Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

34. Fejezet

Október közepén még néhány szép, napsütéses nappal ajándékoz meg minket az időjárás. Délután egyedül vagyok az üzletben, hisz Perselus reggel egy bonyolult és hosszadalmas bájitalnak állt neki, és mire ebéd után végzett, alaposan ki is merült bele. Visszament a házba, hogy egyen egy késői ebédet, én pedig folytattam annak a rendelésnek az összeállítását, amit még aznap el akartam küldeni a bagollyal. 
Épp zárás előtt végzek, úgyhogy csak rendbe teszem a kasszát, bezárom az ajtót, és én is bemegyek a házba. 
A konyhában és a nappaliban nem találok senkit, és csak úgy véletlenül nézek ki a nappali hátsó ablakán, mikor meglátom Perselust a kertben. 

Az első pillanatban utána mennék, de aztán csak az ablakhoz sétálok, és onnan nézem. Látom, hogy el van merülve a gondolataiba, és idáig érzem, hogy megint nem túl szép emlékeket idéz fel. A kellemes időben feltűrte az inge ujját, de a tekintetét le sem veszi a karján lévő Sötét Jegyről. Megszakad a szívem érte, mint mindig, mikor látom, hogy elmerül a régi fájdalmakban. És tudom, ilyenkor mondhatok bármit, vajmi keveset segít. Ilyenkor visszahúzza maga köré a falakat, amiket a fájdalmából épített, és minden lepereg róla. 
Jó ideje figyelem már, mikor Alston odasétál mellém, és hallom, ahogy sóhajt. 
- Úgy szeretnék segíteni neki – pillantok fel rá. – Úgy szeretném, ha elfelejthetné azt a sok szörnyűséget. 
- Időnként sikerül neki – próbál megnyugtatni az öreg. – Ezek az időszakok majd idővel megnyúlnak. Csak legyen türelmes. Alig egy év telt el a háború óta. Talán még mindig nem tudta elhinni, hogy végleg vége.
- Tudom – látom be. – Nekem is sokszor eszembe jutnak dolgok…
- Látja. 
- Alston, kérdezhetek valamit?
- A soha el nem múló griffendéles kíváncsiság – kuncog Alston. – Hát persze, kérdezzen csak. Használja ki, hogy most Perselus nem szakítja félbe. 
Egy bűntudatos mosollyal lehajtom a fejem, de végül mégis kibököm a kérdést, ami eszembe jutott. 
- Amikor Perselus először jött önhöz… mi fogta meg benne? Mi volt az, ami miatt megkedvelte?
- Húsz éve már ennek – tűnődik el. – Annak, hogy először belépett hozzám az üzletbe. Mégis úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. De ez önnek bizonyára csak egy üres frázis, amit az öregek szoktak mondogatni. 
- Nem – rázom meg a fejem egy halvány mosollyal. – Én is úgy emlékszem az első bájitaltan órámra, mintha tegnap lett volna. Pedig jó nyolc éve már. Szóról szóra vissza tudnám mondani Perselus nagymonológját a bájitaltanról. 
- Azt elhiszem – neveti el magát Alston, de aztán a gondolatai visszakanyarodnak a régi dolgokhoz. – Alig múlt tizennyolc, mikor először találkoztunk. Fiatal férfi volt, de amikor ránéztem, egy riadt kisfiú nézett velem szembe, aki próbál erősnek mutatkozni. Egy űzött kis vadállat, aki az erős mellé csapódva remél menedéket, biztonságot. De már akkor tudtam, hogy hamarosan megérti, hogy benne is ott van az erő. Talán sokkal nagyobb erő, mint amitől akkor megnyugvást remélt. És bíztam abban, hogy ha ezt felismeri, akkor jóra fogja használni. Nagyon nagy erő van benne… azóta még sokkal erősebb lett. Korunk legerősebb és leghatalmasabb varázslói közé tartozik. Talán még ő maga sincs tisztában ezzel, de így van. 
- Tudom – bólintok rá. – De így is annyi minden van, ami nyomasztja… mindenért egy személyben akar felelősséget vállalni… ne tegyük a vállára még ezt a terhet is. 
- Nem állt szándékomban, kisasszony. De változik ő is. Máris nagyon sokat változott. Én talán még önnél is jobban látom. A harag, amit mindig is érzett a világ iránt, szinte már teljesen eltűnt. És hamarosan ez a mélységes szomorúság is oldódni fog. Csak legyen türelmes. Ez nem megy egyik napról a másikra, és… nem fájdalommentes. Nem lehet az. 
- Igen, tudom, csak… ilyenkor úgy fáj a szívem… 
- Akkor menjen, és ölelje át! – mosolyog rám Alston, mire én is elmosolyodok, és kisétálok a kertbe. 

Abban nem vagyok biztos, hogy jó ötlet lenne azonnal ölelgetéssel nyitni, így leülök Perselus mellé, és megsimogatom a karját. Csak akkor veszi észre, hogy ott vagyok, és visszatérve a gondolatai mélyéről azonnal rá akarja húzni az ingét a Jegyre, hogy ne is lássam. Én azonban megfogom a kezét, és gyengéden végigsimítok rajta. Csak sóhajt, és végül mégis az inge alá rejti. 
- Mikor a Nagyúr meghalt – szólal meg rekedten -, abban reménykedtem, hogy eltűnik… vagy legalább halványodik. 
- Halványodott. 
- Alig – rázza meg a fejét. – Sosem fog eltűnni. 
- Talán a szeretet, ami most körülvesz, segít, hogy halványodjon – mondom, de csak egy pillantást vet rám, jelezve, hogy mennyire képtelennek tartja az ötletet. – Ne feledd, Harry is a szeretet erejével győzte le Voldemortot – figyelmeztetem. – De…
- De? – fordul felém. – Mit akartál mondani?
- Csak azt, hogy… ha mégsem tűnne el… szóval… engem nem zavar. Hozzád tartozik… része az életednek… Ezzel együtt szeretlek! Csak azért zavarna, mert tudnám… hogy téged azokra a szörnyű dolgokra emlékeztet. 
- Talán jobb is így… Sosem szabad elfeledkeznem azokról az időkről. 
- Perselus… így sosem lehetsz igazán boldog – fogom meg a kezét. 
- Talán nem is lehetek – hajtja le a fejét. – Talán a boldogság nem az az érzés, amit nekem találtak ki. 
- Ne mondd ezt! Én mindent megtennék, hogy boldoggá tegyelek!
- Te romantikus bolond – csóválja meg a fejét. – Amikor itt vagy velem… minden… könnyebb… De mégis… akkor is itt van bennem az egész. 
- Tudom. De egyszer majd a jelenlétem erősebb lesz a múlt árnyainál. És akkor igazán boldog lehetsz. 
- Talán – pillant rám reménykedve. 
- Így lesz, hidd el! És most gyere vacsorázni! – fogom meg a kezét.
- Még meg akartam nézni a bájitalt. Mostanra biztosan kihűlt már. Ki kell adagolni, és kell még rá egy tartósító-bűbáj is, a sárkányvér miatt.
- Majd vacsora után megnézzük – húzom fel a padról. – Most együnk, attól talán lesz némi életkedved. 
Kételkedve néz rám, de végül egy sóhajjal engedelmeskedik. A vacsora alatt Alston egy halvány mosollyal figyel bennünket. Tudja, hogy ha lassan is, de képesek leszünk feloldani ezt a bűntudatot Perselusban, és ő talán most is látja előre, hogy milyen lesz majd akkor, ha végre igazán önmaga lehet. Én még nem látom pontosan, csak azt tudom, hogy segíteni akarok neki elérni ezt az állapotot.