Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

12 / 2

Egy hónap telt már el a nyárból. Este van, a sátrunk előtt ülünk, amit szokás szerint egy ember nem járta helyen állítottunk fel. A fiúk fáradtan bámulnak a tűz lángjaiba, és az elmúlt napok eseményein töprengenek, én a nap közben lopott tegnapi Prófétát böngészem. Az elmúlt hetekben szokásommá vált, hogy hátulról kezdjem, ahol az eltűntek és az áldozatok névsorát közli a lap. 
- Már megint két bájitalmestert megöltek – jelentem be a fiúknak, de közben pörögnek a gondolatok a fejemben.
- Mi van, Piton irtja a konkurenciát? - kérdezi Ron fel sem nézve, miközben azt az átkozott medált forgatja az ujjai között. Akármelyikünknél is van, azt mindig megviseli, így fel sem veszem, amit mond. És különben is, az elmúlt hetekben hozzáedződtem a feladathoz, igyekszem meg sem hallani azokat a durva szavakat, amiket Perselusról mondanak. 
- Nem hinném – rázom meg a fejem. – Szerintem inkább Ő akar tőlük valamit. Kell neki egy bájitalmester. 
- Minek kéne, mikor ott van Piton? – néz rám értetlenül Harry is. – Ő a bájitalok utolérhetetlen mestere, nem?
- Piton még túl fiatal – tűnődöm, mire úgy néznek rám, mint egy ütődöttre. - De most komolyan, Piton még negyven sincs, a varázsvilágban ez nem kor –bizonygatom eléjük rakva az újságot. – Ma egy nyolcvanhárom és egy kilencvenhét éves az áldozat. Néhány napja volt egy százegy éves, és egy hetvenkilenc. Előtte hasonlóan öregek, sokan száz év felett… szinte minden második nap. Tudjátokki valami olyan bájitalt keres, amit csak a régi bájitalmesterek tudhattak, és nem adtak át az új generációnak.
- Mégis mit? – néz rám Harry, és úgy tűnik, sikerült felkeltenem a kíváncsiságát.
- Nem tudom – rázom meg a fejem, így csend borul ránk, és én tovább töprengek ezen a dolgon. Próbálom visszaidézni, hogy mikor fedeztem fel az első bájitalmestert az áldozatok között, de mintha már az első napokban is lett volna a listában mindig legalább egy… mikor kezdődhetett mindez, Merlinre? Végül aztán, mintha villám csapna le mellettem, megértem az egészet. Megint ezer apró kockája kerül a helyére a mozaiknak. 

Rájövök, hogy az a férfi, akit Perselus aznap éjjel kimentett Voldemort táborából, szintén bájitalmester volt. Ő lett volna az első áldozat, mert nála volt a legnagyobb a valószínűsége, hogy ismeri a Voldemort által keresett varázslatot. Ezért nem szabadott kiderülnie, hogy életben van. Azért, mert ő tényleg ismeri a titkot… Csoda, hogy képes volt ellenállni a kínzásoknak, és nem mondta el Voldemortnak, amit tudni akart. Kitartott addig, míg Perselusnak volt lehetősége segíteni. Perselus már eleve azért ment oda aznap este, hogy valahogy kihozza, és ezért bízta rám a bájitalok elkészítését. És ahogy az emlékeimben próbálok átlátni az érzéketlensége álarcán, és meglátom a szemében az aggodalmat, azt is megértem, hogy miért tette. Ő volt a mestere. Perselus nem csak azért aggódott, hogy Voldemort megtudja, amit szeretne, hanem az idős férfit is féltette. Ezért ment oda személyesen, sok kockázatot vállalva, kitéve saját magát is néhány tiltott átoknak. 

- Van még százfűlé-főzetünk? – nézek fel hirtelen Harryre. 
- Még van néhány adag – feleli csodálkozva. – Mit akarsz vele?
- Be kell jutnom a könyvtárba!
- Hermione, ne haragudj, de ez most nem a legalkalmasabb időpont az olvasgatásra – tiltakozik bosszúsan Ron. 
- Ki akar olvasgatni? – fojtom belé a további akadékoskodást. – Az archívumba kell bejutnom. A régi Próféták közé.
- Minek?
- Utána kell néznem valaminek – mondom határozottan, és látom az arcukon, hogy azt hiszik bekattantam. Ennek ellenére határozottan érzem, hogy ha kiderítjük ki az a férfi, és megtaláljuk, megtudhatunk tőle néhány dolgot. 
- Holnapra mást terveztünk – rázza meg a fejét Harry. 
- Tudom, de egy fél napot kibírtok nélkülem. Csak a köpenyed kell, és úgy két adag abból a löttyből. 
- Rendben – egyezik bele végül, és mivel ma éjjel én vagyok a soros az őrködésben, ők lassan elvonulnak aludni. 

Továbbra is ezen a dolgon gondolkodom. És azon, amit Perselus mondott. Mármint, hogy a tárgyalása óta egyszer találkozott csak a mesterével, és hogy akkor is csalódást okozott neki. Mégis mivel? Azzal, hogy megmentette az életét? Végül aztán megértem, mire gondolt. A tárgyalása után a mestere azt mondta neki, végre meghozta a helyes döntést. És most újra a halálfalók között látta, és az idős férfi nem tudhatta, hogy nem szabad akaratából van ott. Remélem, lesz még lehetőség, hogy ezt megbeszéljék egymás között. 

Végtelen lassan jön csak el a reggel, és Harry még akkor is vonakodik, hogy elengedjen, de mivel elég határozott vagyok, végül átnyújtja a köpenyét, én pedig magamra borítom, és Londonba hoppanálok. 
Alig néhány perc alatt sikerül szereznem néhány hosszú szőke hajszálat egy fiatal boszorkánytól, és már el is tűnök egy sikátorban, hogy megigyam a bájitalom, és pár perccel később már átalakulva kerüljek elő.
Sietek a könyvtárba, hisz a bájital hatása véges, nem vesztegethetem a perceket. Ahogy belépek, és tanácstalanul körülnézek, egy fiatal varázsló odalép hozzám, hogy segítsen. Szokatlan, hogy így körülzsongjon, de aztán rájövök, hogy szőke szépségként valószínűleg nagyobb sikerem van. Készségesen elkalauzol az archívumba, és alig tudom meggyőzni, hogy itt már egyedül is boldogulok. 
Még meggyőződök róla, hogy valóban elment, aztán máris az újságok közé vetem magam. Csak nagyjából tudom betájolni, mikor lehetett Perselus tárgyalása, így jó néhány példányt ki kell szednem. Gyanítom címoldalon lehetett, de azért néhány újságot át is lapozok. Néha belesápadok egy-egy dologba, amit az akkori háborúról olvasok, de egy órával később megtalálom azt, amit kerestem. Főcím, ahogy sejtettem. Gyorsan átfutom a cikket, de ez semmi újat nem mond, hisz többször, több embertől is hallottuk már, hogy zajlott az a tárgyalás. Inkább a képeket nézem, és az egyiken meg is találom a férfit, akit keresek. Az első sorban ül, le nem veszi a szemét a vádlottak padján ülő Perselusról. 
Gyorsan készítek a cikkről egy másolatot, bűbájjal visszarakom a szanaszét szórt újságokat a helyükre, aztán megkeresem a segítőkész fiatalembert a pultnál. Próbálok csábosan rámosolyogni, mikor elé teszem a lapot. 
- Mit kellene tennem, ha szeretném kideríteni, ki ez a férfi?
Átveszi tőlem a lapot, és alaposan megnézi, de aztán nyújtja is vissza. – Ő Alston Coward – mondja magától értetődően.
- Ismeri? – kapom fel a fejem döbbenten. 
- Nem, sajnos nem – mondja -, de ismerem valamennyi könyvet, ami itt van a könyvtárban. 
Hátrafordulok, hogy végignézzek a polcokon, amiket több tízezer könyv borít, majd elismerően visszanézek a fiatal varázslóra. Ezt még Madam Cvikker is megirigyelhetné.
- Szóval ő írt egy könyvet? – kérdezem végül. 
- Igen – bólint rá. – Bár akkor még jóval fiatalabb volt. Jöjjön, megkeressük – indul el a sorok között, és én követem.
- Milyen témában írt?
- Valamit a bájitalokról – tűnődik. – Ha jól emlékszem fiatal korában híres bájitalmester volt, és tagja volt a bizottságnak, amelyik a bájitalmestereket vizsgáztatja. De aztán történt valami, és ő visszavonult. Teljesen eltűnt, még a posztjáról is lemondott. 
- Mi történt?
- Ezt sajnos nem tudom önnek megmondani – mondja, miközben befordul a polcok közé. – De több könyvet nem is írt, és újságban sem publikált a későbbiek folyamán. Pedig akkor még fiatal volt, nagy jövő állhatott volna előtte. 
- Értem – sóhajtok, és átveszem tőle a könyvet, amit leemel a polcról. – Köszönöm a segítségét!
Még rám mosolyog, aztán magamra hagy a könyvvel. Gyorsan megfordítom, és a hátulján mosolygó varázsló bár jó ötven évvel fiatalabb, határozottan ugyanaz a férfi, mint akit akkor éjjel láttam. Visszafordítom a könyvet az elejére. Konstruktív bájitalkészítés haladóknak. Hm… igazán érdekesen hangzik, és megmagyarázza azt, hogy Perselus miért nem ragaszkodik soha betűről betűre a leírt recepthez, és miért hajlamos mindig mindenen fejleszteni. Ezt tanulta a mesterétől. Semmi sem szentírás, még egy recept sem, mindig mindent lehet jobban, hatásosabban csinálni. Szívem szerint végigolvasnám egy ültő helyemben, de már csak egy fél órám maradt a második adag százfűlé főzet hatásából, sietnem kell. Gyorsan visszateszem a polcra, és úgy osonok ki az épületből, hogy a kedves varázsló ne vegyen észre, mert nem tudnék időben elmenekülni.