Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

23 / 2

- Perselus!
- Késő van, Ms. Granger. Biztos benne, hogy neki akar állni a bájitalnak? – vált témát hirtelen.
- Úgysem tudnék aludni. Túl sok minden kavarog a fejemben. 
- Maradjak veled?
- Nem, meg tudom csinálni. És amúgy sem venném a lelkemre, ha az én hülyeségem miatt holnap a griffendél annyi pontot veszít, hogy visszaszorul a negyedik helyre. Pihenj csak. 
- Ne maradj sokáig! – lép közelebb hozzám. – És azt komolyan mondtam, hogy óvatosabbnak kell lenned. 
- Tudom. Igyekezni fogok – ígérem, aztán felállok, és megfogom a kezét. – Ne haragudj!
- Weasley csak egy ember. Lesz ez sokkal rosszabb is. És mondd meg Potternek, hogy zabolázza meg a kis barátját, mert ha még egyszer az utamba kerül, fejvesztve fog menekülni a Roxfortból. 
- Megmondom neki. 
- Rendben. Akkor… jó munkát! – mondja még, majd megcirógatja az arcom. Ettől egy pillanat alatt elfelejtek mindent, ami ma történt, és az agyam csak a közelségét képes felfogni, az érintését, az illatát. Tudja, milyen hatással van rám, halványan elmosolyodik. Mikor már nem bírom tovább, hogy húzza az agyam, összeszedem a bátorságom, és megcsókolom. Nem tiltakozik, sőt, nem sokkal később magához ölel, amitől megrogynak a lábaim, de biztos kézzel megtart. Két perccel később azonban elhúzódik tőlem. 
- Várja az üstje, kisasszony – súgja, majd ad még egy puszit, és magamra hagy. Tűnődő mosollyal nézek utána, de aztán lassan tényleg rászánom magam, és nekiállok a bájitalnak. 

Ron két nappal később kikerül a gyengélkedőről, és ezúttal úgy érzem, végleg megszakadt köztünk valami. Most már a korábbi dühöt és csalódottságot sem látom a szemében, ahogy időnként rám néz. A pillantása hideg és üres. Sajnálom, hogy így alakult, és sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neki, de belátom, hogy nem tehetek semmit. Harrynek igaza van, addig nem fog értelmesen gondolkodni, amíg nem lesz túl az érzésein. Ez gyanítom csak akkor fog majd bekövetkezni, ha egyszer ő is megtalálja azt a párt, akivel boldog lehet. Addig pedig csak elkerülgetjük egymást valahogy. 
Harry próbál lavírozni közöttünk, de látom, nincs könnyű dolga. Ron biztos a szemére veti, hogy képes elfogadni a kapcsolatomat Perselusszal. Mindenesetre én örülök, hogy legalább egy ember van, akivel őszintén beszélgethetek, aki előtt nem kell titkolóznom és hazudoznom. Ez sokat könnyít a lelkemen. És Harry még arra is képes, hogy rávegye Ront, hallgasson arról, amit megtudott. Nem tudom, mivel érte el, de hálás vagyok neki. Még ezt a néhány hónapot ki kell bírnunk ebben a hülye titkolózásban. 

Bár nem az első alkalom, hogy gyanús jeleket látok, de mégis, csak november végén tudatosodik bennem, hogy mennyire rossz a viszony Perselus és McGalagony között. Addig is oda-oda mondogattak egymásnak az étkezéseknél, vagy ha a folyosón találkoztak, de akkor csúnyán összekaphatnak. Eleve későn megyek vacsorázni, mert még előtte be akartam fejezni a számmisztika házimat, így az utolsók közt hagyom el a nagytermet, és akkor látom meg őket a bejárati csarnokban. McGalagony veszettül dühös, Perselusnak csak a szeme szór villámokat, de tudom, hogy ez nála rossz jel. Az arca nagyon ritkán árul el érzelmeket, de aki megtanul olvasni a szemében, az egy ilyen helyzetben olyan messzire menekül tőle, amennyire csak lehet. Egy héttel később merek csak rákérdezni mi történt, de csak annyit mond, hogy McGalagony még mindig rosszul viseli a jelenlétét. Ettől kezdve árgus szemekkel figyelem a kis összezörrenéseiket, és rá kell döbbennem, hogy napi rendszerességgel lezajlik. Változó, hogy reggel, délben, vagy este, de szinte minden nap beszólnak egymásnak valamit. És az sem kerüli el a figyelmemet, hogy ezeket általában az igazgatónő kezdeményezi. Mintha keresné az alkalmat, hogy beleköthessen Perselusba. Értelmes ember nem csinál ilyet, hisz Perselus szócsatában legalább olyan verhetetlen, mint párbajban, de be kell látnom, az igazgatónő lassan elemelkedik a racionális gondolkodás talajáról. Meglehetősen igazságtalannak tartom ezt a viselkedést, még akkor is, ha figyelembe veszem, amit Perselus mondott McGalagonyról és Dumbledore-ról. 
Néhány nappal később, mikor vacsoránál McGalagony úgy felhúzza Perselust, hogy ő ledobva a villáját otthagyja az alig elkezdett vacsoráját, már nem tudom tovább nézni. Megvárom, míg McGalagony végez és elindul, aztán utána megyek. Megvárom, míg néptelenebb környékre érünk, aztán utána szólok.