Neki volt a legnagyobb szíve.

84

El is felejtettem milyen sűrű és nagy ez az erdő. A fenyőfák óriásiak. Megláttam a korhadt fatörzsön a kezdőbetűm és a barátaim nevének a kezdőbetűjét. Végigsimítottam vékony ujjaimat rajta. Laxus meglátta, hogy megálltam, visszanézett rám. Felé néztem majd előre siettem mutatni az utat.

Ott álltunk az óceán előtt, ment le a nap. Eltartott pár óráig mire ide találtunk. Barnabőr bakancsom belesüppedt a puha homokba, nehézkes volt benne sétálni. Mindig is szerettem ezt a partot, a sziklák amik kilógnak a vízből és a sok korral amit innen jól látni, mindenféle színben voltak.

Megfogtam az állam. Innen is látjuk őket, de nem olyan jól. Kapkodtam a fejem, hátha találok valami helyet ahonnan jobb a kilátás. Megláttam egy csónakot. Itt hagyták őrizetlenül, a külseje amit ellep majd a víz zöld volt, belül sötétbarna lécekből állt. Oda szaladtam. Vagy hatan elférnénk ebben a ladikban.

Laxus utánam jött, behuppantam a csónakba. Elmosolyodtam. Laxus megfogta a csónakot és betolta a vízbe, beugrott. Kicsit vizes lett éjfeketeköpenye.

Megfogta az evezőlapátokat, ugyanolyan barnafából volt mint a hajó belseje.- Merre? - Nézett rám kérdően.

Hangjából lehetett hallani izgatottságát. Én is az lettem, hisz végre Én mutatok neki valamit.
Elmutattam a véget nem érő óceán felé.

Elkezdett evezni. A szél belekapott a hajunkba, tisztán lehetett érezni a sósvíz illatát. Laxust néztem. Levette a köpenyét és a kabátját, fekete pólóban volt. Az izmai jol látszódtak még a lemenő napban is. A nap összefolyt a vízzel, mintha elnyelné. Gyönyörű színekben pompázott az ég, egyben a vízzel. Belelógattam az ujjaim végét a vízbe.

Mentünk már egy ideje, alig láttuk már a partot. Megálltunk. A nap is lement, csillagok lepték el az eget. A vízben tükröződtek a csillagok.

- De nem biztos, hogy látni fogjuk őket. Még a falumban éltem amikor ide jártam.

- Sokat jöttél ide?

Lágyan elmosolyodtam. Most először érdeklődik irántam. - Nem volt messze a falum, félóra, háromnegyed óra sétára maximum. Szóval igen. - Mélyen a szemeibe néztem. - Ide jöttem, ha pihenni akartam.

A vizet néztem. Fura újra itt lenni, főleg valakivel.  Hisz mindig egyedül jöttem ide, kiengedni a gőzt. Lágyan elmosolyodtam. Miközben jöttünk errefelé küszködtem a könnyeimmel, egyre nehezebb visszatartani. Szerencsére nem a falum irányából jöttünk. Ha elmentünk volna mellette biztos elsírtam volna magam. Ha megláttam volna a házakat, vagy a kőoszlopot ami a falu közepén állt. Az is lehet már nincsenek ott azok a régi szalmatetős házak. Lehet akkor még jobban sírnék, hisz már semmi se maradt a barátaimból.

- Biztos nehéz lehet itt lenned, saj..-

Alig figyeltem arra amit mond hisz megláttam a vízben egy világító pontot, ami egyre nagyobb lett.

-Nézd!- Belemutattam a vízbe.

Laxus oda nézett. Egyből ránéztem. A szemei kikerekedtek, ragyogtak lila szemei. Talán jobban mint az állatkertben.

Egyre több fénylő pont volt a vízben, amik csak nőttek. Jöttek fel a víz tetejére a medúzák. Az egész csónakot körbevették. Úszkáltak körülöttünk. Mindenféle színben tündököltek.

Óriásiak voltak, egy darab volt akkora mint a csónak fele. Az egyik elég magasra feljött. Fura volt a törzse. Mintha emberi feje lett volna, kezei voltak teste is emberi volt, törzsétől lefelé lábak helyett uszonya volt mint egy sellőnek. Ugyanúgy voltak tapogatói, uszonyából is az nőtt. Ragyogott, piros árnyalatokban tündökölt.