Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

33. Fejezet

Épp egy összetett és hosszú megrendelést állítunk össze Perselusszal aznap délután, miközben azt találgatjuk, mi készülhet az alapanyagokból, mikor felbukkan az üzletben McGalagony. Egy pillanatra meglepetten összenézünk, és mivel a leghalványabb sejtésünk sincs arról, hogy mit akar, Perselus közelebb lép hozzá. Talán csak azért, hogy megelőzzön abban, hogy még egyszer lekapjam a nőt a tíz körméről. Mondanom sem kell, ahogy meglátom felforr bennem az indulat. 

- Mit tehetünk önért, igazgatónő? – kérdezi Perselus hidegen, és tudom, ő is csak leplezi a közömbösséggel a dühét. 
- Szeretnék beszélni önnel. Négyszemközt – mondja a boszorkány, mire Perselus felém pillant. 
- Ms. Granger előtt nincsenek titkaim.
- Valóban? – vonja fel kérdőn a szemöldökét McGalagony. 
- Valóban – biztosítja Perselus. 
- Hát jó. Mint bizonyára sejti, azóta sem találtam megfelelő tanárt a Roxfort bájitaltan tanári állására. 
- Bizonyára sejtem – húzza össze a szemét Perselus. Elfojtok egy gúnyos mosolyt, hisz Alston abszolút naprakész a témában, mindig beszámol róla, hogy éppen kit nyaggat McGalagony ezzel a kérdéssel, és az illető milyen választ adott neki. Azt is tudjuk, hogy Lumpsluck professzor szigorúan kikötötte neki, hogy csak azt a félben maradt évet fejezi be, aztán a továbbiakban hallani sem akarja azt a szót, hogy Roxfort. Megírta Alstonnak, hogy ő már nyugdíjas, megérdemli a pihenést és punktum. Már csak saját magának szeretne reuma elleni bájitalokat és krémeket kevergetni, és nem neveletlen kölykökkel piszmogni. Mindez mardekáros módon nem kevés kárörömmel tölt el bennünket, nem csak Perselust, de Alstont és engem is.
- De ettől még elképzelésem sincs, mit akar tőlem – teszi hozzá Perselus értetlenséget színlelve, had mondja csak végig a boszorkány, amiért jött. Nem könnyítjük meg a dolgát. 
- Nos… sokat gondolkodtam a történeteken… és… szeretném, ha visszajönne.
- Azok után, hogy tiltott viszonyt folytattam egy diákommal? – sandít rám Perselus. 
- Nos… igen… ez... tény… de… Ms. Granger ugyebár… ha jól belegondolunk… már nem volt hagyományos értelemben diák… és… nagykorú volt és… valószínűleg nem állt fenn sem a kényszerítés, sem a jobb jegyért való… khm… ellenszolgáltatás… esete… 
- Valószínűleg – szúrja közbe végtelenül gúnyosan Perselus. – De esetleg Imperius átkot még szórhattam rá.
McGalagony figyelmen kívül hagyja ezt a beszólást, és néhány másodperc töprengés után folytatja. 
- Szóval azt hiszem… kissé elhamarkodottan ítéltem ebben az ügyben. 
- És az a nem elhanyagolható álláspontja, miszerint megöltem Dumbledore-t? – néz rá fagyos pillantással Perselus.
- Rájöttem, hogy a magánéleti problémáimat nem vihetem be a munkahelyemre – mondja némileg hűvösre váltva a boszorkány is. 
- A végén még kiderül, hogy okklumenciát tanul a kedvemért – húzza az idegeit Perselus. 
- Mi a válasza? 
- Nem hagyom itt Granger kisasszonyt – mondja lazán Perselus.
- Azt mindjárt gondoltam… de erre is van megoldás – vesz szemügyre az igazgatónő.
- Na erre kíváncsi vagyok – teszem csípőre a kezem.
- Flitwick professzor rebesgeti már, hogy szeretne nyugdíjba menni. Szóval, ha jövő szeptembertől még nem is, de egy évvel később megüresedik még egy poszt a tanári karban. 

Perselus vet rám egy pillantást, de a tömény undoron kívül semmit nem tud leolvasni az arcomról. 
- Mint bizonyára észrevette, professzor, az elmúlt hónapok alatt sikerült egy új életet kezdenünk – pillant körül Perselus az üzletben. 
- Igen, észrevettem – néz körül megvetően McGalagony. – De remélem, nem gondolja komolyan, hogy egy világvégi nevenincs boltban eladósegédként szeretné leélni az életét?
Nem tudom, melyikünk nyúlna gyorsabban pálcáért, gyanítom, Perselus, hisz háborúban élesedtek a reflexei, de abban a pillanatban kinyílik az üzlet hátsó ajtaja, és belép rajta Mr. Coward, mi pedig megakadunk a mozdulatban, mint két süticsenésen ért gyerek. 
- Á, Minerva McGalagony, ha nem tévedek – néz kedélyes mosollyal a nőre. – Micsoda megtiszteltetés, maga a Roxfort igazgatónője az én üzletemben!
Döbbenten nézek rá a hangnem miatt, és a döbbenetem még csak fokozódik, ahogy Perselusra nézek, és az ő arcán is felfedezek egy elfojtott, apró, de felettébb csúfondáros mosolyt. Mintha számítana valamire. 
- Ön bizonyára Mr. Coward – veszi szemügyre McGalagony az öreget. A hangjából még mindig érezhető a lekicsinylés.
- Bizonyára – bólint rá az öreg ártatlanul mosolyogva. 
- Nos… talán megbocsátja nekem, hogy a segédjét próbálom visszacsábítani Roxfortba. Mégiscsak egy neves iskola, ahol… nem pazarolná el a… tehetségét… és talán fizetni is többet tudok neki, mint ön. 
- Ebben teljesen biztos vagyok. Az én lehetőségeim meglehetősen szerények – bólogat Coward, és én továbbra is értetlenül nézek rá. 
- Szóval nem bánja?
- Egyáltalán nem, drága hölgyem. De előtte tudnia kell néhány dolgot.
- Mégis mit? – kérdezi gyanakodva McGalagony. 
- Először is azt kell tudnia, hogy Perselus nem csupán a segédem, hanem a valaha volt legszorgalmasabb és legtehetségesebb tanítványom, és mellesleg nagyon jó barátom, amióta csak ismerem. Ennek pedig már húsz éve. A másik dolog, hogy Perselus nem az alkalmazottam, hanem az örökösöm, vagyis az üzletem, a házam, és minden egyéb ingó és ingatlan vagyonom leendő tulajdonosa. A harmadik az, hogy amit ön egy világvégi porfészek huszadrangú boltjának titulál, az bájitalmesteri körökben nemzetközi elismerésnek örvend, és még Ausztráliából is járnak ide bájitalmesterek, hogy megbízható, minőségi áruhoz jussanak. A negyedik dolog az, hogy ön bármilyen csillagászati fizetést is ígérne Perselusnak, az sosem érhetne fel azzal, amit én itt kínálhatok neki. Ez pedig a megbecsülés és a tisztelet, valamit a tudásának az elismerése, amiben itt része lehet, és öntől soha nem kaphatná meg. És végül, de nem utolsósorban, itt szabad lehet, a maga ura, amire eddig soha nem volt lehetősége, így el nem ítélhető módon szomjazza a szabadságot, mint sivatag az esőt, és nem hinném, hogy bármi is elcsábíthatná innen. 
Mindezt az öreg bájitalmester könnyed hangon mondja, de minden mondata tökéletes arculcsapásként éri McGalagonyt. 
- Önnek is ez a véleménye? – néz kérdőn Perselusra. 
- Magam sem fogalmazhattam volna meg jobban – bólint rá, mire az igazgatónő arca még jobban elszürkül. 
- Értem – húzza el a száját. 
- Nos, ennek igazán örülök – mosolyog tovább Mr. Coward. – Tehetünk önért még valamit?
- Nem. 
- Akkor tisztelettel meg kell kérnem, hogy hagyja el a házamat. 
Mintha még egyszer utoljára pofon vágták volna, McGalagony megpördül és kirohan az üzletből.