyen szerelmes tud lenni. Mindent megadott volna neki.
20 évig voltak együtt.

Elmúltak a könnyeim. Megtöröltem a szemeim.

Mit keresek pontosan? Miért kell látnom az emlékeit? Így legalább megismerhetem. De ezeket sose mondaná el magától. Olyan mintha rákényszeríteném, hogy elmondja.
Ezért akarta, hogy Luna jöjjön, Ő ismeri a legjobban.

Sóhajtottam egy nagyot. Vajon mióta lehetek itt? 1-2 napja? Vagy csak pár perce? Vagy évek óta? Mi lehet most a többiekkel. Már biztos unják a testünk figyelését. Azt akarom, hogy vége legyen. Csak legyen már végre.

Elkezdtem sétálni.

Oda hajoltam egy lilavirághoz.

A palotában voltam. Laxus viharzott el mellettem. Utána siettem.

Ki kerekedtek a szemeim. Alig hittem el, hogy az egykori királynét látom. Terhes volt.

-Anya hívattál?

-Menjünk el sétálni.- Felvette a palástját.

A palota televan festményekkel a régi királyicsaládokról. Láttam, hogy néznek ki. De élőben ez a nő hihetetlenül gyönyörű, a festményeken is szép volt. De élőben... derékig érő vörös göndör haja illet a zöld ruhájához. Kékszemei csak úgy csillogtak. Hibátlan fehérbőrén megcsillant a napfény. Még terhesen is tökéletes volt az alakja.

-Miért?

-Mert kell egy kis séta.- Csípőre tette kezeit. - Lücy menni akar.- Elkacagta magát.

-Baromság.- Megforgatta szemeit.- Hova akarsz menni?

-Valami nagy vízhez.

Laxus kinyitott egy fehér kaput.- Menjünk.

Bementek a kapuba. Gyorsan beszaladtam. Épp, hogy Laxus előtt értem át.
Ameddig a szemem ellátott víz volt. Homokos tengerpart pár sziklával.

-Hol vagyunk?- Leült egy sziklára.

-Embereknél, a Csendes-Óceánnál.

-Szép.- Elmosolyodott. Belekapott vörös fürtjeibe a szél. - Valamit mondanom kell.- Komoly lett a tekintete.