Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

6. Fejezet

A pince már ellenséges terület, így ahogy leérek a lépcsőn, tudom, hogy óvatosnak kell lennem. Még van egy óra takarodóig, így a mardekárosok szabadon kószálhatnak az egész pincében, nekem viszont nagyon nem kellene beléjük futnom. Ki is átkoznának innen egy ellenséges griffendélest. 
Egy helyen elbizonytalanodom, hogy merre kell mennem, de végül jó irányba fordulok, így tíz perccel később Piton laborja előtt állok meg. Bizalmatlanul méregetem az ajtót, még így sem vagyok teljesen biztos benne, hogy be fogok tudni menni. Piton… ki tudja, milyen sötét varázslatokkal védi az ajtaját? Bár nem hiszem, hogy élete nagy titkait éppen a laborjában őrzi, de mégis… Lehet, hogy megfogom a kilincset, és pecsenyévé sülök… Na jó, ez primitív lenne, mint egy mugli villanypásztor. Piton ennél többre képes. És persze kiszámíthatatlan…
Na jó, csóválom meg a fejem végül, talán nem azért adta ezt a láncot, amit azóta is a bal kezemben szorongatok, hogy tényleg pecsenyévé süssön, hanem azért, hogy elkészítsem a kívánt bájitalokat. Egy nagy levegővel bátorságot gyűjtök, és végül lenyomom a kilincset. 
Piton hideget ígért, és ezúttal is betartja a szavát. Még csak résnyire nyitottam az ajtót, de máris pokoli hideg áramlik ki, a kilincs is olyan jéghideg, hogy szinte odaragad a kezem. És ami a legrosszabb, nem csak fizikailag érzem a hideget, hanem úgy érzem, még a lelkem is megfagy. És a lánc a kezemben mintha jégből lenne, és a dermedtsége felkúszik a karomon, mozdítani sem bírom. Szörnyű rossz érzés, néhány másodpercig mozdulni sem vagyok képes, és végül csak Piton szavai akadályoznak meg abban, hogy elfussak, de ő azt ígérte nem esik bántódásom. Így végül szélesebbre nyitom az ajtót, és belépek. Odabent is dermesztő a hideg, a falakból árad, a padlóból, mindenhonnan, de csak addig a pillanatig, amíg be nem teszem magam mögött az ajtót. Akkor, mintha mi sem történt volna, minden visszaáll a normális rendjébe. Ennek ellenére egy pálcaintéssel lángra lobbantom a kandallóban a tüzet, mert a lelkemben a dermedtség csak nagyon lassan kezd felengedni. 
Embert próbáló élmény volt, és megcsóválom a fejem, ahogy azon tűnődöm egy percig, hogy vajon milyen érzés lehet annak, aki Piton engedélye nélkül próbál behatolni, és hogy a hidegen kívül vajon mivel kell szembenéznie, ha egyáltalán arra képes, hogy megérintse a kilincset. Hisz én megkaptam az engedélyét, és a lánc a kezemben gondolom a védelem nagy részét feloldotta. Még az is lehet, hogy más észre sem veszi az ajtót, hanem simán elsétál mellette. Pitonnál sosem lehet tudni, mit vet be a védelem érdekében. 

Végül, ahogy a lángok egész barátságosra festi a szobát, leülök az egyik székre, és végre alaposan áttanulmányozom, hogy mit vállaltam be. Az egyik bájital az átkok utóhatásait van hivatva csökkenteni, a másik pedig egy nagyon hatékony erősítő és energiapótló szérum. Végül arra jutok, hogy az egyik bájital hosszadalmas, de az elkészítés nagyjából felénél van egy jó óra, amíg nem igazán kell vele semmit csinálnom, de ebben a szünetben bőven elkészíthető a másik. Bár az sem egyszerű, de időben sokkal kevesebbet igényel. Így először a másiknak kezdek neki. 
Gondosan összeszedem a hozzávalókat, majd tüzet gyújtok az egyik üst alatt, és beletöltöm a szükséges vizet, majd nekiállok a recept szerint előkészíteni a hozzávalókat. 
Közben az agyam egy szeglete máson gondolkodik. Természetesen Pitonon. Hogy jutott egyáltalán eszébe nekem szólni? Csak mert sietett, és nem jött vele szembe más, csak én? De hát a keresztfia is ért úgy a bájitalokhoz, mint én, csóválom meg a fejem, ráadásul könnyebben és kevesebb feltűnéssel beszélhetett volna vele, de aztán le is hülyézem magam. Ha most valami olyasmit készítek, amivel keresztülhúzzuk Tudjukki terveit, akkor aztán mindenkinek szólhatna, csak a Malfoy kölyöknek nem. Hisz ő lenne az első, aki apucihoz rohanna, hogy elárulja Pitont. Felmerül még bennem Madam Pomfrey neve, hisz az öreglány a varázsvilág legjobb javasasszonyai közé tartozik, de aztán rájövök, hogy más dolog a bájitalokat mesteri érzékkel felhasználni, és megint más dolog elkészíteni. Végül elhúzom a számat, és elkönyvelem magamban, hogy Pitont csupán a kényszer vitte rá arra, hogy rám sózza ezt a nemes feladatot. Nem talált más balekot, aki elérhető, ráadásul úgy vágyik az új ismeretekre, mint én. Tudta, hogy nekem már ez elég ahhoz, hogy igent mondjak a feladatra. Megint csak megcsóválom a fejem, és az üstbe adagolom az előre kimért sárkánypikkelyt, óvatosan, hogy be ne lélegezzem a felcsapó füstöt, mert a recept szerint erősen bódító hatású az első néhány percben. Most legkevésbé arra van szükségem, hogy Piton félájultan találjon a laborja padlóján, mikor visszatér. Erre a gondolatra megfordul bennem a kérdés, hogy vajon mikor tér vissza, hisz az az ígéret, hogy igyekszik hajnali kettőre itt lenni, nem tűnt túl határozottnak. De hát ez ellen nem tehetek semmit. Majd jön, amikor tud, vonok vállat gondolatban, és az elkövetkező órákban a két bájital annyira kitölti a gondolataimat, hogy semmi máson nem tudok gondolkodni. 

Mikor éjfélt üt a toronyóra, felnézek, és megállapítom, hogy legfeljebb egy órányi munkám van a két üsttel, szóval még rendet rakni is lesz időm, mire Piton visszaér. 
Egy óra után valamivel lejjebb veszem a tüzet a két üst alatt, de nem oltom el, hisz mindkét recept azt írja, hogy frissen, melegen kell megitatni a beteggel. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy Piton nem saját magának szánja-e ezeket a löttyöket, hisz valószínűleg minden esetben, mikor a Nagyúrhoz megy, számíthat arra, hogy valami hasonló állapotban kerül vissza a kastélyba. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva reménykedek benne, hogy nem így lesz. Tudom, hogy amúgy is eleget szenved, akárhányszor hívatja Voldemort, vagy Dumbledore odaküldi, de örülnék, ha legalább ezt az éjszakát megúszná különösebb átkok nélkül. Érdekes és meglepő érzés, ahogy aggódom érte, néhány percig boncolgatom ezt az érzést, de aztán inkább egy sóhajjal körülnézek, és megállapítom, hogy elég nagy rumlit csináltam néhány óra alatt. 
Végül mikor mindent összepakoltam, és a két bájital is nyugodtan gőzölög az üstjében, csak letelepszem a kandalló elé. Azt ugyan nem mondta Piton, hogy várjam meg, de gyanítom, nem örülne, ha magára hagynék két üst bájitalt a tűzön, minden felügyelet nélkül. Ha esetleg csak reggel talál vissza, addigra leég az egész szoba.